Néhány nappal ezelőtt vált hivatalossá, hogy ismét kispadot kapott a korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck, aki a török élvonalban szereplő Genclerbirligi irányítását vette át. A német trénernek már sokadik alkalommal segítheti a munkáját Czuczi Mátyás, aki szintén helyet kapott a török együttes szakmai stábjában - erről már képet is osztott meg Czuczi egy 24 óráig látható Instagram-sztoriban.
A 36 éves magyar tréner legutóbb vezetőedzőként is kipróbálta magát, ő vezette az NB II-es Kozármislenyt. Czuczi 2026 elején kezdte meg a munkát, az akkor 10. helyen álló együttessel parádést tavaszt produkált - a tavaszi eredmények tekintetében a 2. legjobb csapat volt a Kozármisleny, de összességében is a klub legjobb eredményét érték el a bajnokság végén a 4. helyezéssel.
Nyáron nagy átalakulás - 11 játékos távozott - nehezítette az együttes életét, amely négy idegenbeli meccsel, és ezeken négy elszenvedett vereséggel kezdte a szezont, ezek után Czuczi felajánlotta a lemondását, amit el is fogadtak. Czuczi korábban Belgiumban a Cercle Brugge-nél, a Kortrijknál (kétszer is) és az Eupennél dolgozott Storckkall, akivel a Sepsit is megjárták. Most új helyen, Törökországban bizonyíthatnak együtt.
A Genclerbirligi az új szakmai stábbal első meccsén 2-2-es döntetlent játszott a dobogós Amedspor ellen, ezzel jelenleg a 13. a 18 csapatos Süper Ligben. Törökországban egy másik magyar edző is dolgozik: Petry Zsolt a Samsunspor kapusedzője.
