Törölték a magyar válogatott és a Liverpool védőjét, Kerkez Milost arról az ukrán listáról, amely az ország vélt vagy valós ellenségeit tartja nyilván. A Kijevből működtetett, Mirotvorec (Béketeremtő) elnevezésű adatbázis 2014 óta gyűjti és teszi közzé azoknak a személyeknek az adatait, akiket "oroszpártinak" vagy "Ukrajnával szemben ellenségesnek" bélyegeznek.
Kerkez azután került fel a felületre, hogy a magyar-ukrán válogatott mérkőzés hajrájában szóváltásba keveredett az ellenfél játékosaival. A helyzetet tovább élezte, hogy a mérkőzést követően Kerkez édesapja a közösségi médiában, Instagram-oldalán megosztott egy felvételt az esetről, a videó alá pedig az orosz AK-47 nevű rapcsapat "Russian Paradise" című számát vágta be. A portál az "orosz agresszió támogatásának" vádjával listázta a hátvédet és apját is. (Bár a nemzeti csapat védőjének nevét már eltávolították az oldalról, az édesapja továbbra is szerepel a nyilvántartásban.)
A HVG értesülései szerint a játékos levételét a Külügyminisztérium diplomáciai közbenjárásával sikerült elérni. A tárca a lap megkeresésére nem kívánta kommentálni az értesülést: válaszukban sem megcáfolni, sem megerősíteni nem kívánták a közreműködésükre vonatkozó információkat.