Megkezdődött a rendszerváltás előtt keletkezett titkosszolgálati iratok, az úgynevezett ügynökakták nyilvánosságra hozatala szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján. Ezzel elérhetővé vált mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata, a dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon.
Fontos hangsúlyozni: az, hogy valakinek a neve szerepel az adatbázisban, nem jelenti azt, hogy bárkiről is jelentett volna. A tegnapi nap óta eltelt időszak már most azt mutatja, hogy ahány ember, annyi történet van az akták mögött. A hálózati személyek között több, a magyar labdarúgással is kapcsolatba hozható személy is található.
Egyikük Kiss László, korábbi, 33-szoros magyar válogatott futballista, aki az 1982-es, El Salvador elleni 10-1-es vb-meccsen csereként beállva, hét perc alatt szerzett mesterhármast (az eredmény és a gyors tripla is máig rekord), korábban a norvégoknak rúgott emlékezetes gólokat. A Vasassal Magyar Kupát és bajnoki bronzérmeket nyert, később, edzőként hatszoros magyar bajnok lett a női NB I-ben a Feminával, de a női válogatottat is irányította.

Kiss László aktájában a beszervezés idejeként 1980. november 20-át - ami egy nappal (!) az idegenbeli, NDK elleni válogatott meccs után volt - adták meg, későbbi dátummal pedig megjegyezték, hogy feladatát nem végezte el. Kiss László a Csakfoci megkeresésére beszélt arról, hogy az ő neve miért szerepel a fent említett adatbázisban, és hogyan próbálták meg beszervezni.
- Ez akörül történt, amikor feljöttem a Vasasba. Először nem is gondoltam rá, hogy be akarnak szervezni, mert nem ezzel kerestek meg, hanem csak annyival, hogy beszélgessünk kicsit, hiszen a rendőrségen is nagy Vasas-szurkolók vannak, mi lenne, ha bemennék. Megemlítették, hogy én tudok külföldre járni, míg ők nem, beszélgessünk a Vasasról, a válogatottról. Én gyanútlanul azt hittem, hogy tényleg Vasas-szurkolókról van szó. Szép lassan behálóztak, elkezdtek előnyökről beszélni, hogy milyen jó lenne, ha tudnának segíteni, például telefont intézni, meg ilyen apróságok, amik persze akkor azért nem is voltak annyira apróságok. De még ekkor sem volt szó arról, hogy jelentenem kellene.
Aztán egyszer, talán a harmadik találkozás alkalmával egy addig számomra ismeretlen ember elmondta: azt kellene csinálnom, hogy ha valaki disszidálni akar - akár a válogatottnál, akár a klubomnál -, akkor jó lenne, ha őket megemlíteném nekik. Mert milyen jó lenne, ha ezek a rossz emberek nem tudnának külföldre menni, mondták ők. Soha nem felejtem el, azt válaszoltam erre, hogy ha valaki ilyen rossz ember, akkor hadd menjen, ahova akar, legalább nincs vele gondotok. Erre az a válasz érkezett, hogy ne haragudjak, de alkalmatlan vagyok arra, amire szeretnének felkérni.
- Így ért véget a “pályafutásom”, ami lényegében el sem kezdődött. Az egész előzménye valószínűleg az lehetett, hogy előtte valamivel Tóth Zolival voltam egy szobában, talán az olimpiai válogatottnál Spanyolországban. És Zoli ezt követően disszidált. Ennek lehetett a következménye a “behívásom”, de ez csak tegnap jutott eszembe, ahogy a feleségemtől megtudtam, hogy rólam is van akta.
Kiss Lászlónak felvetettük, hogy nem ő az egyetlen labdarúgó, akit válogatottba kerülése után nem sokkal kerestek meg.
- El tudom képzelni ezt is, hogy erre is visszavezethető. Ráadásul a családomban volt párttag, az édesapám tanácselnök volt, ő nem tudta elkerülni őket, lehet, hogy arra gondoltak, hogy ez egy olyan család, ahol a szocializmus embertípusának a legrosszabbikját is elővehetik. Utólag visszagondolva, nagyon finoman csinálták. Én ráadásul vidékről jöttem, nem is gondoltam, hogy ilyen hátsó gondolatai is lehetnek embereknek. Később a barátaimnak, akik jórészt vasasosak voltak, elmeséltem a történetet, így tudtak erről. Én meg úgy voltam vele, hogy hál’ Istennek, hogy alkalmatlan voltam a feladatukra.
Góljai a norvégok ellen