Az olasz sajtó szerint a torinói klub hónapok óta figyeli a 199 centiméter magas csatárt, akit már a nyári átigazolási időszakban is megpróbált megszerezni.
A Sportal.it értesülései szerint a Juventus részéről Frederic Massara, a klub futballrészlegének vezetője, valamint Marco Ottolini sportigazgató követi a magyar csatár fejlődését. Mint írják, a Juventus tudatosan keresi a fiatal, nagy potenciállal rendelkező játékosokat, Kovács pedig fizikai adottságai és technikai képzettsége miatt is érdekes lehet a torinóiak számára. A csütörtöki, AZ elleni Európa Liga-mérkőzésen ráadásul személyesen is megfigyelhették volna, de Kovács végül a kispadon maradt a 2-1-es olasz sikerrel véget ért hollandiai meccsen.
A 2007-es születésű támadó Debrecenben kezdte pályafutását, majd az Ajaxhoz került, ahonnan 2025-ben távozott. Az AZ Alkmaarnál folytatta karrierjét, és fokozatosan közelít az első csapat állandó keretéhez. A magyar válogatottban Marco Rossi szövetségi kapitánynál már bemutatkozhatott, a holland együttes első csapatának színeiben azonban még várat magára az első tétmeccsen szerzett gólja.
A Juventus már a nyáron is megpróbálta megszerezni, kihasználva a játékos kedvező szerződéses helyzetét, az AZ azonban hosszabbított vele: Kovács Bendegúz jelenlegi megállapodása 2029-ig érvényes, egy további idényre szóló opcióval. Ez jelentősen megnehezítette az olaszok dolgát, akik ennek ellenére továbbra is figyelik a magyar csatárt.
Az olasz Sportal egy másik érdekes kapcsolatra is felhívta a figyelmet: Kovács érdekeit a Leaderbrock ügynökség képviseli, amely korábban Kenan Yildiz Juventushoz kerülésében is szerepet játszott és Adin Licina torinói szerződtetésénél szintén közreműködött.
Az olasz portál szerint a következő hónapokban Kovács fejlődése és teljesítménye határozhatja meg, hogy a Juventus ismét konkrét lépéseket tesz-e a megszerzéséért. A csütörtöki találkozó mindenesetre különleges alkalom lehet a magyar támadó számára, hogy bizonyítson a torinói klub megfigyelői előtt.