Sokkoló doppinghír: A Chelsea 100 millió eurós igazolása maga tett bejelentést

A játékos szerint szándékosan soha nem vétett a szabályok ellen.
Budai László 2024. december 17., kedd 14:47
A játékos szerint szándékosan soha nem vétett a szabályok ellen.
Szerző: Budai László 2024. december 17., kedd 14:47

Megerősítve az erről szóló sajtóhíreket Mihajlo Mudrik bejelentette, hogy tiltott szert találtak a szervezetében egy doppingellenrőzés során. A Sahtar Donyecktől tavaly kb. 100 millió euróért a Chelsea-hez szerződött ukrán futballista azt mondta, teljesen sokkolták a történtek.

"Megerősítem, hogy az angol szövetségnek szolgáltatott mintám tiltott szert tartalmazott" - közölte közösségi oldalán a 23 éves támadó, akiért 89 millió fontot fizetett tavaly januárban a londoni klub, amely nyolc év évre szerződtette.

Tudom, hogy nem tettem semmi rosszat és remélem, hogy a lehető leghamarabb visszatérhetek a pályára.

A játékos hozzátette: szándékosan soha nem vétett a szabályok ellen. Az angol szövetség, az FA nem kommentálta az ügyet, a Chelsea pedig nem közölte, hogy a futballista játékjogát felfüggesztették-e. Mudrik legutóbb december elsején volt a csapat keretének tagja, de nem lépett pályára.

A klub annyit írt a közleményében, hogy a játékossal együtt teljes mértékben támogatja az FA doppingellenőrző programját, minden futballistáját rendszeresen ellenőrzik. Mudrik ebben az idényben kilencszer játszott a Chelsea-ben, de a Premier League-ben csak egyszer.
(mti)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

МM (@mmudryk10) által megosztott bejegyzés

Olvastad már?
A Liverpool ikonja Kerkez azonnali leigazolását várja a Vörösöktől: "Azóta nagyszerű, hogy a PL-be érkezett"
Jamie Carragher szerint januárban a magyar válogatott védő leigazolásával kell megoldani, hogy Andy Robertsonnak megfelelő alternatívája legyen.
Elolvasom
Átigazolások
Paks
Lenzsér Bence: 2029
A paksiak bejelentették, hogy újabb három évre írtak alá alapemberükkel, Lenzsér Bencével, akinek így már 2029-ig érvényes a szerződése.
Videoton FC Fehérvár
Több távozó is lehet
A Csakfoci információi szerint máris megkezdődött a keret átalakítása az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvárnál, így több játékos távozhat a csapattól.
Szpartak Moszkva
Stankovic-Csercseszov csere?
Az orosz Sport-Express információi szerint Sztanyiszlav Csercseszov is jelölt lehet Dejan Stankovic utódjának a Szpartak Moszkvánál.
Tovább az összes átigazoláshoz