ANGLIA
Manchester City: Szinte mindenben megegyeztek Mateo Kovaciccsal, a City most a Chelsea-vel tárgyal a játékos végleges áráról. (Fabrizio Romano)
Liverpool: Jövő héten lezárulhat a Mac Allister-transzfer, a Brighton a korábban említett 65-70 millió fontnál kevesebbet kap majd érte a játékos szerződésében rögzített kivásárlási ár miatt. (Fabrizio Romano)
Manchester United: A Sky Sports úgy tudja, az MU hivatalos ajánlatot készül tenni Mason Mountért a Chelsea-nek.
Rasmus Hojlund (Atalanta) érkezésére jó esély van, miután a Harry Kane-üzlet továbbra is igen nehézkesnek tűnik. A frankfurti Kolo Muani is képben van még a Vörös Ördögöknél.
Chelsea: Visszautasították a Brighton Levi Colwillért tett 30 millió fontos ajánlatát. A londoniak nem akarják ugyanis eladni a belső védőt. (Sky Sports)
Tottenham: A Bild szerint Harry Kane úgy döntött, hogy ebben a szezonban nem szeretne csatlakozni a Bayern Münchenhez. A bajorok szívesen szerződtetnék Kane-t a Tottenhamtől, és őt látják a legjobban illeszkedő csatárnak a játékstílusukhoz, de úgy tűnik, hogy az angol csatár vagy a Manchester Unitedhoz szeretne csatlakozni, vagy még egy szezont maradna a Spursnél.
SPANYOLORSZÁG
Real Madrid: A PSG hosszú távú szerződésről tárgyal Marco Asensio ügynökével, Jorge Mendessel. Igaz, a lejáró szerződésű spanyol szélsőt az Aston Villa is vinné, sőt, már meg is tette számára az ajánlatát múlt héten. (Fabrizio Romano)
A Marca szerint a Real-kiszemelt Gabri Veigát (Celta Vigo) lecsapják a királyiak kezéről, és a játékos hamarosan aláír a Newcastle Unitedhez.
Az elmúlt hetekben folyamatosan arról lehetett hallani Karim Benzemával kapcsolatban, hogy Szaúd-Arábiába igazolhat álomfizetésért, csütörtökön pedig egybenhangzóan arról írt a nemzetközi sajtó, hogy a francia támadó döntött és távozik madridiaktól. Még a mai nap folyamán azonban reagált is Benzema a távozásáról szóló hírekre a Marca díjátadóján: "Szóljak valamit a Real-szurkolókhoz? Miről? Miért beszélnék a jövőmről, hiszen jelenleg is Madridban vagyok. Az internet hangos ezúttal is, az pedig nem a valóság”
🚨 BREAKING— Karim Benzema: “Speak to Madrid fans? Speak about what? Why speaking of the future if I’m in Madrid…”.
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) June 1, 2023
“Who’s speaking is internet. The reality is NOT internet”. pic.twitter.com/MCyANWjq1P
OLASZORSZÁG
AS Roma: Az UEFA egyelőre megvárja a játékvezetői jelentéseket és csak azt követően dönt arról, hogy szankcionálja-e José Mourinhót az Anthony Taylor és játékvezetői stábja elleni kirohanásai miatt. A portugál mester egyébként úgy nyilatkozott, hogy további trófeákért akar harcolni a Romával, ezzel most lehűtötte a kedélyeket az esetleges PSG-be szerződéséről, amiről igen gyakran írtak a nemzetközi sajtóban. (BBC)
NÉMETORSZÁG
Bayern München: Thomas Tuchel inkább Dusan Vlahovic leigazolását erőlteti, miután a korábbi célpont, Julian Álvarez (ManCity) szerződtetése kapcsán nem alakult ki egységes álláspont a bajorok vezetői között. De a Frankfurt-csatár Kolo Muani is a kiszemeltek között van még. (Sky Germany)
Borussia Dortmund: Sebastian Kehl sportigazgató úgy nyilatkozott, "feltételezi, hogy most már lesz mozgás" Jude Bellingham kapcsán. A játékos szinte biztosan a Real Madridba igazol majd.
RB Leipzig: Fabrizio Romano értesülései szerint Dani Olmo aláírta új, 2027-ig szóló kontraktusát a lipcseiekkel, a támadó szerződésébe belekerült egy 60 millió eurós kivásárlási ár is. A szerződéshosszabbítás hamarosan hivatalossá is válhat.
Mönchenglabdach: A klub tájékoztatta a Liverpoolt, hogy 35-40 millió euróért elengedi középpályását, Manu Konét, akinek a távozására már készülnek a Glabdachnál. A Pool először lezárja a Mac Allister-transzfert, de ezt követően következhet Koné szerződtetése is. (Fabrizio Romano)
FRANCIAORSZÁG
PSG: Először úgy tűnt, eldőlt Lionel Messi párizsi jövője, aztán jött a hivatalos cáfolat
VILÁGFOCI
al-Nasszr: Nem igazán sikerült jól Cristiano Ronaldo számára az első fél év a szaúdi klubcsapatban, ezért az elmúlt hetekben több nemzetközi portál is arról írt, hogy a portugál sztár nem érzi jól magát az al-Nasszrnál és már nyáron visszatérhet Európába. A portugál világklasszis azonban csütörtökön cáfolta ezeket az információkat.
– Boldog vagyok itt, itt akarom folytatni és itt is fogom folytatni. Véleményem szerint, ha a következő öt évben folytatják azt a munkát, amit itt akarnak folytatni, akkor a szaúdi bajnokság a világ öt legjobb bajnoksága közé kerülhet – mondta Cristiano Ronaldo. (Daily Mail)