Gyirmót – Paks 3-3

Beszámoló itt!

Csertői Aurél (Gyirmót):A nyolcadik percben 2-0-ra kellett volna vezetni. Rossz döntéseket hoztunk, pedig nagyon szép akciókat vezettünk, két komoly lehetőségünk is volt – ezeken múlik egy-egy mérkőzés. Utána is több helyzet alakult ki, de nem tudtunk kihasználni a megingásaikat. Ők azonban az első két pontrúgást egyből be is verték. Óriási koncentrációs hiba volt mind a kettő, lehajtott fejjel, sétálunk hátrfelé, miközben gólt rúgnak – ez azért valamit mutat. Utána a  csapat mindent egy lapra feltéve támadott és azt gondolom, hogy teljesen megérdemelten egyenlítettünk ki.

Ez a negyedik itthoni ikszünk, nem hiszem el, hogy egy ilyen mutatott játékkal nem tudtuk ezt a meccset 5-3-ra vagy 6-4-re megnyerni.

Bognár György (Paks):

– Ez egy NB II-es szintű mérkőzés volt. Nagyon gyenge volt már az első félidő is annak ellenére, hogy két góllal is vezettünk. Később, 0-3-nál is rengeteg rossz teljesítmény volt a csapatban.

Sok technikai hibával, kényelmesen játszottunk. Nem tudom, hogy a játékosok mire spóroltak, a következő három találkozónk még odébb van. Én próbáltam spórolni, háromgólos előnyben próbáltam odafigyelni a terhelésre, de a mai színvonal nagyon gyenge volt mindkét oldalon. Ekkora előnyt illett volna megtartani, sőt, volt, hogy növelhettük volna. A következő meccsekre át kell állítani a fejünket. A ma történteket fel kell használnunk, hogy a célegyenesben többet ilyen ne forduljon elő. Eddig sem volt ilyen, ezután sem lenne szabad… (paksifc.hu)

MTK Budapest – Puskás Akadémia 0-0

Beszámoló itt!

Horváth Dávid (MTK):Elsődlegesen az volt a feladatunk, hogy a vasárnapi meccs után frissítsük a játékosokat, hiszen nagyjából 72 órán belül kellett játszani a második helyen álló együttes ellen. Tudtuk, hogy veszélyesek támadásban, sok erényük van, ezért sem akartunk naivan védekezni, így az első félidőben tudatos volt a visszaállás, hiszen ebben az állapotban, amiben van a csapat, ez volt a helyes döntés. A második félidőben a tervek szerint sokkal többet kockáztattunk, sikerült is a nyomást fokozni, többször voltunk már az ellenfél kapuja előtt: meccslabdánk is volt, ott volt a lábakban a gól, sajnos a kínálkozó esélyekkel nem tudtunk élni, ezáltal be kellett érni az egy ponttal. Jelen állapotában a csapat mindent megtett, hogy nyerni tudjunk. Mindenki nagyon szomorú az öltözőben. De a vonalat még mindig nem húzták meg felettünk, sportemberhez méltó módon kell lejátszani a hátralévő két meccset, hogy felemelt fejjel tudjuk lezárni a szezont. (mtkbudapest.hu)

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia):Nagyon nehéz mérkőzést vártam, mivel az MTK még mindig a bennmaradásért küzd. A védelemben és a játékstílusban végigvittük azt, amit elterveztünk, de a játékunkból kicsit hiányzott a sebesség. Az MTK nagyon jól ellenőrizte a területeket, gyorsabban visszajött a védekező pozícióba, és emiatt egy kis gondunk volt, nem voltunk olyan meglepetésszerűek, mint például a Mezőkövesd ellen az utolsó mérkőzésen. Bár jó ellentámadásokat és akciókat tudtunk vezetni, a gólok hiányoztak. Inkább vagyok elégedett a csapat védekező munkájával,. de kicsit hiányérzetem van a gólok elmaradása miatt. Kidolgoztunk nagyon sok helyzetet, de a befejezés, a minőség hiányzott ezen a mérkőzésen – sajnos gólok nélkül nem tudunk nyerni, pedig szerettük volna az utolsó három bajnokit győztesen lehozni, ám ez nem sikerült. A csapat hozzáállása viszont rendben volt, bízom benne, hogy a következő mérkőzéseket meg tudjuk nyerni. (pfla.hu)

Ferencváros – ZTE 5-3

Beszámoló itt!

Sztanyiszlav Csercseszov (FTC):Két nagyon különböző félidőt láthattunk. Az elsőben abszolút úgy játszottunk, ahogy elterveztük, agresszívek és kezdeményezőek voltunk, a második félidőben viszont ez egy picit alábbhagyott, emiatt kaptunk gólokat is. Cserékkel próbáltam változtatni, hogy visszaszerezzem a kontrollt a meccs felett, ezután lőttünk is két szép gólt. A célunk az lenne, hogy egyenletesen jó teljesítményt tudjunk nyújtani, ettől függetlenül mindent ki kell majd elemezzünk csütörtökön – kezdte a tréner, aki az ezúttal is remek teljesítményt nyújtó Pászka Lóránddal kapcsolatban is kifejtette véleményét.

Mi is látjuk, hogy milyen jó formában van, tudjuk, hogy mennyire jó munkát végez. Tudom, ha egy új játékos jól kezd, szeretnek írni róla az újságírók, nekünk viszont az a dolgunk, hogy megfelelő szinten tartsuk ezeket a játékosokat és kihasználjuk a bennük rejlő potenciált. Pászka esetében ez abszolút megvan, ő is Soroksárról jött, akárcsak Redzic Damir, aki nagyon fiatal, de szintén elégedett vagyok vele. A legfontosabb, hogy hozzásegítsük ezeket a fiatal futballistákat ahhoz, hogy a következő lépést meg tudják tenni a karrierjükben. (fradi.hu)

Molnár Balázs (ZTE): Sajnos az első félidei játékban azt hoztuk, amit az elmúlt hetekben, nagyon könnyű gólokkal ajándékoztuk meg a Ferencvárost. A második félidő tekintetében viszont le a kalappal a csapat előtt, a hozzáállás és a játék is rendben volt és megmutattuk, hogy van tartása a csapatnak. Azt kell kiderítenünk, hogy miért csak a második félidőben tudtunk így futballozni. (ztefc.hu)