Fotó: www.facebook.com/mezokovesdzsory

NB I: "Nagy dolognak tartom, hogy ez a két csapat az élvonalban találkozik egymással" - ezt várják az edzők

Szombaton két mérkőzéssel folytatódik az NB I hatodik fordulója: a Mezőkövesd a Kisvárdát fogadja, míg a Paks Diósgyőrbe utazik - ezt várják a szakemberek.
Nyikes Zoltán 2020. október 3., szombat 9:26
Fotó: www.facebook.com/mezokovesdzsory
Szombaton két mérkőzéssel folytatódik az NB I hatodik fordulója: a Mezőkövesd a Kisvárdát fogadja, míg a Paks Diósgyőrbe utazik - ezt várják a szakemberek.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. október 3., szombat 9:26

NB I, 6. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC–Kisvárda (17:00)

Tóth László (Mezőkövesd szakmai igazgatója) – Egy olyan keleti rangadó vár ránk szombaton, amely pár éve még NB III-as, majd NB II-es mérkőzésnek számított, nagyon nagy dolognak tartom, hogy ez a két csapat az NB I-ben találkozik egymással. Ugyanúgy, mint a Puskás Akadémia ellen, nagy küzdelemre számítok, azonban bízom benne, hogy ezúttal fordított eredmény születik, mint Felcsúton, azaz sikerül majd megnyernünk a mérkőzést hazai pályán. A 12 csapatos első osztályban szinte minden mérkőzés kiélezett. Döntő lehet, hogy ki szerzi meg a vezetést, ugyanis ritka, ha egy csapat fordítani tud, ezért nagyon remélem, hogy mi szerezzük az első gólt és az előnyt meg is tudjuk majd tartani. Szerencsére bő a keretünk, és bízunk benne, hogy az előző héten hiányzók közül több játékos is rendelkezésre állhat a Kisvárda ellen és akkor nyugodt szívvel tekinthetünk a szombati találkozó elé. (mezokovesdzsory.hu)

Supka Attila (Kisvárda): – Még az első héten nem volt probléma azzal, hogy tűzben tartsuk a társaságot, hiszen Magyar Kupa-mérkőzésre készültünk, mindenki felpörgette saját magát és játszottunk is egy jó meccset. A következő hét csütörtökig rendben volt, maximálisan készült mindenki, nagyon jól edzett a csapat, aztán ezt követően, amikor kiderült, hogy nem lesz bajnoki a Vidi ellen, lehetett egy visszaesést látni. A hétre már megint úgy érkeztek meg a játékosok, hogy feltöltődtek a hétvégén és olyan munkát végeztünk, amire azt lehet mondani, megfelelően álltak hozzá. Fontos lesz, hogy a hétvégén eredményesek legyünk. Teljesen mindegy, hogy itthon vagy idegenben játszunk, pontot vagy pontokat kell gyűjtenünk. Egy jó ellenfél ellen fogunk játszani. A Mezőkövesd is átalakulóban van, nagyon sok játékos érkezett hozzájuk és teljesen más játékrendszert játszanak, mint eddig. Bízom abban, hogy amit mi szeretnénk játszani, az ülni fog és eredményesek legyünk. Játszatni egy csapatot az ötvédős felállásban teljesen más, mint játszani ellene, mert minden edzőnek megvan a filozófiája ahhoz, hogy azon a rendszeren belül mit játszasson. Ha a Honvéd és az Újpest elleni mérkőzés egyes szakaszaiban mutatott játékot nyújtjuk, akkor nem lehet problémánk. Tonci Kukoc egy olyan futballista, aki az első perctől az utolsóig odateszi magát a meccsen, és az edzéseken is a maximumot nyújtja. Nagyon jó bal lába van, nagyon jól ad be. Neki még kell idő ahhoz, hogy beilleszkedjen, ennek megfelelően a padon kap majd lehetőséget és ha szükség lesz rá, pályára lép a második félidőben. (kisvardafc.hu)

Diósgyőri VTK–Paksi FC (19:30)

Feczkó Tamás (DVTK): – Nagyon bosszantott, hogy Zalaegerszegen nem tudtunk annyi helyzetet kialakítani, mint a korábbi mérkőzéseken. Őszintén el kell mondani, az ellenfél kapusának nem akadt védeni valója. Ilyen többet nem fordulhat elő, elsőként ezen fogunk változtatni. Jól ismerem Bognár György munkásságát, az NB II.-ben több alkalommal is meccseltünk egymás ellen. Minden csapatával ugyanazt a játékstílust képviseli, ezért számomra nem okozott meglepetést az MTK ellen látott felállás. Nagyszerűen mutatkozott be a paksi kispadon, de mi azon leszünk szombaton, hogy megmutassuk, sok munka vár még rá. Minden játékrendszerre létezik megoldókulcs, így csak azon múlik a siker, hogy az eltervezett játékból mennyit nem sikerül megvalósítani a pályán. Az mindig megkönnyíti az edző dolgát, ha minden játékosa hadra fogható, különösen akkor, ha ezek a labdarúgók általában a kezdőcsapatban kapnak szerepet. A három labdarúgó (Gheorghe Grozav, Polgár Kristóf, Márkvárt Dávid - a szerk.) visszatérésével megnőtt a variálási lehetőség a kezdőcsapat összeállításakor, és mérkőzés közben is könnyebben tudok változtatni. A győztes párharcok aránya nagyban befolyásolja a mérkőzés végeredményét. A sportszerűség határán belül, de agresszíven kell játszani, mert az ellenfél is így tesz majd. Az MTK Diósgyőrben 22-szer akasztotta meg szabálytalanul a támadásainkat (a DVTK ellen 14-szer ítéltek az összehasonlítás kedvéért - a szerk.), a Paks ellen is hasonlóra számítok, nekünk is fel kell venni a kesztyűt. Számunkra szombaton csak a győzelem elfogadható. Ezzel nem a zöld-fehérek játékerejéről mondok véleményt, hanem három forduló óta elkerül a siker, és már nagyon hiányzik. Mindenki tudja, hogy a három pont megszerzése több okból is fontos, hazai pályán, saját közönségünk által támogatva minden körülmény között nyerni kell. (dvtk.eu)

Gévay Zsolt (Paks játékosa): – Mindenképpen az a fajta játék, összetartás és alázat kell, ami az MTK ellen is jellemzett bennünket. Ennek mostantól alapnak kell lennie, és ugyanolyan sikerre éhesen, koncentráltan kell futballoznunk. Ismételten maximálisan együtt kell lennie a csapatnak a pályán, mert szeretnénk újra győzelemnek örülni. Nagyon fontos lenne, hogy egymás után két mérkőzést nyerjünk, pláne, hogy a jövő hétvégén válogatott szünet lesz, arra pedig mindig a legideálisabb győzelemmel elmenni. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ez sikerüljön. A sebességnek ugyanúgy nagy szerepe lesz, mint volt nem is oly’ rég, az előző szezonban, idehaza ellenük. Persze abból a találkozóból nem lehet kiindulni, maximum egy támpontot adhat, de messzemenő következtetést nem vonhatunk le. A végkimenetel viszont, hogy mi gyűjtjük be ismét a három pontot, egyezzen! Ami magamat illeti, természetesen játszani szeretnék, de ezzel mindenki így van, keményen edzünk a hét folyamán, és a csapat sikere a legfontosabb.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz