NB I: A Fradit meglepő MTK-sok és az újonc edző is bekerült a forduló válogatottjába - itt a csapat

November 4-én, a Puskás Akadémia-Honvéd elhalasztott mérkőzés pótlásával vált teljessé az 1. forduló, ezt követően összeszedtük, mely játékosok teljesítettek a legjobban ebben a körben honlapunk megítélése szerint.
Nyikes Zoltán 2020. november 5., csütörtök 11:25
November 4-én, a Puskás Akadémia-Honvéd elhalasztott mérkőzés pótlásával vált teljessé az 1. forduló, ezt követően összeszedtük, mely játékosok teljesítettek a legjobban ebben a körben honlapunk megítélése szerint.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. november 5., csütörtök 11:25

NB I, az 1. forduló válogatottja

Póser (Budafok) - Szépe (ZTE), Hegedűs (Diósgyőr), Meissner (PAFC), Herrera (MTK) - Simon K. (Újpest), Oláh (Budafok), Mezei (MTK), Schön (MTK) - Drazic (Diósgyőr), Babati (ZTE).

Póser Dániel (Budafok)

Számos bravúrt bemutatott a nyitófordulóban, így oroszlánrészt vállalt csapata győzelmében.

Szépe János (ZTE)

A sérüléséig többször is jó ütemben avatkozott játékba hátul, elöl pedig az egyik csúsztatását követően került a Vidi kapujába a labda.

Hegedűs János (Diósgyőr)

Remek gólpasszt adott a hosszú indításával Drazicnak, és a védelemben is stabil teljesítményt nyújtott.

Thomas Meissner (Puskás Akadémia)

Nemcsak a védő feladatát látta el szinte hibátlanul a 29 éves játékos, hanem a 90. percben az ő találata döntötte el a három pont sorsát a Budapest Honvéd elleni hazai találkozón.

Sebastián Herrera (MTK Budapest)

Rendkívül aktív volt a bal oldalon, jól segítette a támadásokat, a 15. percben kis híján be is talált, de lövése a felső lécen csattant.

Simon Krisztián (Újpest)

A meccs legjobbja volt. Amellett, hogy két gólt is szerzett, több veszélyes beadással és jó csellel okozott gondot az ellenfél védőinek.

Oláh Bálint (Budafok)

Póser mellett szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtott, az első játékrészben remek gólpasszt adott Kovács Dávidnak, majd ezt követően is hasznosan játszott a középpályán.

Mezei Szabolcs (MTK Budapest)

Rengeteg futással és nagy mezőnymunkával segítette csapatát, fontos szerepe volt a védekezésben ésa támadásfelépítésekben is.

Schön Szabolcs (MTK Budapest)

Fontos szerepe volt a vezető gól megszerzésében a Ferencváros ellen, de ezt követően is aktív volt a szélen, nehezen tudták tartani a védők és kapura is veszélyes volt, ah egy kicsit higgadtabb, el is dönthette volna a meccset.

Stefan Drazic (Diósgyőr)

Rengeteg gondot okozott korábbi csapatának: előbb kiharcolt egy tizenegyest, majd betalált a Mezőkövesdnek, ami végül döntőnek is bizonyult.

Babati Benjámin (ZTE)

Végig nagyon veszélyesen és aktívan játszott, többször is csak szabálytalanság árán tudták megállítani őt a Vidi-védők. Két góllal járult hozzá az egy ponthoz.

A forduló cseréje: Jakub Plsek (Puskás Akadémia)

Már a 18. percben pályára kellett lépnie Urblík sérülése miatt, a cseh középpályás pedig nagyon jól szállt be a játékba. Többször is veszélyes volt kapura, és jól kötötte össze a védelmet a támadósorral.

A forduló edzője: Boér Gábor (ZTE)

Ez volt az első NB I-es meccse a fiatal szakembernek, aki egy alakulóban lévő játékoskerettel szerzett egy pontot a Vidi ellen úgy, hogy támadófocit bemutatva játékosai háromszor is bevették az ellenfél kapuját. A mérkőzést közvetítő televízió szakkommentátora szerint Boér remekül meccselt, felülmúlva elődjét, a másik padon ülő Márton Gábort. Vesztes helyzetben (2-3-nál) újoncot avatott Kovács Barnabás személyében, és a becserélt játékos kulcspassza előzte meg az egyenlítő gólt.

NB I, az 1. forduló eredményei

MTK Budapest-Ferencváros 1-1 A mérkőzésről bővebben itt olvashatsz!
Paksi FC-Újpest FC 1-2 A mérkőzésről bővebben itt olvashatsz!
ZTE FC-MOL Fehérvár FC 3-3 A mérkőzésről bővebben itt olvashatsz!
Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 A mérkőzésről bővebben itt olvashatsz!
Budafoki MTE-Kisvárda 2-1 A mérkőzésről bővebben itt olvashatsz!
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 1-0 A mérkőzésről bővebben itt olvashatsz!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Nem lesz nagy mozgás
"Lesz valamennyi változás a keretben, de nem sok" - fogalmazott Révész Bálint tulajdonos a szon.hu cikke szerint.
Légiósok
Callum Styles
Napokon belül döntést hozhatnak a Sunderlandnél a magyar válogatott Callum Stylesról.
Csapatot találhat
Sztanyiszlav Csercseszov
A Fradi korábbi vezetőedzője minden bizonnyal az orosz első osztályban veszi át az egyik csapat irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz