NB II: "Várhidi úgy állítja be, mintha én fúrtam volna meg" - a volt kapitány jogi útra tereli a kirúgását

Mosonmagyaróvári eltávolítását a mai napig nem érti Várhidi Péter, aki úgy véli, volt pályaedzője is benne volt a menesztésében. Takács Gábor megdöbbent és ellentámadásba lendült.
Dudás Gábor 2018. november 23., péntek 15:32
Mosonmagyaróvári eltávolítását a mai napig nem érti Várhidi Péter, aki úgy véli, volt pályaedzője is benne volt a menesztésében. Takács Gábor megdöbbent és ellentámadásba lendült.
Szerző: Dudás Gábor 2018. november 23., péntek 15:32

"Mindent megtettem, de mégsem kellettem"

Mint arról a csakfoci.hu is beszámolt, október 12-én menesztette posztjáról az NB II-es Mosonmagyaróvár Várhidi Péter szakmai igazgatót, aki bő egy hónappal később Ózdon lett utánpótlás-szakágvezető. Eközben Óváron a csapat irányítását Takács Gábor addigi másodedző vette át ideiglenesen.

Várhidi, a másodosztályú klubtól történt távozása azonban még nem ért véget, ez is kiderült a Kisalföldnek adott nyilatkozatából.

- Magam sem tudom, szakmailag miért kerültem ellentétes álláspontra az elnök úrral, aki addig egyetértett velem. Én mindent megtettem a klubért, Mosonmagyaróvárért, de mégsem kellettem - mondta Várhidi, hozzátéve, hogy nem éppen korrekt módon zárult a mosonmagyaróvári korszaka.

Ezt nem mondanám, mert a klub nem teljesítette, amit kell egy határozott idejű szerződés esetében. Éppen ezért megbíztam dr. Horváth Gábor ügyvédet, hogy képviselje az érdekeimet a klubnál.

A korábbi szövetségi kapitány utódja, illetve korábbi segítője, Takács Gábor módszereivel sem ért egyet.

A nálam pályaedzőként dolgozó Takács Gábor teljesen rossz irányba fordította a csapatot, a korábban alapembernek számító Kapacina, Stieber, Eszlátyi és Kovács már vagy kikerült a keretből, vagy alig-alig kapott lehetőséget. Kérdem én, ha a pályaedző nem értett egyet velem szakmai kérdésekben, akkor miért nem nekem szólt? Azóta egyébként sorsdöntő találkozókat veszített el vagy nem nyert meg a Mosonmagyaróvár, mint a Cegléd, a Monor és a Siófok ellenieket.

"Keveset adott át a tudásából"

Takács Gábor ugyancsak a lapnak reagált nem sokkal később Várhidi nyilatkozatára.

- Megdöbbentem szerdán Várhidi Péter Kisalföldben tett nyilatkozatán, főleg a rólam szóló részen. Gondolkodtam rajta, hogy válaszoljak-e neki, elmondjam-e a véleményemet. Aztán úgy döntöttem, hogy nyilatkozom, mert a hallgatás beleegyezés és nem akarom, hogy fiatal edzőként az a kép maradjon meg rólam az olvasókban, amit a volt vezetőedző szerintem igazságtalanul festett rólam. Ha számszerűen nézzük, akkor valóban nem szerepeltünk jól, de hozzá kell tennem, sokszor csak apróságokon múlt, hogy nem sikerültek jobban a mérkőzések. (...) Ezt a keretet a volt vezetőedző, Várhidi Péter állította össze, a képességeken nem tudtam változtatni. 

Az edző azt mondja, néhány dolgon megpróbált változtatni. Rendet, fegyelmet, pontosságot követelt a játékosoktól, ami korábban nem mindig volt jellemző.

- Volt, hogy a kollégáimmal a megadott időben elkezdtük a tréninget, mert Várhidi Péter nem volt ott és nem is jelzett, hogy miért késik. Erre fel a stáb tagjait büntette meg fejenként tízezer forintra, mert nélküle kezdődött el az edzés. A Kazincbarcika elleni vasárnapi meccs előtt pénteken úgy meghajtotta a csapatot, hogy három-nullás vereség lett a vége. Amikor szóvá tettem neki, miszerint elrontottuk a csapat felkészítését, akkor ez nem tetszett neki. Ebből is látszik, nem igaz, hogy nem mondtam el a véleményemet a vezetőedzőnek – meséli Takács, aki szakmailag sokat várt a mosonmagyaróvári pályaedzői munkától.

- Azt gondoltam, hogy fejlődhetek a volt szövetségi kapitány, magyar bajnok vezetőedző mellett, de sajnos keveset adott át a tudásából. Ráadásul úgy állítja be a történteket, mintha én fúrtam volna meg őt.

Azóta szerettem volna elköszönni tőle, hívogattam, de nem vette fel a telefonját. Írt egy SMS-t, hogy eljátszottam a bizalmát és csalódást okoztam neki. Mosonmagyaróvárnak köszönöm a lehetőséget, hogy ott dolgozhattam. Nagyon jó közösséget ismertem meg. Azt kívánom, hogy a városnak jövőre is maradjon NB II-es csapata, mert a szurkolók, a klub és Drescher Ottó elnök is megérdemelnék ezt. És sok sikert kívánok a továbbiakban Várhidi Péternek is.

Olvastad már?
"Ha klubtulajdonos lennék, kinevezném Várhidi Pétert edzőnek" - Tilos Passzolni Várhidi Péterrel
Tudja, hogy szövetségi kapitányként megbuktatták és azt is, hogy a szerbek elleni 0-8 nem volt "tiszta" meccs. Úgy érzi, edzőként és szakkommentátorként is jó, de már nem hiszi, hogy egyszer még az NB I-ben lesz, kivéve, ha Várhidi Péternek hívnák a tulajdonost. Tilos passzolni!
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz