Szoboszlai Dominik ezúttal nem kizárólag a válogatottról és a pályán rájuk váró feladatokról beszélt az Ukrajna elleni Nemzetek Ligája mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. A Liverpool középpályása már az első újságírói kérdésre reagálva egyértelmű üzenetet fogalmazott meg a magyar sajtó felé: szerinte a sportolók és az újságírók között jó kapcsolat is kialakulhat, ehhez azonban mindkét félnek oda kell figyelnie arra, hogyan végzi a saját munkáját. Szoboszlai azt is jelezte, hogy bizonyos, róla vagy családjáról megjelenő információk esetében a jövőben határozottan fog fellépni.
A sajtótájékoztatón az első újságírói kérdésre rögtön letisztázott valamit Szoboszlai: Ha betarják azt az újságírók, amire kéri őket a magyar válogatott csapatkapitánya, akkor szerinte egy jó kapcsolat is kialakulhat a sportolók és az újságírók között.
- Van egy olyan dolog, amiről nem szívesen beszélek, és gondolkodtam is rajta, hogy válaszoljak-e a kérdésetekre. Szerintem tudjuk mindannyian, hogy miért. Úgyhogy szeretném ezt itt is letisztázni, mindenki előtt, előttetek is, mint Nemzeti Sport, de az összes többi újságnak is szól ez az egész. Ha bármilyen olyan dolog van Angliában, ami rólam megjelenik, és ezt ti úgy hozzátok le, hogy engem egy klublegenda előtt kicsit furcsa helyzetbe hoztok, vagy nekem utána magyarázkodnom kell neki, hogy ez miért is volt, vagy hogy is volt, másrészt, hogyha rólam olyan dolgokat hoztok le, ami nem igaz. Szerintem tudjátok, hogy miről beszélek. Vagy az én családomat olyan helyzetbe hozzátok, ami úgy gondolom, hogy nem jó. És ők tényleg háttérben maradnak, hiszen ezt építettem fel egész életemben, hogy ne legyen senki úgymond szem előtt.
Úgyhogy erre szeretnék mindenkit kérni, hogy a közeljövőben, és amíg én focizom, addig bármilyen olyan dolog, ami rólam, a családomról kapcsolatos, és ezekhez tartozik, ha még egyszer – ne értsük félre egymást, nem fenyegetés – valami olyan dolog történik, mint ami most történt, akkor azzal az illetővel én soha többet nem állok szóba.
Úgyhogy ezt remélem, itt tiszta mindenkinek, és remélem, hogy ezt itt mindenki megértette. Tök jó szívvel mondom, csak hogy tiszta lappal induljunk. És úgy gondolom, még ez egy plusz, hogy a focit tegyük félre, és nektek, mint újságíróknak, akik ebben dolgoztok, minden egyes magyar sportolót pusholni kéne. Vannak olyan sportolók, akár játékosok vagy más sportban, akiknek nem biztos, hogy pozitív minden egyes mérkőzésük, tornájuk, olimpiájuk – hívjuk, aminek akarjuk. Ilyenkor én úgy gondolom, hogy rátok van szükségük, vagy rátok van szükségünk, olyan irányba pusholni minket, ami pozitív. És higgyétek el, hogyha ezt mindenki megcsinálja, saját tapasztalatból mondom, akkor teljesen máshogy fogunk kinézni, teljesen máshogy fognak a sportolók rátok nézni, teljesen máshogy fogunk mi rátok nézni. És szerintem egy jó kapcsolat az újságírás és a sportolók között nagyon fontos. Úgyhogy mi odafigyelünk arra, hogy mit mondunk, hogy teljesítünk, ti viszont ugyanezt a saját munkátokban, úgy gondolom, érdemes odafigyelni, hogy ki és mit ír, milyen formában, és a fordítás azért legyen egyenes.
Szoboszlaitól megkérdezték, hogy csapatkapitányként hogy látja a csapat helyzetét és az öt újonc beilleszkedését.
- Szerintem nem vagyunk kisgyerekek, pátyolgatni senkit nem kell, de úgy gondolom, hogy van egy olyan közösségünk, ahol bejönni nagyon könnyű, hisz mindenkit nagyon szeretettel várunk és próbálunk segíteni mindenkinek, az új játékosoknak. Úgyhogy ezt tőlük kell megkérdezni, hogy ezt valójában így is érzik-e, mert ez fontos visszaigazolás nekünk is. De úgy gondolom, hogy mindenki okkal van itt és remélhetőleg mindenki meg tudja mutatni magát, hogy tényleg itt a helye, és itt is akar ragadni, ez nem csak egy egyszeri alkalom, úgyhogy ezért mindenkinek meg kell tenni a maga dolgát. Holnapi mérkőzésre még nem tudok válaszolni, hisz még én sem tudom, hogy mi lesz a kezdő csapat. Úgyhogy ezt majd a következő úriembertől megkérdezné, aki jön.
Arra a kérdésre, hogy beszélt-e külön egy-egy játékossal arról, hogy tőle esetleg többet vár el ezúttal elmondta Szoboszlai, hogy külön nem beszélt egyelőre senkivel.
- Szerintem vannak olyan játékosaink, akik régóta itt vannak a válogatottban és tudják maguktól, hogy nekik most elő kell lépni és olyan teljesítményre és karakterre van szükségünk, amit ők meg tudnak ugrani, és szükség is lesz rájuk. Hogy elvárás-e vagy cél (a feljutás vagy az első hely - a szerk.), én úgy gondolom, hogy meccsre, meccsre kell tekinteni, és mindent beleadni.
Én személy szerint fel szeretnék jutni, de szerintem mindenki fel szeretne jutni vissza az A-ba, úgyhogy ezért mindent meg fogunk tenni minden meccsen.
És azt nem szabad elfelejteni, hogy azért elég jó válogatottak ellen fogunk játszani. De tényleg a maximumot ki fogjuk tenni a pályára minden egyes alkalommal. De ugyanúgy szurkolókra és mindenkire szükség lesz.
Az összevont válogatott időszakról is elmondta személyes véleményét:
- Hát nem vagyok szerintem olyan pozícióban, hogy megmondjam, hogy mi a jó, vagy mi a nem. Én személy szerint nekem nem szimpatikus annyira, hisz 12 nap alatt négy meccset kell játszanunk, ami még azoknak is sok szerintem, akik hozzá vannak szokva a három napozáshoz. És azért szerintem több olyan játékos van a keretünkben, aki nem biztos, hogy minden héten három napozik, úgyhogy ez egy jó szempont lesz ahhoz, hogy meglássuk, hogy milyen helyzetben vagyunk jelen pillanatban, ki milyen erőben van, és ki hogy tudja ezt a pályára utána kitenni, hisz' beszélni könnyű, teljesíteni annál nehezebb.
Végül az összeszokottságról kérdezték Szoboszlai Dominikot.
- Ez nehéz, hisz itt is alig van időnk edzeni, úgyhogy próbálunk mindent a taktikai dolgokra fordítani. De szerintem ez naturálisan jön, hogy valakivel érzed-e jobban vagy kevésbé. Mindenkinek elő kell venni a legjobb énjét és úgy teljesíteni, hisz mindenkire szükség lesz. Négy meccsünk van. Lehet, hogy az első meccsen valaki nem lesz keretbe, lehet, hogy valaki másodikon kezdeni fog. Úgyhogy tényleg mindenkire szükség van egytől egyig.
Marco Rossi sajtótájékoztatón adott nyilatkozata ide kattintva érhető el!