Fotó: dvsc.hu

NB I: Dzsudzsák gólja egy pontot ért, kapusa mentette meg a Lokit a vereségtől

Nagyszerű napot fogott ki Hrabina Alex, akinek még a 90. percben is be kellett mutatnia egy nagy bravúrt. A Puskás két lesgólt is lőtt, végül döntetlen lett a vége.
Nyikes Zoltán 2022. augusztus 27., szombat 21:41
Fotó: dvsc.hu
Nagyszerű napot fogott ki Hrabina Alex, akinek még a 90. percben is be kellett mutatnia egy nagy bravúrt. A Puskás két lesgólt is lőtt, végül döntetlen lett a vége.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. augusztus 27., szombat 21:41

Az NB I ötödik fordulójában a négy meccs után még nyeretlen Debreceni VSC fogadta a Puskás Akadémiát a szombati játéknap zárásaként.

1. félidő

A Serie A-s Torino FC-től szerződtetett Horváth Krisztofer volt a legaktívabb a találkozó elején, már a 3. percben 22 méterről tekert kevéssel a bal felső mellé, majd tíz percre rá Horváth a 16-oson belül tette le lövésre a labdát Dzsudzsáknak, aki nagy helyzetben lőtt, de Stronati becsúszva blokkolt.

A túloldalon sem kellett sokat várni az első nagyobb lehetőségre, ekkor Colley szerzett labdát a felezőnél és egészen a 16-oson belülre vezette azt, majd célba vette a jobb alsót, Hrabina védett, a kipattanó azonban eltalálta Neofytidist, akiről kis híján a saját kapujába pattant a játékszer, ám az utolsó pillanatban mentett a Loki nyári szerzeménye.

A 21. percben Berke játékvezető kezezést látott Batik Bencénél a 16-oson belül, így tizenegyest ítélt - ezt a VAR is helybenhagyta -, amit Dzsudzsák hajszálpontosan lőtt a bal alsóba, 1-0.

A 25. percben gólt szerzett a Puskás Akadémia, de amint véget ért az akció, lest jelzett az asszisztens - jogosan. Hat minutummal később Dzsudzsák szabadrúgása találta meg az üresen álló Neofytidist az ötös sarkánál, aki kapásból keresztbe lőtte a labdát, de éppen hogy csak lemaradt róla középen Horváth.

A 32. percben ismét a Loki kapuja előtt volt izgalom, ám Baluta fejese négy méterről mellé ment. Négy perccel később kis híján összejött az egyenlítés a vendégeknek, amikor Corbu beadása után Colley vette mellre a labdát 7 méterre a kaputól, majd egy pattanás után a kapufát találta telibe.

Nem sokkal a szünet előtt Deslandes rántotta le Colleyt a 16-oson belül, ezért is járt a 11-es, ám a videóbírózást követően kiderült, hogy a Puskás támadója lesen volt, így közvetett szabadrúgás jöhetett kifelé.

A játékrész hosszabbításának negyedik percében kontrázhatott a Loki, 3 a 2 ellen indultak meg a hazaiak Horváth vezérletével, aki balra vagy jobbra is kitehette volna a labdát, ám egymaga vitte végig az akciót és 16 méterről a bal alsó mellé lőtt.

2. félidő

A fordulás után Batik fejesét jegyezhettük fel először, Hrabina viszont jó helyen állt és védett. A 61. percben is a Puskás veszélyeztetett, Favorov ugratta ki jó ütemben Skribeket, aki középre adott, Hrabina azonban remek ütemben jött ki a kapujából és lábbal mentett.

A 65. percben 4 a 2 ellen indulhatott meg ezúttal a Puskás Akadémia egy kontrával, Baluta letette a labdát a balján érkező Colleynak, aki 8 méterről a rövid alsóba lőtt, de lesről - így a vendégek újabb találatát érvénytelenítette a játékvezető.

Hat minutummal később Urblík lövése pattant meg Baráthon és kevéssel ment a bal felső fölé.

A 76. percben is a Loki kapusának akadt dolga, a frissen pályára lépett Zahedi fejesénél védett nagyot lábbal Hrabina. A 88. percben aztán góllá érett a hatalmas Puskás-fölény: Skribek remek kiugratása után Colley ziccerét még védte Hrabina, de a kipattanó Zahedihez került, aki 6 méterről a hálóba lőtt a gólvonalon álló két hazai játékos között.

A 90. percben akár meg is fordíthatta volna a meccset, Colley közeli lövésénél azonban Hrabina megint nagyot mentett, így tehát megúszta a vereséget a Loki, amely továbbra is nyeretlen az NB I mostani kiírásában.

NB I, 5. forduló

Debreceni VSC–Puskás Akadémia 1-1 (Dzsudzsák 21. – 11-esből, ill. Zahedi 88.)

DVSC:Hrabina – Bévárdi, Deslandes, Charleston, Ferenczi – Neofytidis, Baráth – Szécsi (Varga J., 92.), Dzsudzsák, Horváth (Do. Babunski, 84.) – Bárány (Sós, 73.).

Puskás: Tóth B. – Mezghrani, Batik, Stronati, Komáromi – Kiss (Skribek, 60.), Corbu (Urblík, 46.), Favorov (Van Nieff, 74.), Baluta (Zahedi, 74.) – Colley, Puljic (Slagveer, 60.).

Olvastad már?
NB I: Két 11-es és két kiállítás, a ZTE ellen szárnyalt tovább az újonc
Előnybe került a ZTE, Huszti kiállítása azonban megpecsételte a csapat sorsát, a KTE az első játékrészben egyenlített majd Szabó Levente duplájával megnyerte találkozót.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Fehérvár FC
Megvan az új vezetőedző
Ahogyan azt előre jeleztük, Bartosz Grzelak távozását követően Pető Tamás vette át a Fehérvár irányítását.
Vasas
Kapust igazoltak
A 23 éves Kiss Ágoston az előző szezonban a kieső Tiszakécskét erősítette, de a WYSCOUT adatai alapján ő volt a másodosztály legjobb kapusa.
Újpest/Fehérvár
Bartosz Grzelak
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően Bartosz Grzelak távozott a Viditől és az Újpest vezetőedzője lett.
Tovább az összes átigazoláshoz