“Véget ért a BL-kaland a Prishtinának” – áll a tényszerű cím a Koha Ditore honlapján, ahol a koszovói csapat vezetőedzője, Zekirija Ramadani mérkőzés utáni nyilatkozata is olvasható.

–  Nem lehetünk elégedettek az eredménnyel, hiszen három gólt kaptunk. A játékkal viszont elégedettek lehetünk, hiszen egy erős ellenféllel kerültünk szembe. A továbbjutás lehetetlen küldetés volt, de egy döntetlen nagyon jót tett volna a morálnak. Egyáltalán nem szabad feldúltnak lennünk a vereség miatt, mert tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen szintet képviselünk. A Konferencia Ligában még többet kell nyújtanunk, ott csak nüanszok fognak dönteni. Gratulálok a játékosoknak az elkötelezettségükhöz és az erőfeszítéseikhez. Ez egy méltóságteljes vereség volt, míg az ellenfél teljesen megérdemelten jutott tovább. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Ferencvárossal szemben mi voltunk az esélytelenebbek – mondta a Prishtina vezetőedzője.

A Koha Ditore azt írta, az első félidőben egyértelműen látszott, hogy a Prishtina célja a győzelem megszerzése volt, ennek megfelelően több helyzetet is kialakítottak a mérkőzés elején, Uzuni gólja viszont megpecsételte a sorsukat. A lap kiemelte, hogy a Ferencváros albán támadója betartotta az ígéretét és nem ünnepelte góljait a koszovóiak ellen.

A Prishtina csapatkapitánya, Lorik Boshnjaku elmondta, hogy a második mérkőzésen is a saját maguk által elkövetett hibák miatt szenvedett vereséget a csapat.

– A Ferencvárosi egy nagyszerű csapat, és a második félidőben megbüntette hibáinkat. Nekünk is voltak viszont lehetőségeink, ezt a játékot kellene folytatnunk a továbbiakban is. Pechünk volt a BL-selejtezőben, hiszen a legerősebb csapattal kellett megmérkőznünk, de valamelyest megérte, sokat tanultunk belőle, remélhetőleg a Konferencia Ligában is ebben a tempóban és ezzel a keménységgel tudunk majd játszani. Minden ilyen mérkőzés, legyen szó a Bajnokok Ligájáról, az Európa Ligáról vagy a Konferencia Ligáról, segít nekünk abban, hogy egyénileg és csapatként is tovább fejlődjünkmondta Boshnjaku.

“Uzuni mesterhármasa jelentette a végállomást a BL-ben” – írja a Gazeta Express, ami megjegyzi, hogy az FC Prishtina nehéz küldetésen van túl a Bajnokok Ligájában, hiszen a híres magyar csapatot, a Ferencvárost kellett volna legyőzni, és végül nem is sikerült lefaragni az első meccsen összeszedett hátrányt.

“Egy albán játékos mesterhármasa jelentette a Prishtina végzetét” – írja a Bota Sot, ami kiemelte, hogy Myrto Uzuni ellenállhatatlannak bizonyult, a mérkőzés legjobbja volt.

“Uzuni egyedül verte meg a Prishtinát” – olvasható az albán albeu.com-on. A portál hozzátette, a Prishtina már csak a büszkeségéért lépett pályára, hiszen a továbbjutás sorsa az odavágón eldőlt. Kiemelték, hogy a fantasztikusan játszó Myrto Uzuni első gólja után továbbra is méltóságteljesen játszott a koszovói együttes és erőfeszítéseiknek meg is lett az eredménye a 67. percben.

“A döntetlen jó eredménynek tűnt a Prishtina morálja szempontjából, de Myrto Uzuni nem értett egyet” – folytatta tudósításában a lap, ami szerint “a Prishtina tapsot érdemel, hiszen a nagyon erős ellenfél ellenére mindent megtett a méltó szereplésért”.

Stöger a Fradi BL-továbbjutása után: “Egyáltalán nem reális a 6-1-es különbség”