I. félidő
A találkozó első felében a mezőnyjáték dominált, kisebb-nagyobb pontatlanságok mellett komolyabb veszély nélkül teltek a percek, a mérkőzés a játékrész derekán kezdett felpörögni. A 27. percben Djukanovic próbálkozott egy tizenhat méteres, középre tartó lövéssel, ami nem okozott gondot Dalának. A félidő hajrájához közeledve, a 41. percben adódott a mérkőzés addigi legnagyobb lehetősége: az ETO ziccerbe került, amikor Bánáti csúsztatása után Djukanovic a teljesen tiszta helyzetben lévő Huszárt szolgálta ki, ám az ötösről érkező lövésbe a remekül kimozduló és kivetődő Dala bravúrosan védett.
A győriek kihagyott helyzete megbosszulta magát, ugyanis a félidő legvégén, a ráadás első percében megszerezte a vezetést a Nyíregyháza: egy akció végén Hős érkezett a jobb összekötő helyén, ahonnan ballal, nagy erővel a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, így a hazaiak vonulhattak előnnyel a szünetre (1-0).
II. félidő
A fordulást követően Katona Mátyás húszméteres, ballábas kísérletét Petrás lábbal hárította, majd Kvasina bólintott tizenkét méterről a jobb sarok irányába, ám a győri hálóőr ezt a labdát is megfogta. Az 54. percben aztán egyenlített az ETO: Bánáti hajszálpontos kiugratásával Djukanovic lépett ki a védők közül, és bár Temesvári próbálta őt utolérni, a győri támadó hidegvérrel elgurított a kivetődő Dala mellett, kiegyenlítve az állást (1-1).
A folytatásban Gavric kiváló indításával Djukanovic került ziccerbe, ám 17 méterről, már esés közben a jobb kapufa mellé emelte a labdát. A 72. percben ismét a győri támadó előtt adódott lehetőség: Bennette lapos beadását követően jól vette át a játékszert, ám fordulásból méterekkel a kapu fölé lőtt. Ezt követően megfogyatkozott a győri csapat: Gavric volt meggondolatlan, csúnyán mellbe rúgta Temesvárit, amiért a játékvezető - a VAR segítségével - piros lappal kiállította.
A hajrához érkezve, a 83. percben még Antonov veszélyeztetett egy szabadrúgásból, ám lövését Petrás könnyedén hárította. A létszámfölénybe került Nyíregyháza megpróbált támadni a győzelemért, de nem járt sikerrel, sőt, a végén még a vendégek előtt adódott ziccer, amelyet Bennette elhibázott.
Több gól így már nem született a mérkőzésen, így a felek pontosztozkodással zártak: az eredmény következtében az ETO a bajnoki tabella második helyén maradt, míg a Nyíregyháza elmozdult a kiesést jelentő utolsó pozícióból.
NB I, 13. forduló
NYÍREGYHÁZA-ETO 1-1 (Hős 45+1., ill. Djukanovic 54.)
Kiállítva: Gavric 76.
Szpari: Dala - Manner, Temesvári, Katona L., Jovanov - Toma (Regza, 90.), Kovács - Katona B. (Batoum, 64.), Hős (Antonov, 77.), Katona M. - Kvasina
ETO: Petrás - Selyem, Urblík N., Umathum (Giger, 64.), Stefulj - Szép, Agba - Bennette, Bánáti (Csorba, 84.), Huszár (Gavric, 64.) - Djukanovic (Marong, 84.)