Válogatott: Egy dühítő meccsért is visszavágnánk Svájcnak - kötelező feladat a vége

Megkezdte a felkészülést a nemzeti csapat Telkiben a Svájc és Feröer-szigetek elleni vb-selejtezőkre. Korhut Mihály elmondta, mik a válogatott céljai a két utolsó tétmeccsen.
Dudás Gábor 2017. október 2., hétfő 9:00
Megkezdte a felkészülést a nemzeti csapat Telkiben a Svájc és Feröer-szigetek elleni vb-selejtezőkre. Korhut Mihály elmondta, mik a válogatott céljai a két utolsó tétmeccsen.
Szerző: Dudás Gábor 2017. október 2., hétfő 9:00

Érkeznek a játékosok, csere a keretben

Az itthon játszó labdarúgók már megérkeztek Telkibe, míg a légiósok közül többen is csak hétfőn csatlakoznak hozzájuk, utolsóként pedig Bese Barnabás érkezik majd meg, akinek csapata, a Le Havre hétfő este játssza le soros bajnoki mérkőzését a francia másodosztályban.

Vasárnap délután – ahogy az ilyenkor lenni megszokott – két csoportban edzettek a játékosok: akik játszottak a hétvégén, regeneráló edzésen vettek részt, míg a többiek számára teljes értékű edzést tartott a szakmai stáb kora este.

Mint arról beszámoltunk, egy kényszerű változásra is szükség volt a keretben: a lebetegedett Hangya Szilveszter helyett Bernd Storck szövetségi kapitány Szabó Jánost, a Paksi FC balhátvédjét hívta meg, aki már vasárnap este meg is érkezett Telkibe. "A szakmai stáb eddig is figyelemmel kísérte teljesítményét, ami a hétvégi bajnoki fordulóban is kitűnő volt, így Hangya kiesését követően a meghívásáról gyorsan megszületett a döntés" – írja az mlsz.hu indoklásként.

A válogatott hétfőn, 17 órától sajtótájékoztatót tart majd, az elhangzottakról élőben számol majd be a csakfoci.hu!

Nagyobb tét nélkül is fontos meccsek jönnek

Az egyik, már ittlévő légiósunk, Korhut Mihály szerint a vb-kvalifikáció elúszott, de így is fontos céljai vannak még a csapatnak.

Mindig nagyon jó érzés a válogatott keretéhez csatlakozni, hiszen nincs ennél fontosabb egy labdarúgó számára – mondta az mlsz.hu-nak. – Ugyan a világbajnokságon már biztos, hogy nem leszünk ott, de ennek ellenére nagyon fontos számunkra ez a két mérkőzés is. Svájcnak szeretnénk ezúttal is nehéz pillanatokat okozni, különös tekintettel arra, hogy az itthoni mérkőzésen sem játszottunk ellenük alárendelt szerepet, Feröer ellen pedig kötelező megtartanunk a csoport harmadik helyét. Emellett pedig nagyon fontos, hogy szurkolóinknak ismét örömteli pillanatokat tudjunk okozni, hiszen az egész selejtezősorozat során hihetetlen hangulatot varázsoltak minden stadionba, ahol pályára léptünk, végig mögöttünk álltak, amiért nem lehetünk elég hálásak nekik – tette hozzá a Hapoel Beer-Sheva balhátvédje, aki társaival együtt szerdán utazik majd el Svájcba.

Hiszel a magyar csapat bravúrjában? - nyerj legalább 10-szeres pénzt a válogatott sikerével itt!

A tavaly őszi, 3-2-re elveszített selejtező góljai:

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Videoton FC), Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők: Bese Barnabás (Le Havre), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Jenpien), Szabó János (Paks), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva), Lang Ádám (Dijon)

Középpályások: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Elek Ákos (FK Almaty), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Ádám (Bologna FC 1909), Nagy Dániel (Újpest FC), Pátkai Máté (Videoton FC), Sallai Roland (APOEL), Stieber Zoltán (DC United), Varga Roland (Ferencváros)

Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Ugrai Roland (DVTK)

A svájciak névsora itt - kattints!

Olvastad már?
A foci alapvető szabályából is megbukott a Svájc-Magyarország meccs bírója
Egy olasz játékvezető kezébe került az irányítás szombaton, a sporinak akadtak bőven emlékezetes meccsei a múltban. Pár éve például eltiltották, olyan rosszul vezetett a Serie A-ban, idén viszont az év bírója lett.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
ZTE FC
Balabás Bence
Zalaegerszegre teszi át székhelyét az Austria Wientől a 16 éves középpályás, Balabás Bence, aki alapember az U17-es válogatottban. Korábban a Fradi és a Puskás Akadémia utánpótlásában is játszott.
Kisvárda
Driton Camaj
A csakfoci.hu úgy tudja, hogy Driton Camaj iránt egy török klub érdeklődik, de az ottani átigazolási piac közelgő zárása miatt nem biztos, hogy összejön az egyezség.
Ferencváros
Kwaku Bonsu Osei
Januárban a Fradinál járt próbajátékon Kwaku Bonsu Osei, a ghánai végül a szerb bajnokságba igazolt.
Tovább az összes átigazoláshoz