Stöger kijavítaná az apró hibákat: "Remélhetőleg magasra tesszük a lécet, és tudunk majd nyerni" - részletes értékelés

Így értékelte a két vezetőedző a Ferencváros-Real Betis (1-3) EL-csoportmérkőzést.
Csakfoci Admin 2021. szeptember 30., csütörtök 23:44
Így értékelte a két vezetőedző a Ferencváros-Real Betis (1-3) EL-csoportmérkőzést.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. szeptember 30., csütörtök 23:44

Amint arról beszámoltunk, a Ferencváros ismét közel állt a bravúrponthoz a Betis ellen, ám spanyolok a hajrában mindent eldöntöttek és 3-1-re nyertek az Európa Liga csoportkörének második fordulójában.

A lefújás után Peter Stöger, a Fradi vezetőedzője az M4 Sport kamerája előtt értékelte a látottakat.

- Az eredmény nagyon fontos, ez pedig kicsit csalódást keltő számunkra. A mérkőzésen, ahogy játszottunk nem csak védekezésben, tényleg meccsben voltunk és nagyon jó mozgásaink voltak. Nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével, kicsit büszke is vagyok arra, ahogy futballoztunk. Bátran játszottunk, ezt akartuk látni. Megvoltak a lehetőségeink, visszajöttünk azok után, hogy hátrányba kerültünk. Az apróságok, részletek eldöntötték a mérkőzést, ezúttal nem a mi javunkra - kezdte az M4 Sportnak adott értékelését Peter Stöger. - Tudtuk, hogy milyen képességekkel rendelkezik az ellenfél, és azt is láttuk, milyen technikás játékosok alkotják a keretét. Egyszerűen kevesebb hiba csúszott az átadásaikba. Vártuk a lehetőségeinket, de az ellenfélnek nagyon erős kispadja. Látszott, hogy készen állunk az ilyen mérkőzésekre, közel voltunk az ellenfélhez. Remélhetőleg magasra tesszük a lécet, és tudunk majd meccseket nyerni.

Kérdésre válaszolva elmondta: nagy harc lesz a csoport harmadik helyéért, és készen állnak a Celtic ellen.

- Nagyon fontos találkozó lesz Glasgowban, de a legelejétől kezdve, amikor megismertük a csoportunkat arra gondoltam, hogy a Leverkusen és a Betis az első két helyen végez, és lesz lehetőségünk a Celtic ellen. A skótok teljesen más stílusban játszanak. Látva a csapat teljesítményét Leverkusenben vagy a magyar bajnokságban néhány mérkőzésen, szerintem készen állunk a Celtic elleni harcra.

A Fradi osztrák trénere a sajtótájékoztatón a következőképpen nyilatkozott.

- Mondhatjuk, hogy kissé balszerencsés volt a mai mérkőzés. Jó meccset játszottunk egy olyan ellenfél ellen, amely nagyon keveset hibázik. Jól védekeztünk, de nem csak védekeztünk, megvolt a kiegyensúlyozottság a védekezés és a támadás között. A játékkal elégedett vagyok, az eredménnyel nem. Azért játszottunk ma három belső védővel, mert tudtuk, hogy az ellenfél nagyon erős az egy az egy elleni játékban, ami ellen nagyon magabiztosan kellett védekeznünk. Mindkét EL-meccsünkön megvoltak a helyzeteink és a játékunkkal is elégedett vagyok, amin kellene javítanunk az az, hogy elkerüljük a gólok előtti hibákat. Ha ezeken az apróságokon tudunk javítani, akkor győzelemre is képesek lehetünk az Európa Ligában.

Edzőkollégája,a chilei Manuel Pellegrini szerint meglepte őket az FTC taktikája, mivel általában támadóbb szellemben szokott felállni az ellenfél.

- A hazaiak első félidei egyenlítő gólja ellenére nagyon elégedett vagyok. A Fradi ahhoz van szokva, hogy sokat támad, lélektanilag jó pillanatban lőttek gólt a félidő előtt, de ebből is fel tudtunk állni. Külön öröm, hogy hosszú idő után a szurkolóink is elkísérhettek minket idegenbe. A három pont mindig örömteli, a mai siker sokat jelenthet nekünk a nyolcaddöntőbe jutáshoz. Vezetjük a csoportot, de még 12 pontot lehet szerezni a hátralevő csoportmérkőzéseken.

Olvastad már?
EL: A Fradi megint közel állt a bravúrponthoz, a hajrában mindent eldöntött a Betis - videó
Fekir vezetést szerzett a Betisnek, majd a magyar bajnok Uzuni révén egyenlített, a hajrában egy balszerencsés öngólnak és egy Tello találatának köszönhetően 3-1-re kikapott a spanyol Real Betistől az Európa Liga csoportkörének második fordulójában.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz