Tavasszal még a kiesés elől menekültek, nyáron az is kérdéses volt, hogy ilyen formában el tudnak-e indulni, ma már az élen tanyáznak - a Soroksár, azaz a kis Fradi óriási meglepetésre hat győzelemmel és két döntetlennel kezdte az NB II-es bajnokságot. Korolovszky Gábor vehemenssége és intenzitása a játékosokra is átragadt, a csapat edzéseit ma már nehéz lenne csendesnek nevezni.

A Soroksár vezetőedzőjével karaktere előnyeiről és hátrányairól, a bírókkal való kapcsolatáról, a nyáron szükségessé vált nyers őszinteségről, játékospártiságáról és Borbély Balázsról is beszélgettünk. Szóba került az is, hogy a játékosai miért nem maradhatnak lenn a gyepen egy-egy ütközés után, hogy miért vállalta egyik labdarúgója 100 ezer forintos fizetésért az NB II-es szezont, hogy a magyar edzők mikor lesznek keresettek külföldön, de Petőfi Sándor és a Beatles is.

Korolovszky Gáborral készített interjúnkban megszólal beszélgetésünk másik résztvevője, a Soroksár ügyvezetője, Szűcs Mihály is, az ő megnyilatkozásait monogramjával (SZM) és kék színnel jelöltük.

Azt gondoltam, ennél jóval könnyebb lesz

- Igaz, hogy nagy Beatles-fan vagy?
- Igen, hatalmas - kezdte Korolovszky Gábor, a Soroksár vezetőedzője a Csakfocinak adott interjúját.

- A Soroksár mostani szezonjáról melyik szám jutna eszedbe?
- Nem könnyű, mert van kétszáz valahány daluk, de az interjú végéig kitalálom.

- Most néztem vissza a bemutatkozó interjúdat a Soroksárnál. Úgy kommunikáltál, mintha ez a feladat - átvenni egy tabella utolsó részében lévő együttes irányítását, és felrázni őket - neked lenne kitalálva. Valóban ekkora volt a magabiztosságod?

Inkább motivációt mondanék, és mikor legyen az ember motivált, ha nem az első ilyen nagy feladatánál? Azért azt gondoltam, hogy ennél jóval könnyebb lesz.

- Sokáig nem sikerült győznünk, pedig többször is csak hajszálon múlt. Akkor a problémamegoldó-képességünk kicsit megbicsaklott, de hál' Istennek vannak rajtunk kívül még itt olyanok, akik nagyon jól ismerik ezt a csapatot, és az ő segítségükkel közösen ki tudtunk lábalni ebből.

- Mi volt ez a segítség?
- Mindent összevetve, “csak” nyerni kellett egyet. Nem futottunk vagy ütköztünk senkinél kevesebbet, és a legtöbbször nem is játszottunk rosszul.

A sportban persze mindenki azt mondja, hogy a hozzáállást kell díjazni, de valamiért csak úgy találták ki ezt a játékot, hogy a legjobban a győzelmet értékelik.

Ezek a futballisták nem a pénzt vagy a nagy stadiont keresték

- Nyáron mennyire kellett lelket önteni a csapatba? Egy időben az sem volt biztos, hogy ilyen formában lesz Soroksár.
- Amikor elkezdtük a munkát, akkor azért már valamennyire tudtuk, hogy lesz Sori. Azt, hogy milyen, meg hogyan, azt persze nem. Nagy szerencsém van a stábbal, ismerik a játékosainkat, és tudták, milyen karakterekre van még szükségünk. Mi karaktert kerestünk focitudással, és nem fordítva. Tudtuk, hogy a költségvetésünkkel sok csapattal nem tudunk harcba szállni, de nem is arra mentünk rá. Hanem hogy egy olyan közösséget kovácsoljunk, amely megalkuvás nélkül megy előre, és persze azért focizni is tud.

Ezek a futballisták nem a pénzt keresték, nem azt, hogy nagy stadionban játszanak, hanem hogy minél többet focizzanak. Talán ezt is kapjuk most vissza az élettől, mert szerencsések is vagyunk egy-egy szituációban.

- Ti jobban tudtatok alkalmazkodni a nyáron megváltozott körülményekhez, a költségcsökkentéshez, mint mások?
Szűcs Mihály: - Ennek nagyon fontos része volt, hogy megmaradt a Fradival való együttműködésünk. A mostani szereplésünkhöz nagyban hozzájárul, hogy a kooperációs szerződéssel játszók minőséget hoznak a csapatba.

Az is kulcs volt, amikor leültünk közösen a stábbal, és azonnal átláttuk, hogy lehet siránkozni, meg várni a csodára, de villámgyorsan hozni kell szakmailag és anyagilag is egy döntést. Húztunk egy nagyon éles vonalat az anyagiak terén, rengeteg tárgyalás következett a játékosokkal, de soha nem mentünk egy forinttal se följebb annál, mint amit meghúztunk. És emiatt váltunk meg könnyes szemmel játékostól.

- Nem azért mentek el egyébként, mert csak a pénzt nézték, mindenkinek megvolt az az egyéni élethelyzete, ami miatt így döntött. Az más kérdés, hogy utána az élet talán minket igazolt, és jobban jártak volna, ha elfogadják az ajánlatunkat. Gabi mondta meg a legjobban. A legelső edzésen a futótesztek után felállt a Népligetben a lelátóra, és elmondta a játékosoknak, hogy

tudjuk, hogy kevesebbet fog keresni mindenki, de ezzel ma foglalkozunk utoljára. És holnap csak az jöjjön az edzésre, aki ezen túltette magát, mert ez itt már senkit sem fog érdekelni. Gyakorlatilag azóta ez egyszer sem volt téma.

- Lett volna olyan keret, amire azt mondod, hogy nem vállalod?
KG: - Nem. Johan Cruijffnak van egy híres mondása, hogy soha nem látott még egy zsák pénzt gólt rúgni. Nyilvánvalóan a költségvetés nagyon meghatározó tud lenni, de a legjobb példa - csak hogy házon belül maradjunk -, hogy senki sem adott volna egy lyukas garast sem arra, hogy a jóval alacsonyabb költségvetésű Ferencváros a Twentét és a Trabzonsport így elveri. Alapképességekben nyilván valamit hoznod kell, de ha a labdarúgók és az edzői stáb feje is rendben van, és a két fél tud találkozni egymással, akkor az működik.

- Az ellenfelek felkapták már a fejüket a szereplésetekre?
- Ezt tőlük kérdezd meg, nem tudom. Én annak örülnék, ha nem.

- Azért egy játékos érzi, hogy milyen testbeszéddel állnak fel ellene, nem?

Én még mindig érzek az önbizalom tekintetében meglepő hiányosságokat. Pedig, mikor lenne meg ez, ha nem most? Azt érzem, most attól félünk, hogy jaj, csak ne legyen még vége ennek a sorozatnak. Pedig elmondtam, hogy vége lesz.

- De nem arra kell készülni, hogy mikor lesz vége, hanem arra, hogy amikor megtörténik, abból hogyan jövünk majd megint vissza.

A vehemenciám visz el oda, ahova majd eljutok

- Több mérkőzéseteket is láttam, amikor az NB III-as FTC II-t irányítottad. Mondjuk úgy, hogy a játékvezetők nem mindig örültek neked. Az NB II-es bírók már tartanak tőled?

Nekem is van egy edzői evolúcióm, és tudom, hogy a vehemenciámnak változnia kell. Ugyanakkor azt is meg kell érteni, hogy amikor benn kell tartani egy csapatot, és közben befújnak ellened egy jogtalan 11-est vagy piros lapot, akkor azért nehéz nyugodtnak maradni.

- Ezzel együtt tény és való, hogy ebben kellett fejlődnöm, szerintem sikerült is már. Nagyon keményen tükröt tartanak egyébként nekem, akár a Misi, akár más stábtag, és szólnak, hogy “figyelj Koró, ezt gondold át”. Nem az történik, hogy azt csinálok, amit akarok. Érdekes, de a stressz, az adrenalin ugyanúgy megvan most is, mint tavasszal, csak most más típusú. Lehet meccselni úgy, ahogy Ancelotti, meg úgy is, ahogy Simeone. Azt szoktam a játékvezetőknek is mondani, amikor kérik, hogy menjek vissza a zónámba, hogy az Inzaghi sincs sosem a zónájában, hanem inkább az ötös magasságában, benn a pályán… Neki lehet? Nem, senkinek sem lehet, csak mindenki más.

De engem a vehemenciám visz majd el oda, ahova eljutok. Nem lennék önazanos, sőt, senki se lennék, ha nem vehemensen viselkednék.

Most láttam, hogy az edzéseken is ilyen vagy.
- Igen, zsákbamacskát nem árulok. Az első héten lehet, hogy nézett néhány játékos, ki ez a barom. De bízom benne, hogy mára már látják, nem ok nélkül és egyfolytában emelem fel a hangomat. Van egy másik oldal is, egy szakmai rész, de én így tudom kiadni magamból azt, amit elvárok tőlük. Másrészt mi így nőttünk fel, nekem ez nem idegen.

SZM: - A stábunkban egyikünk sem volt sztárjátékos, mindannyian, amit elértünk a futballban, azt csak az alázatunknak, a szorgalmunknak, a következetességünknek köszönhettük. És ezt tudjuk átadni, mert van egy befogadó fél a másik oldalon. Eljutottunk oda, hogy a játékosok tudják, ha üvölt a Gabesz az edzésen, akkor az nem azért van, mert otthon be volt fogva a szája, hanem mert ezzel jobbá akarja tenni őket. És teljesen mások a reakciók is most.

Ha nézem az edzést, azt látom, hogy már a játékosok is ugyanúgy üvöltenek egymással, mert mindenben versenyeznek és nyerni akarnak. Tavasszal csendes edzések voltak, akkor tényleg csak a Gabesz hangját hallottad, most pedig mindenkiét.

- Edzésen kívül tartod a három lépés távolságot?
KG: - Nem, még a három centit se.

- Játékospárti vagy?
- Nagyon. Van is ebből probléma valószínűleg. Képes vagyok az edzés előtt 2 perccel még kávézni és nagyon röhögni velük, viszont amikor belépnek a pályára, 100 százalékos koncentrációt várok el, és ha ezt nem látom, azt elég keményen szóvá teszem. Ezt az elején sokszor nem értették, most már tudják. Van persze olyan labdarúgó, aki nagyon nem akar belépni a három lépés távolságon belülre, de ezt is tiszteletben tartom.

Többször elmondtam nekik, nem azért vagyunk itt, hogy szeressük egymást, ez nem az a hely, arra van sok másik. Ide azért jövünk, hogy dolgozzunk és pénzt keressünk - ezt lehet szépíteni, de ez a helyzet. És ha tűzzel-vassal vagy ütve-vágva kell, akkor úgy kell.

- Ha tavasszal kiesett volna a Soroksár, és Kubatov Gábor behívott volna egy beszélgetésre, akkor mit mondok? Hogy a srácok nem voltak motiváltak, nem futottak vissza? Azt kérdezte volna, hogy nem azért vagy edző, hogy ezt megoldd? Nekem ez a módszerem, ez az eszközöm, igaz, tavasszal egy ideig nem, vagy nem úgy működött.

Volt, aki ezt nem tudta feldolgozni

- Hogyan kell ehhez alkalmazkodnia egy játékosnak, aki eddig máshoz szokott? Mindenki képes volt az átállásra?
- A lényeg, hogy érezzék: nem azért emelem fel a hangomat, hogy jól leszidjam őket, hanem hogy tudassam velük, ezt másképp is lehet csinálni. Mindig azt szoktam mondani nekik, hogy ők fognak több millió forintot keresni és 70 ezer ember előtt játszani, nem én. Ennek eléréséhez erre szükség lehet. Az biztos, hogy ha nem a 100 százalékot adják ki magukból, akkor azt tudatom velük. Szépen kérem én tőlük, csak néha hangosabban, mint illene (nevet).

Aztán volt, aki ezt nem tudta feldolgozni, és eligazolt. De lehet azért ezt bírni, bebizonyította az élet most is. Mi annak idején ennél sokkal többet tűrtünk. Gellei Imre bácsi nagy mentorom volt, ő mondta egyszer, hogy én ne vegyek fel úri cipőt, és ne akarjak Petőfit szavalni meccs közben, mert az nem lenne hiteles. Pedig Petőfit szívesen szavalnék, a "Falu végén kurta kocsma" a kedvenc versem.

- Általában az edzők szeretnek is olyan játékot látni a csapatuktól, mint amilyen játékosként jellemezte őket. Ezek szerint ez nálad is így van.
- Igen, abszolút igaz rám.

Szeretnék labdát is birtokolni, mert játékosként is szerettem focizni, meg szeretnék nekimenni az ellenfélnek is, de ma már nem lehet, mert a VAR örökre eltilt. Jó lenne szájkaratézni is, de már azt is nehéz. Tehát minden olyat, amit játékosként is kedveltem. Persze azért alapvetően nyerned kell.

- Előbb Gellei Imrét említetted. Melyik edződ jut a leggyakrabban eszedbe?
- Gellei Imrét azért idéztem, mert éppen nemrégiben hívott fel, és gratulált az eddigi eredményekhez. Neki és Dajka Lászlónak köszönhetem a legtöbbet játékosként, mert amikor 1999 környékén, még a Spanyolországba igazolásom előtt a határán voltam annak, hogy abbahagyom a focit, akkor nagyon sokat segítettek, hogy folytassam a karrieremet.

- Szintén sűrűn előfordult veled korábban, hogy amikor egy-egy játékosod lennmaradt egy ütközés után, akkor te kiabáltál rá először, hogy keljen már fel. Ennek a mentalitásnak a mostani szabályváltozatások miatt - amikor a sérült játékos, aki elhagyja a pályát, egy percig nem jöhet vissza - különösen nagy jelentősége lett.
- Ez megtörtént egy héttel ezelőtt is. Igen, ha csak nem súlyos sérülésről vagy fejsérülésről beszéltünk, akkor nem engedtem, hogy lejöjjön. Volt egy nagyon rossz élményem ezzel kapcsolatban. Az Omonia Nicosia játékosaként a CSZKA Szófiával játszottunk a nemzetközi kupában, 1-1-re álltunk, jött a hosszabbítás, és a 110. percben a belső védő mellettem összefejelt valakivel. Kértük, hogy ne menjen le a pályáról, de lement, két percen belül gólt kaptunk a helyéről, kikaptunk 3-1-re és kiestünk. A mai napig úgy haragszom rá, hogy nem tudom elmondani.

Ezért azt neveltem Tóth Alexbe, Manner Balázsba és a többiekbe, hogy nem jönnek le, szépen felállnak és mennek tovább. Ez most nagyon fontossá is vált a szabályváltoztatással, el tud menni rajta a meccs. Ráadásul ezzel a mentalitással üzensz is az ellenfélnek. Ez nem sakk. Megrúgtak, hát’ fölállok. Ez egy ilyen sport.

- Milyen típusú edző vagy: aki a szemének hisz, vagy aki az adatoknak?
- Nagyon a szememnek, de adat nélkül ez nem működik. Van egy nagyon jó mondás, Angliából származik és a Pro Licencen sokat emlegettük, úgy szól, hogy a tabella mindig hazudik. Ezt le is vezették részleteiben a rúgott és kapott gólok, minden egyéb tekintetében, és egy-egy meccs után tényleg sokszor azt hiszed, hogy milyen jól játszottatok, aztán az adatok alapján kiderül, hogy nem. Nagyon sarkos vagyok, ebben is sok vitánk van a Misivel. Pontosan tudom, hogy mit szeretnék látni, és ha nem azt látom, akkor nem vagyok boldog. Van erre egy szlogenünk az öltözőben, ahogy mondani szoktam, hogy “nem vagyok elájulva”.

Leesett a csempe a falról

- A Csákvár elleni 6-0 után sem voltál elájulva?
- Na, ott aztán meg azért nem, mert a félidőben nem úgy nézett ki, hogy ez 6-0 lesz. Nagyon rájuk kellett szólni, hogy az így alakuljon.

SZM: - Jó sztori volt. Mentünk be 3-0-nál az öltözőbe, azt hittük, mindenki nyugodt lesz, erre leesett a csempe a falról. De utána beszéltük, hogy ennek is volt köszönhető az a második félidő.

KG: - Aztán az Ajka ellen esett le, amikor 2-0-ra vezettünk, és emberelőnyben voltunk, hogy a játékosok sokszor ilyenkor is félnek. Nem az van bennük, hogy rúgjuk meg a harmadikat, a negyediket, hanem hogy legyen már vége a meccsnek. Azért, mert az van bennük, hogy onnan már van mit veszíteni. Ez egy nagyon érdekes dolog.

Mit tudsz ezzel tenni?
- A játékosnak éreznie kell, hogy éppen milyen meccset játszik. Persze senki nem hülye, tudja, hogy mikor megy jól a játék és mikor nem. Azt kell megérteni, hogy ha jól játszunk, akkor nyerni kell, ha pedig éppen semmi nem jön össze, akkor sincs semmi baj, de akkor abból kell kihozni a maximumot. Legyen az a meccs 0-0, aztán majd jövő héten javítasz. De mi hajlamosak voltunk rá, hogy ha történt valami rossz a meccsen, akkor vége lett a világnak, lógott a fejük a játékosoknak.

A szegedi meccsen a 2. percben gólt kaptunk, én meg tíz síró ember láttam, három perc volt, mire felértünk közepet kezdeni. És volt még hátra 80 perc. Ki is kaptunk 1-0-ra. Úgyhogy fel kell készülni, hogy ha valaki majd megpofoz minket, abból ugyanúgy fel kell állni, mert ez azért mégiscsak sport.

- Van olyan itthon dolgozó edző, akár magyar, akár külföldi, akinek a stílusa közel áll hozzád?
- Ha egyet kell megneveznem, akkor Aczél Zoli az. Neki a játékosa is lehettem, de előtte is jó kapcsolatot ápoltunk. Nagyon sokat tanultam tőle. Mellette Borbély Balázs mostani munkája is nagyon jó példa. Sok mindenkitől lehet tanulni, akár csak egy-egy gondolatot is érdemes elraktározni.

- Borbély Balázs példája motiváló a számodra is? Ő is dolgozott a Fradi utánpótlásában, majd az NB II-ben is.

Engem nem az ő példája motivál, amúgy is motivált vagyok. Azért az, ami vele történik, száz- vagy ezerévente fordul elő. Ebből a szempontból belőle csak egy van.

- Engem a mellettem lévők, és az motivál, hogy a mindennapokban tudok egy jó közegben dolgozni. Minden napot ki kell használni, mert ez könnyen változhat. Dolgoztam én is megyei szinten, ott is vannak olyan remek edzők, akik nem odavalók. De ott is motiváltak az emberek, aki nem az, az ne dolgozzon a sportban.

- Tudatos a karrierépítésed?
- Nagyon. Még 2009-ben, amikor Cipruson játszottam, sikerült lehetőséget kapnom, hogy a Bolton Wanderersen keresztül Angliában elvégezzem a B-licencet. Úgyhogy 2009-10-ben a nyári pihenőmet ott töltöttem. De voltam négy és fél évig edző megye I-ben is, edzettem a Dunakeszi futsalcsapatánál U7-es, U9-es gyerekeket. Aztán amikor Prukner László megkérdezte, hogy eljövök-e a Fradiba, ennyi és ennyi pénz van rá, akkor azt mondtam neki, hogy persze, akár ingyen is. Mondta, hogy jó, jó, persze. De mondtam, hogy tényleg, egy darabig ingyen is. Az edzősködés az álmom, a Ferencvárosban meg főleg. Később Palásthy Norbert, Kiss-Baranyi Sándor, Hajnal Tamás mind úgy látták, hogy érdemes engem feljebb vinni, építeni, ez nagy szerencse, nélkülük nem jöhetett volna össze.

Van olyan, hogy benn ülsz hajnal kettőig, és sírsz

- Mi alapján kerülnek az egyes korosztályokhoz az edzők? Nyilván nem úgy működik, hogy ha minél jobbnak tűnik egy tréner, akkor azt egyre feljebb irányítják.
- Az elég gyorsan kiderült a Ferencvárosnál, hogy én nem a 11 éves srácoknak vagyok az álma. Nem az odaillő pedagógiai eszközök használata az erősségem, de nekem nagyon kellett az az időszak, és talán a srácoknak sem volt baj, hogy láttak egy ilyen típusú edzőt is. Az a kérdés, kinek mi a célja. Van, aki egy adott korosztálynál lévő munkának minden egyes szeletét tökéletesen ismeri, és ki is elégíti őt ez a munka, az ott tudja a legtöbbet adni a focinak, neki ott kell lennie.

Persze, minden edzőnek fontos, hogy pénzt keressen, hogy kupákat emeljen a magasba, de amikor elvégeztük az edzőképzést, akkor egy láthatatlan papíron mégiscsak azt írtuk alá, hogy a feladatunk a magyar játékosok fejlesztése. És ebben nagyon hiszek.

- Sokan csináltuk, és csinálják a mai napig ingyen is. Igen, van hogy ezért még pénzt is kapsz, és még sikerek is jönnek, az az egyik része.

De olyan is van, hogy bent ülsz hajnal kettőig és sírsz, mert valami nem működik. Az a baj, ha egy edző ezt elfelejti, és önmegvalósítani akar. A játékosok kárára ezt nem lehet csinálni.

- Még Guardiola is azt mondta, hogy azért volt edző a Citynél, mert segíteni akart De Bruyne-nek, pedig neki sok mindenben már nem kell segítség, de egy százalékot lehet, hogy hozzá tudott adni.

- Ha jól gondolom, te nemcsak a pozitív, de a negatív élményeket is nagyon intenzíven megéled. Hogy kezeled, amikor mélyre kerülsz?
- Nevetni fogsz, de akkor jön a Beatles. Mivel az összes számukat kívülről-belülről ismerem, ezért minden lelkiállapotomhoz van egy Beatles-lemez, néhány napig azt hallgatom, és az tényleg kihúz. Nagyon sok emlékem fűződik hozzá, különösen az édesapámhoz kötődőek.

- Sokan azt mondják, a futballban éppen az a jó mentalitás, ha a jót és a rosszat sem éled meg szélsőségesen. Nem nehéz, hogy te nem így vagy “bekötve”?
- Igen, ugyanakkor meg azért vagyunk itt, hogy megéljük azt, amit lehet.

SZM: - Egy szenvedélyes ember nem tudja ezeket érzelmek nélkül megélni. De ezért szeretik a futballt az emberek, mert a csapat és a szurkolók együtt sírnak és együtt örülnek. A hétvégi, Hévíz elleni kupameccsel kapcsolatban is az volt az egyik legpozitívabb, hogy a játékosok úgy örültek a győzelemnek, mintha NB I-es együttest vertünk volna meg. Az ilyen közösségépítés is nagy siker.

- Miközben látni olyan játékosokat is, akik a góljukat sem ünneplik meg. Mit kezdesz egy ilyen típussal?
KG: - Lehet, hogy beépített ember vagy, mert ez is téma volt az öltözőben. Az, hogy hetek óta nincs gólörömünk. Persze örülnek a gólnak, de két pacsi, és mennek is vissza. De hogy kötelezzek erre bárkit? Sokat gondolkodtam ezen. Az is lehet, hogy én a kispad mellett annyira célorientált vagyok - és én magam valóban nem szoktam örömködni -, hogy ez kihat a játékosokra is. Nagyon követnek engem, ami persze jó, és most azt látják, hogy működik is, amit csinálunk, de ez óriási felelősség. Szűcs Lajos bácsiról jut eszembe egy történet ennek kapcsán. Amikor U16-ban a BVSC-vel játszottunk, szünetben 2-0-ra égtünk, hát’ kaptunk mi mindent a félidőben. Aztán az én gólommal jöttünk vissza 2-1-re, futottunk vissza a középkezdéshez szinte szégyenkezve, erre kívülről bekiabált, hogy “örüljenek, csesszék meg, örüljenek!”. Ez nem természetes dolog, hogy gólt rúgsz, ezt meg kell ünnepelni. De a meccsek után az öltözőben azért mindig kiteszünk magunkért.

- Beszélsz angolul, spanyolul, egy kicsit görögül is, láthatólag a motivációddal sincs baj. Távlati célként ott van előtted, hogy jó lenne külföldön is kipróbálni magad? Mert ez szinte példátlan a magyar bajnokságokból induló edzőknél.
- Amikor hazajöttem Ciprusról, akkor az Apollon Limassol B-csapata visszahívott, hogy vegyem át őket, de még játszani akartam. Ciprusra azt gondolom, lenne lehetőségem elmenni.

De azért őszintének kell lennem magammal, nekem is kicsit tudathasadásos sztori ez, mert összesen 8 hónapja vagyok edző az NB II-ben. És persze már megéltem, hogy minden támadásnál nyakunkon a kés, most meg egy ilyen pozitív sztorit. Úgyhogy szép dolog a külföld, de kordában kell tartanom magam, hogy örüljek annak, hogy van munkám, megbecsülnek, jó helyen dolgozhatok.

- Nagy dolog lenne az is, ha az NB I-ben tudnék edzősködni, és ott valami jót letenni az asztalra. Azt gondolom, hogy azt kapom majd ettől a pályától, amit érdemlek - ha az NB II, akkor NB II, ha több, akkor több.

- Hogy látod, miért van kevés magyar edző külföldön?
- Sok minden közrejátszik ebben.

Szerintem amíg magyar edző nem ér el számottevő eredményt a nemzetközi kupákban, addig ez nehezen tud változni. A másik, amire szükség lenne, hogy azok a magyar játékosok, akik egy külföldi klubnál éveket töltenek, azok visszavonulásuk után is maradjanak annak az egyesületnek az alkalmazásában.

- Ha ott el tudnak helyezkedni különböző pozíciókban, akkor az ő véleményeik révén sokkal több magyar edző kaphatná meg az esélyt. Más nemzeteknél, például a szerbeknél ezt tökéletesen láthatjuk. És ha egyvalaki beválik, akkor utána megvan a bizalom, és jöhet a többi is. Miközben borzalmasan rossz külföldi edzők is vannak. Nekem Cipruson volt belga, holland, keletnémet, nyugatnémet edzőm. Az egyikkel veretlenül nyertünk bajnokságot, de birkákat nem bíztam volna rá.

SZM: - Én például azért lettem sportvezető, mert nem hittem el, hogy ezt nem lehet másképp csinálni. Hogy ezt nem lehet korrektül végezni, csak úgy, ahogy velünk viselkedtek, hogy sokszor hetekig az arcunkba hazudtak. Pedig a játékos mindent megért, csak őszintének kell lenni vele. A rosszat is megértik, erre jó példa volt a szezon eleje.

KG: - Volt olyan játékos, akinek a Misi olyan alacsony számot mondott a tárgyalásnál, hogy hetekig nem hitte el. Azt gondolta, hogy ez nem lehet igaz, biztos lesz ennél jobb. Mondtuk neki: tisztában vagyunk vele, hogy alacsony, de nem tudunk mást ígérni.

SZM: - És milyen az élet, mire azt válaszolta volna, hogy rendben van, akkor mégis elfogadja és marad, addigra abból a pénzből három játékost hoztunk, és már az az összeg sem volt meg, így eligazolt. Abból az érkező három játékosból kettő most kezdő.

Van olyan labdarúgónk, aki nettó 100 ezer forintért van itt NB II-ben. Anyukám nyugdíja 128 ezer, ami még mindig nagyon kevés, de több, mint ennek a játékosnak a fizetése. Ennek egy üzenete volt, hogy ez az ember beleteszi ezt az évet azért, hogy jó futballista legyen. Mi ezt néztük.

KG: - Erre hadd mondjak el egy saját példát. Leérettségiztem 10 évvel ezelőtt, és megjött a kedvem a továbbtanuláshoz, de én addig egy egyetemnek még a parkolójába sem mentem be. Jelentkeztem sportszervezőnek, amit a TF-en csak büfé-könyvtárszaknak hívnak, de még oda sem vettek fel. Mondom magamnak, na még ide se kellek, hát ezután már csak a “Meki” következik. Egy évvel később indult levelezőn edzői szakirány, és bár úgy éreztem, nekem az akadémiai tudásom kicsi, azért jelentkeztem. Bementem a felvételi előkészítőre, és végül fel is vettek, majd Prukner László csoportjába kerültem. Aztán a TF szervezett egy spanyolországi előadást a Groupama Arénába, én pedig megkérdeztem Pruknert, hogy ki fogja tolmácsolni azt, mert ha szükség van rá, tudom vállalni. Szerencsére jól sikerült az előadás. Bár korábban is nagy tisztelettel voltunk egymás irányába, de addig tartotta a távolságot, onnantól viszont elkezdtünk napi szinten beszélgetni. Így alakult, hogy amikor Prukner a Fradinál igazgató lett, akkor engem hívott edzőnek. Én pedig közben lediplomáztam, majd óraadó is lettem.

Ha nem kezdek el a TF-re jelentkezni, ami nekem nagyon a komfortzónámon kívüli volt, akkor ez nem így alakul. Szóval menni kell előre, hátha az élet dob egy esélyt. Mert ha nem mész érte, biztosan nem fogja.

Túl könnyen kapott esély

- Annyi esélyük talán sosem volt a fiataloknak odakerülni a Fradihoz, mint ma. A fiatal-, a magyarszabály és a gazdasági átrendeződés is az ő malmukra hajtja a vizet. Látni a hétköznapokban, hogy ennek tudatában vannak?
- Talán túl könnyen is odakerülnek, akár a Fradiba is. És ne értsétek félre, ez nem az adott személyek - Bagi Ádám vagy Szabó Szilárd - ellen szól. Most bármelyik NB I-es együttesnél lévő fiatal tudja, hogy bármit csinál, úgy is játszani fog. Persze vannak helyek, ahol ezt nem lehet megtenni, mert a Fradi-címerrel például nem lehet játszani. A Ferencváros egyébként is egy specifikus hely, ott elvárják a fiataltól is, hogy azonnal jó legyen. Márpedig egy 17 éves játékos hiába mondja azt, hogy ő a Fradiban akar játszani, azért ki is futni egy 20 ezres stadionba az Újpest ellen, vagy beállni az EL-ben a Celtic ellen, az nagyon más. És nincs olyan, hogy nem állsz készen. Szóval ebből jó dolgok is sülnek ki, de vesznek is el tehetségek, ahogy kiöregednek a szabályból.

SZM: - Az egész fiatalszabály megerőszakolja a természetes kiválasztást. Azok a fiatalok, akik befutottak, a fiatszabály nélkül is tudtak volna játszani. Az is fontos, hogy minden játékos érési folyamata más. A legjobb példa erre Nagy Olivér. Évekkel ezelőtt az NB III-as csapatból Soroksárra került, ahol mindenki tudta, hogy tehetséges, de hol játszott, hol nem, mert nem ütötte meg a szintet. Aztán beleöregedett az NB I-es fiatalszabályba, ezért a Kecskeméthez került, de csak epizódszereplő lett. Majd visszajött ide, két évig meghatározó játékos tudott lenni. De még így is kellett az a szerencse, hogy azt a Borbély Balázst nevezték ki a Fradinál, aki kiskora óta ismeri őt. Ha ez nincs, most lehet, hogy ugyanígy itt, vagy valahol más alsóbb szinten játszana. Miközben látjuk, milyen teljesítményt nyújtott, amikor bedobták 40 ezer ember előtt Törökországban. És milyen magabiztossággal játszik azóta.

- Ti tudtátok, hogy ennyire megállja majd a helyét a Trabzonspor elleni oda-visszavágós párharcban, amelyet végigjátszott?

KG: - Ezt senki nem tudta. A játéktudást méred, az aznapi munkát látod, aztán azt mondod, hogy rendben van, ez a játékos kész, és bedobod. És ha belehibázik, akkor mégsincs kész.

SZM: - Itt az egésznek az üzenete fontos. Mit mutat az, hogy a Trabzonspor ellen az EL-playoffban kezdő vagy? Azt, hogy bíznak benned, és hogy felkészítettek. Beszéltem Balázzsal, hogy mi zajlott meccs előtt.

Volt, aki megkérdezte tőle, hogy biztos-e a döntésében. Azt mondta rá, “úgy érzem, igen, aztán lehet, hogy meccs után elküldtök a fenébe”.

- De látjuk, mi lett, mindenki Nagy Olivérről beszélt. És ő már 23 éves, külföldön középkorosztálynak mondanák. Az a lényeg, hogy úgy eddzél, hogy ha megkapod a lehetőséget, akkor állj készen, hogy megugord a lécet.

KG: - Vagy tudod mit, ne állj készen, és bukj bele.

De tegyél meg mindent: profi módon dolgozz, egyél, igyál, aludj. De ha jön a lehetőség, és nem élsz vele, akkor később ne tudd azt mondani, hogy “á, ha akkor jobban odafigyeltem volna”. Becsúsztál, akartál, küzdöttél? Igen? Kikaptál? Igen. Haragudhatsz magadra? Nem. Ezt tanítják külföldön is.

- Az interjú végére értünk. Eszedbe jutott közben a Beatles-dal?
- Igen. A Day in the life. Nálunk itt ilyen egy nap.