I. félidő:

Miután befejezted a labdarúgó pályafutásodat, dolgoztál az MLSZ-nél technikai igazgatóként, volták NB II-es klub ügyvezetője, akadémia vezető, stadionigazgató, most pedig vezetőedző vagy. Mi az oka, hogy ennyi mindenbe belekóstoltál? Mindenhez van affinitásod vagy szerettél volna minél több dolgot kipróbálni?

- Nem én kerestem ezeket a feladatokat, hanem a feladatok találtak meg engem - kezdte Szekeres Tamás, az NB II-es BVSC vezetőedzője a csakfoci.hu-nak. - Mindegyiknél vezetői tudásra van szükség, és úgy éreztem ezek a munkák közel állnak hozzám és jó is tudok bennük lenni. Persze volt olyan, amelynél az elején éreztem magamon némi bizonytalanságot. Amikor a Fradinál először ültem le a stadion tervezőivel egy asztalhoz, nem sokat értettem abból, ami ott elhangzott, de szépen lassan felvettem a fonalat. Az például egy fejlődési folyamat volt a részemről és egész jól belerázódtam.

Melyik az a pozíció ezek közül, amelyikben a legjobb vagy, amit a legszívesebben csinálnál akár életed végéig?

- Nálam nem a kategória, a pozíció megnevezése számít. Ennél sokkal fontosabb, hogy olyan emberekkel, munkatársakkal tudjak együtt dolgozni, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, hasonló ambíciókkal, munkamorállal. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy vannak klubok, amelyekkel nem vagyok kompatibilis.

Sok helyen nem a tudást, az önálló vezetői karaktert, az általam képviselt hozzáadott értéket keresik, hanem egy végrehajtót.

Ez nem én vagyok, ha elvállalok egy feladatot, akkor azt a meghatározott kereteken belül, de saját elképzeléseim szerint szeretném a lehető legjobban elvégezni. Kevés ilyen hely van ma itthon, ezért sokszor megfordult a fejemben, hogy külföldön kellene munkát vállalnom. Tavaly decemberben majdnem kimentem Norvégiába, ahol megpályáztam egy másodosztályú klub ügyvezetői posztját, de végül az utolsó fordulóban nem engem, hanem egy norvég jelöltet választottak.

A Ferencvárosnál stadionigazgatóként egy évig sem voltál pozícióban. Ott is ez volt a fő problémád?

- Egy kezdődő stadionprojektet vezettem, szorosan együttműködve a Fradi vezetőivel. Előtte pedig Kubatov Gábor sportszakmai tanácsadója voltam, de megkérdezték a véleményemet az igazolásokról, az edzők kiválasztása során is. Ricardo Moniz szűkkörű meghallgatásán például én is részt vettem mielőtt leigazolták. Egy idő után aztán kiderült, hogy nem passzol a személyiségem a vezetők elvárásaihoz, ők másfajta típusú embert kerestek, nekem pedig más volt az elképzelésem a közös munkáról. Ráadásul önszántamon kívül egy politikai játszma szereplője lettem. Egy szegedi előadáson arról beszéltem, hogy a Fradi új stadionjában majd sokféle ambíciójú ember fog megjelenni, valószínűleg lesznek olyanok, akik a vénaszkenner miatt elmaradnak és olyanok is, akik nem feltétlenül csak a sportélményért, hanem üzleti kapcsolatok kialakítása céljából járnak majd mérkőzésekre. A sajtóban szándékosan kiforgatták a szavaimat, egész egyszerűen nem az általam elmondottak jelentek meg, amivel szembeállítottak a Fradi-ultrákkal, akik megharagudtak rám. Az újság helyreigazításával persze már senki sem foglalkozott…

Nem először történt ilyen veled. A klub saját nevelésű játékosaként 1995-ben elhagytad a Fradit az MTK kedvéért. Sok haragost szereztél már akkor is?

- Életem legnehezebb döntése volt. Sajnos akkoriban a Fradi vezetői úgy gondolkodtak, hogy saját nevelésű játékosként engem kevésbé kell megbecsülniük, elég, ha a szurkolók szeretnek. Akkor már válogatott voltam, rendszeresen meghívtak a keretbe, és csak annyit kértem, hogy igazítsák a fizetésemet a csapat többi válogatott kerettagjáéhoz. Semmi többet nem akartam.

Akkor keresett meg az MTK, évi 8 millió forintot ajánlottak, azt mondtam Furulyás Jánoséknak, ha a felét megkapom a Fradinál, eszembe sem jut eligazolni.

Sajnos erre nem voltak hajlandóak, úgyhogy már csak dacból is aláírtam az MTK-hoz. Tudtam, hogy ez mivel jár, tisztában voltam vele, hogy nem leszek a szurkolók kedvence. Ráadásul a vezetők ezt úgy kommunikálták, hogy én cserbenhagytam a Fradit.

Aztán még rátettél egy lapáttal, amikor az MTK-tól Újpestre igazoltál.

- Soha nem gondoltam, hogy ez megtörténhet. Az MTK-nál minden rendben volt, egészen az utolsó időszakig, amikor hirtelen kikerültem a csapatból. Tudtam, hogy nem a teljesítményemmel van a gond, hiszen stabil válogatott kerettag és maghatározó játékos voltam az MTK-ban, inkább a szerződésemben általam kezdőjátékosként vállalt mérkőzésszám elérésében akartak gátolni, amihez a szerződéskötési juttatás jelentős része volt kötve. Ez azért is érintett rosszul, mert akkor már Belgiumból érdeklődtek irántam, és fontos lett volna, hogy tavasszal minél több meccsen pályán legyek. Mindenképp futballozni akartam és a Haladás, valamint az Újpest jelentkezett be értem. Újpesten akkor már nagyon rossz volt a helyzet, hónapok óta nem kaptak fizetést a játékosok. Sikerült azonban úgy megállapodni, hogy az MTK állja a béremet és ha az Újpest ezt nyárig nem tudja visszafizetni, Fehér Csaba játékjoga átszáll az MTK-ra. Azóta is mondogatom Csabinak, hogy nekem köszönheti a hollandiai karrierjét, hiszen az MTK-ban Henk ten Cate kezei alatt sokat fejlődött és onnan került ki külföldre.

Úgy tűnik, a tudatosság sokkal nagyobb szerepet játszott a pályafutásodban, mint az érzelmek.

- Nekem mindig fontos volt, hogy szakmailag és anyagilag is megbecsüljenek. Tisztában voltam a saját értékeimmel, a határaimmal, a piaci viszonyokkal. Soha nem akartam a semmiért pénzt kérni, mindig az elvégzett munka, a teljesítményem függvényében határoztam meg az anyagi elvárásaimat.

A sors furcsa fintora, hogy a pályafutásod alatt két olyan mérkőzésen is szerepeltél a Fradi ellen, amely a klub történetének legfájóbb emlékei közé tartozik. Ott voltál a Debrecen kezdőcsapatában 2003 májusában, amikor az Üllői úton a Fradi elbukta a bajnoki címet és kitört a balhé, majd pedig két évvel később a Sopronnal 5-1-re legyőztétek a Ferencvárost a Magyar Kupa döntőjében. Fradistaként ezeket, hogy élted meg a pályán?

- A 2003-as mérkőzés az egészen szürreális volt. Amikor megérkeztünk az Üllői útra, azt láttuk, hogy a hazaiak tulajdonképpen már elkönyvelték a bajnoki címet, meg sem fordult a fejükben, hogy ezt elbukhatják. Nekünk a bronzéremhez kellett egy pont, ami kellő motivációt jelentett, majd, amikor láttuk, hogy az ellenfél játékosai egyre kétségbeesettebbek a pályán, a stadion felett pedig elhúz egy repülő azzal a felirattal, hogy bajnok a Ferencváros, még nagyobb erőre kaptunk. A végét pedig már mindenki ismeri. A soproni kupagyőzelem után felhőtlen boldogságot éreztem, hiszen az volt a hetedik kupasikerem.

Az igaz, hogy majdnem miattad ment tönkre a soproni klub?

- Gőbl Gábor, a klub vezetője valóban ezt kiabálta a győzelem után, de nyilván poénból. Amikor Debrecenből eljöttem, megkeresett a Sopron, de mivel kis klub volt nem tudtak versenyképes fizetést kínálni. Mondtam Gőbl Gabinak, hogy rendben van, de ha nemzetközi kupába jut a Sopron, akkor duplázzák meg a pénzemet. Ő erre megköszönte, hogy milyen úriember vagyok, a csapat soha még csak a közelében sem volt a nemzetközi porondnak és kicsi az esély, hogy ez megváltozik. Tudtam én is, hogy ennek elenyésző a realitása, de mivel előtte már hatszor nyertem kupát, bíztam benne, hogy összejöhet. Összejött és a Sopron nagyon korrekt módon fél év alatt letörlesztette a fizetésem másik felét.

II. félidő:

Sokan megdöbbentek a szakmán belül, hogy te lettél a BVSC vezetőedzője, hiszen soha nem dolgoztál edzőként. Téged mennyire lepett meg a felkérés és miért vállaltad el?

- Az, hogy edzőként kerültem szóba a BVSC-nél, nem mondható előre várható lépésnek, hiszen nem mostanában szereztem meg az edzői papírokat, és nem dolgoztam még felnőttcsapat edzőjeként. Kisteleki István keresett meg, akivel először az MTK-nál találkoztunk, majd aztán a válogatottnál, így kiválóan ismerjük egymást. Ő azt mondta, hogy egy épülő klubról van szó és most az a legfontosabb, hogy olyan emberek dolgozzanak együtt, akik hasonlóan gondolkodnak. Mivel soha nem ijedtem meg a feladatoktól és a kihívásoktól, belevágtam.

Ahogy a BVSC-hez, úgy annak idején a válogatotthoz is kifejezetten Kisteleki István kérésére kerültél. Nem volt azonban felhőtlen a viszonyod Várhidi Péterrel, az akkori szövetségi kapitánnyal. Miért nem tudtatok kijönni egymással?

- Teljesen más karakterek voltunk, ennek ellenére nem volt közöttünk nyílt konfliktus. Ragaszkodtam ahhoz, hogy az általam felügyelt területek irányításába senki másnak - még a szövetségi kapitánynak - sem lehet beleszólása, hiszen ezért én feleltem, és nekem sem jutott eszembe szakmai ügyekbe beleszólni. Számára talán furcsa volt, hogy így működtem, de a válogatott technikai igazgatójaként tértem haza Norvégiából, jelentősen kiszélesített jogkörrel, a korábban a válogatott mellett dolgozó technikai vezetőkhöz képest. A szervezési, logisztikai feladatokhoz rendelt büdzséért, benne a játékosok utaztatásáért én feleltem és én döntöttem arról is, hogy a hotelek bárjában elfogyasztott italok MLSZ-számlára kerülhetnek -e vagy sem. Abban az időben nagyon szoros költségvetésünk volt és előfordult, hogy fapados járattal repültek Tőzsérék haza azért, mert olcsóbb és gyorsabb is volt, mintha egy másik járaton első osztályon utaztak volna átszállással. Mások számára is látható volt, hogy különböző személyiségek vagyunk, még egy elnökségi ülésre is behívtak minket és megkérdezték mi bajunk van a másikkal. Emlékszem, hogy azt válaszoltam; nem vagyunk barátok, kollégák vagyunk, de nekem semmi bajom nincs a szövetségi kapitánnyal és tudtommal neki sincs velem.

Az évek alatt mennyire égett rád a „Kisteleki embere” titulus?

- Magyarországon élek, ezért nem meglepő számomra, hogy csak úgy vállalhatok el egy megbízatást, ha valakinek az „embere” vagyok. Így volt ez a Ferencvárosban, ahol akkor éppen „Kubatov embere”, majd a Vasas Akadémiánál is, ahol "György Tamás embere” voltam. Amikor 2010-ben megtörtént a váltás az MLSZ élén, Vági Márton azt mondta nekem, hogy mindenkitől azt hallja, remekül végeztem a dolgom, kitűnő munkaerő vagyok, de el kell tőlem köszönnie, mert az új sportszakmai vezetőség nem akar velem együtt dolgozni. Nekem ennél nagyobb dicséret nem kellett.

Említetted, hogy te nem végrehajtó vagy, hanem sokkal inkább vezető. Kisteleki Istvánról köztudott, hogy keménykezű, szeret irányítani, határozott elképzelése van a szakmáról. Mellette mennyire tudsz nem végrehajtó lenni a BVSC-nél?

- Ezt tisztáztuk a legelején. Mindketten erős karakterek vagyunk, tiszteletben tartjuk egymás munkáját, döntéseit, nem szólunk abba bele, hogy a másik mit, hogyan tesz. Persze, sokat egyeztetünk és vannak nézeteltéréseink is, de ezeket mindig meg tudjuk beszélni.

Kisteleki István egy nekünk adott interjúban elmondta, hogy az előző szakmai stábbal nagyon szorosan együttműködött, előfordult, hogy a meccs alatt is ő hozott meg fontos döntéseket. Ti is tandemben vezetitek a csapatot?

- Erről szó sincs, én erre nem vagyok alkalmas. Nem is kérte ezt tőlem és nem is vállaltam volna el ezt a megbízatást, ha nem az enyém a végső szó szakmai kérdésekben. Sok mindent részletesen megbeszélünk és megosztja a véleményét velem, de ezt én is igényelem, mert közel 300 bajnoki mérkőzésen ült edzőként a kispadon, én pedig egyelőre csak kettőn.

Az elődödet Urbán Flóriánnak hívták, még ha a távozása után volt is egy átmeneti időszak, amíg a segítői irányítottak. A magyar futballpalettán nagyon nehéz lenne két ennyire eltérő személyiséget találni, mint amilyenek ti vagytok. A játékosok, hogy reagáltak erre az éles váltásra?

- Mivel nem arról volt szó, hogy Flóri kisétált az öltözőből, én pedig azonnal bementem a helyére, hanem volt jó pár hónap köztes időszak, így talán nem olyan éles a váltás. Tény, másfajta emberek vagyunk, másfajta habitussal, módszerekkel. Én hiszek a gondolkodó játékosban, merjenek kérdezni, mondják el a véleményüket, én pedig döntést fogok hozni. Ha egy futballistának van véleménye a pályán történtekről, megérti, tudja, mi miért történik körülötte, talán felelősebb döntéseket hoz és a taktikai feladatokkal is jobban azonosul.

Legutóbb legyőztétek a feljutásért harcoló ETO-t. Mi volt az első gondolatod, amikor megláttad, hogy nyolc légióssal állnak ki ellenetek?

- Nem lepődtem meg, Minden klubnak más az útja, ők ezt választották. Nincs jó üzenete, de nem hágják át a szabályokat, ezért megtehetik, hogy szinte korlátlan számú minőségi légióssal álljanak fel.

Ha a fiam győri akadémista lenne, akkor lehet, hogy nem lennék ennyire elfogadó ezzel a helyzettel és elhoznám onnan.

De az első gondolatom az volt, hogy nekünk mindenki ellen, így ez ellen az ETO ellen is van keresnivalónk. Egyébként egy játszós, 2-3 egészen kiemelkedő futballistával rendelkező csapatról van szó.

Kisteleki István biztos benne, hogy a BVSC bennmarad. Te is?

- Azt mondom, hogy nagyon jó esélyünk van rá, hogy ez így történjen, sőt, azt szeretném, ha felzárkóznánk a középmezőnyhöz. A további meccsek majd eldöntik, hogy jól igazoltunk-e, de elsődleges célunk változatlanul a biztos bennmaradás.

Ha sikerül elérni a célokat, el tudod képzelni, hogy vezetőedzőként dolgozol majd tovább a magyar futballban?

- Azt nehezen tudom elképzelni, hogy még 10 év múlva is én leszek a BVSC vezetőedzője, de azt már könnyebben, hogy valamilyen más pozícióban segítem a klubot. Nagyon motivál, hogy itt alkossunk valamit, építsünk egy jól működő rendszert, ezért ott segítek, ahol tudok.

Mi a legnehezebb része az edző szakmának?

- A stressz, a feszültség kezelése.

Dárdai Pali mondta egyszer nekem, hogy ne csodálkozzunk azon, ha az edzők nem vetik meg az alkoholt, akkora nyomás van rajtuk, hogy a Bundesliga-edzők 90 százaléka alkoholista.

Nyilván ez túlzás, de sokan így vezetik le mérkőzés után a stresszt. Nálam minden bizonnyal nem ez lesz a megoldás, inkább a mozgásban, a rendszeres sportolásban hiszek.

Szinte minden voltál már a magyar futballban, de a végzettséged szerint történelemtanár vagy, viszont soha nem tanítottál. Vannak még ilyen ambícióid?

- Nem látom magam a katedra előtt, inkább edzőként vagy sportvezetőként szeretném a pedagógiai érzékemet kamatoztatni. Gyerekként két dolog érdekelt, a történelem és a foci. A nagy álmom az volt, hogy majd egyszer régész leszek, de amikor megtudtam, hogy régészként akár hónapokat kell sivatagban, folyópartokon, hegyekben sátorban eltölteni, rájöttem, hogy az nehezen összeegyeztethető a focival, így arról fájó szívvel lemondtam.