Az alkalmazott futballstatisztikára, valószínűségekre, permutációkra és szimulációkra, az UEFA-koefficiensekre és az ezekből összeállított rangsorokra specializálódott oldal, a Football Meets Data közzétette a még nyitott európai bajnoki versenyfutások 15 legesélyesebb bajnokának rangsorát. A portál előrejelzésében négy új csapat is helyet kapott ezen a héten, miközben két országban már eldőlt a bajnoki cím sorsa.
Az OTP Bank Liga a hetedik, a szlovák Niké Liga pedig a nyolcadik legbiztosabbnak ítélt bajnoki versenyfutás a rangsorban jelenleg. Magyarországon a Ferencvárost tartják a legnagyobb esélyesnek, a zöld-fehérek bajnoki címére 80,7 százalékos valószínűséget számoltak. A második helyre az ETO FC-t (10,4%), a harmadikra a Puskás Akadémiát (3,9%), a negyedikre pedig a Debreceni VSC-t (2,2%) sorolták.
Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy a Ferencváros a bajnokságban jelenleg "csak" a harmadik helyen áll. Az FTC 12 forduló után két ponttal van lemaradva az éllovas ETO-tól, és eggyel a második Puskás Akadémia mögött, igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisainál. A szezon nagyjából egyharmadánál járva tehát még korántsem alakult ki behozhatatlan különbség.
A szlovák élvonalban ezzel szemben a pályán is egyértelműbb a DAC fölénye: a dunaszerdahelyiek 13 forduló után nyolcpontos előnnyel vezetik a Niké Ligát a Slovan előtt. A Football Meets Data ennek megfelelően 80,2 százalékos esélyt ad a dunaszerdahelyi bajnoki címnek, míg az "örökös bajnok" pozsonyiaknak 16,5, a Zsolnának pedig mindössze 2,5 százalékot.
A portál számításai szerint jelenleg a Crvena Zvezda (97,5%), a The New Saints (95,5%) és a Paris Saint-Germain (94,2%) a három legnagyobb esélyese a saját bajnokságának. A Ferencváros és a DAC tehát közvetlenül nem tartozik a legbiztosabb bajnoki favoritok közé, de mindkét csapat a legjobb 15-ben szerepel.