"Egy héttel a rajt előtt egy játékosunk sem volt"
Meg lehet fogalmazni, mekkora törést okozott a pécsi focinak az NB I-ből történő kizárás? Milyen volt így csapatot építeni?
- Már az NB I-ben sem volt könnyű leülni a kispadra, ugye 16. volt a csapat, de valahogy talpra álltunk, még ha nem is volt már megfelelő háttér már akkor sem. A kizárás utáni időszak pedig egy nagyon nagy kihívás volt és kihívás a mai napig. Nyilván nem is lehet összehasonlítani az NB I-es időszakkal, bármilyen nehéz is volt az. Úgy tettek tönkre egy élvonalbeli csapatot, hogy annak nem volt felelőse. Mi pedig azt tapasztaljuk, hogy a megyei I-ből a visszajutás az elitbe – ide tartozik már az NB II is – rendkívül drága mulatság.
Ami a kezdeteket illeti: 2015. július 24-én kértek fel - jól emlékszem a dátumra -, hogy vegyem át a csapatot és augusztus elsején lejárt az átigazolási időszak, a felnőttcsapatnak pedig írd és mondd, egyetlen játékosa sem volt. Egy hetünk volt, hogy összeszedjünk egy egész csapatot, úgy, hogy tudtuk, a szurkolókat nem érdekli hogyan.
De így is tudtunk egy osztályt ugrani. Az NB III sem könnyű azonban, mindig összefutunk egy lényegesen tehetősebb riválissal, tavaly a Budafokkal, idén a Tiszakécskével.
Az anyagi helyzet mennyire megnyugtató most Pécsen? Néhány hónapja a megszűnés rémisztő lehetősége is felmerült a csapat kapcsán.
- Ettől a csapattól azt várni, hogy azonnal osztályokat lépkedjen, nem túl reális célkitűzés, de azt mondtam, hogy „oké, próbáljuk meg”. Mi voltunk az egyetlen csapat a Közép-csoportban, amely kimondta, hogy meg akarja nyerni a bajnokságot. 4 meccsből 3 vereséggel kezdtünk, de közben nem lehetett azokról a gondokról beszélni, amik aztán nyilvánosságra kerültek, a játékosok feje pedig nem volt rendben. Mínusz kilenc pontról jött vissza a csapat, már ősszel is voltunk elsők.
A kérdésre válaszolva: úgy néz ki, hogy most rendben van az anyagi háttér, de ha nem sikerül feljutni, nem tudjuk, mi lesz…
Korábban a német mintájú klubmodellt is fel akarták építeni Pécsen.
- Ez inkább az utánpótlást érintette volna, de őszintén szólva én ezt nagyon rossz ötletnek tartom. Ez Magyarország, itt nem lehet átültetni egy az egyben mást. Át kellene tudni venni a jót és átültetni azt a magyar valóságba – ez nálunk is így van. Ami egy német utánpótlás-bázison megvan, annak nálunk a töredéke sincs, vagy csak kevés helyen.
"Dárdai? Szerintem soha"
Dárdai Pált sokszor emlegették már pécsi "megmentőként" a kizárás óta. Mikor lesz egy "feltámadás", amiben neki is szerepe lehet?
Szerintem soha. Egyrészt neki erre ideje sincs, megvan a saját dolga Berlinben, meg azért ő túl sokat nem is játszott itt. Persze nem vagyunk napi kapcsolatban, nem ismerem a terveit, de nem gondolom, hogy ez valaha is meg fog valósulni.
Azt sem tudom elképzelni, hogy más volt játékosok összefogjanak a klubért. De ez a "nem összefogás" az egész magyar futballra elmondható.
A pécsi ikon, idősebb Dárdai Pál sajnálatos halála hogyan érintette önt és a klubot?
- Gyakorlatilag mellette kezdtem el mindent, jó volt vele a kapcsolatom. Utána kevesebbet találkoztunk, de Pécsen azért az utánpótlásnál besegített a klubnak. Én az öreget mindig nagyon tiszteltem, mint játékost, mint edzőt és mint embert is, rengeteget tett a PMFC-ért. Mindig nagyon mélyen érinti az embert, ha olyan távozik az életből, akik valaha is közel állt hozzá. Nagyon ideje volt és nagyon elkésett dolog, hogy Pécsen is lett egy utánpótlás-akadémia, de a lehető legjobb nevet kapta, egy olyan emberről nevezték el, aki nagyon megérdemelte.
"Nem vagyok egy megmondóember, de..."
Sokan felvetették már, hogy az edzők gyakran nem szeretnek rögtön a meccs után nyilatkozni, mert túlságosan is zaklatottak még. Ön viszont rendszeresen értékel szinte azonnal, videós formában akár, nem egyszer kőkemény kritikával illetve akár a győztes csapatát is, de volt, hogy az ellenfelet sem kímélte. Ez tudatos?
- Nem vagyok egy megmondóember, de ha van véleményem és meg is kérdezik, akkor elmondom. Ilyen vagyok, őszinte mindenkivel, a játékosokkal is. Nem vagyok az a típusú edző, aki azt mondja, hogy ha nyerünk, hogy minden frankó, nem is fogunk edzeni…de büntetőedzéseket sem tartok és nem szoktam lecseszni a játékosokat csak azért, mert kikaptunk. Soha nem fogom azonban egyenként szapulni a médiában a játékosokat, nem szidok senkit azért, hogy a saját seggemet mentsem. Van azért, amikor megkérem a videóst, hogy most inkább várjon 10 percet, vagy iszom egy kávét… Nehéz rögtön nyilatkozni, meg – és elnézést, de – jönnek a hülye kérdések is. Még a külföldi sztáredzők is mondanak olyanokat a meccsek után, amiket biztos, hogy később megbánnak.
Edzőként még nem nagyon mozdult ki Baranyából – egy rövidebb kaposvári időszakot leszámítva. Ennyire lokálpatrióta?
- Azt azért nem mondanám. Amikor elkezdtem edzősködni Kozármislenyben, azon gondolkodtam, hogy szeretnék legalább olyan eredményes edző lenni, mint amilyen játékos voltam. Amit lehetett, ifikortól a felnőttig megnyertem mindent itthon, és még külföldön is – nyilván a realitásokon belül. A jó játékost is az különbözteti meg a többitől, mint a jó edzőt: a trófeák, a többi az duma meg PR, abban én meg nem hiszek. Elkövettem azt a hibát, hogy megpróbáltam picit más felfogással építeni az edzői karrieremet, azaz nem futkostam végig a licenceken, pedig megtehettem volna és akkor mondjuk három év alatt megvan a pro-licencem. Úgy gondoltam, hogy elvégzem az adott licencet, amihez épp predesztinálva vagyok, és meglátjuk, hogy azzal a végzettséggel mennyire tudok eredményes lenni, aztán majd továbblépek, ha kell. Az U19-nél kezdtem el dolgozni, mondhatom, hogy sikerrel, mondhatni olyan játékosokkal, akik máshová nem kellettek. Pedig nagyon mostoha körülmények között dolgoztunk akkor.
"Én még a nevét sem mondom ki!"
A pro-licencig el sem jutott?
- Amikor eljött az idő, akkor megpróbáltam továbblépni a pro-licencre, de elindult egy olyan változás akkor az edzőképzésben, ami érett ugyan, de nem volt túl igazságos, így nem tudtam elkezdeni a képzést, közben meg kineveztek az akkor még NB I-es PMFC vezetőedzőjének (hivatalosan akkor Lőrincz Emil volt a szakvezető – a szerk.). Nem volt viszont még pro-licencem, így nem nyilatkozhattam például, de én állítottam össze az edzéseket, én is meccseltem. Úgy gondolom, hogy rendkívül sikeres volt az a másfél év, ismerve az akkori tulajdonost főleg…az anyagi lehetőségek eléggé behatároltak voltak, de ez valahogy el is kísért eddig az edzői pályafutásom során. Egy nagyon jó kis csapatot építettünk, amit sajnos után kivégeztek a vezetők, nekem pedig el kellett jönnöm. Ahogy előttem többen, én sem tudtam kijönni azzal a tulajdonossal…
Nyilván Matyi Dezsőről beszélünk…
Én még a nevét sem mondom ki, ne haragudjon! Amikor az ember jól dolgozik – és akkor tényleg elismerték a munkánkat – , azért járt volna fizetség is…többet erről nem is szeretnék beszélni.
Voltak utána megkereséseim más csapatoktól, de a papír hiánya miatt több dolog nem működhetett.
Mi a helyzet most a "papírral"?
- Jelenleg végzem a pro-licences tanfolyamot, ugye a német vezető alatt működő edzőképzés keretében. Elég kemény a felvételi, nem arról szól már, mint korábban, hogy ott kell megtanulni edzést vezetni. Az más kérdés, hogy olyan elméleti kérdések is felmerültek, amelyek előtte nem voltak kihirdetve. Sok dolgot meg kellett tanulni, be kellett "seggelni", a többi viszont már a résztvevők egyéniségéből fakad. Májusban lesznek a vizsgák, remélhetőleg meg tudom szerezni a licencet.
Jól elkanyarodtunk Baranyától.
- Igen, visszatérve az eredeti kérdésre: voltak megkeresések, érdeklődések, de valahogy az terjedt el rólam, hogy engem innen nem lehet kirobbantani, ami azért nem így van. Nyilván szeretnék most Pécsen olyan munkát végezni – megint csak eléggé behatárolt lehetőségek mellett –, hogy majd a karrierem is a megfelelő irányba terelődjön.
Spanyolország helyett Pécs - "4 hónap múlva már nem kaptam fizetést"
A "kirobbanthatatlansága" híre talán abból fakadhatott, hogy játékosként és edzőként is háromszor tért vissza Pécsre, és bár saját elmondása szerint is volt, amikor ezt megbánta, valahogy nem tudott "megharagudni" a PMFC-re.
- Valóban volt ilyen, még játékoskoromban, de azért az is hozzátartozik, hogy közben azért megjártam Belgiumot, Franciaországot, a Honvédot. Igen, visszajöttem sokszor Pécsre: a szurkolókat nem lehet becsapni, ők mindig kifejezik a véleményüket az edzőről, a csapatról, mindenről, és nekem a pécsi szurkolók és a véleményük mindig is nagyon fontos volt. Nagyon sokat kaptam tőlük és szerintem sokat is adtam – mint játékos, mint edző, remélem, hogy sokat fogok majd adni. De egyébként nem sok megbecsülést kaptam vezetői szinten a hűségemért - sem erkölcsi, sem anyagi értelemben –, ami máshol pedig nagyon sokat ér.
Ha már Belgiumot említette: az nem tartozott a kedvenc időszakai (Genk, 1990/91) közé. Miért?
- Az ember utólag már könnyen okos. Mai fejjel visszagondolva az volt a legnagyobb hibám, hogy akkor nem a Honvédhoz mentem, pedig a Mezey-féle bajnokcsapatnak én voltam az elsőszámú kiszemeltje. Gyuri bával később volt szerencsém együtt dolgozni fél évet Kispesten meg egy keveset a válogatottnál is, de talán jobb lett volna odamennem, mint a belga bajnokságba, amely akkor egy brusztos, rohanós bajnokság volt, abszolút nem nekem való. Az ország sem jött be, nem volt az igazi.
Ez az a döntés, amit bánok, a másik pedig az, amikor Pécsre jöttem haza Franciaországból, nem pedig a spanyol élvonalbeli Valladolidhoz igazoltam, amely 3 éves szerződést kínált, de én már hazaígérkeztem…4 hónap múlva meg már nem kaptam fizetést az akkori pécsi vezetéstől.
Zidane, Henry, Papin... Márton
- Az egy fantasztikus év volt, de sajnos csak egy év. Még a belgáknál volt a játékengedélyem, akik kölcsönadtak, nem volt Bosman-szabály, így hiába járt le a szerződésem, nem mehettem oda, ahová akartam. A franciák nem is értették, miért kell értem fizetni, ha lejárt a kontraktusom, hiába akart megtartani az egy év után az edzőnk, Luis Fernández. A francia Riviéra szerintem a világ egyik legszebb helye, ráadásul egy újonccsapattal végeztünk a 6., UEFA-kupát érő helyen. Az ellenfelek közül a Monacóban ott volt Henry és Trezeguet, Marseille-ben Deschamps és Papin, a Saint-Étienne-ben Blanc, Bordeaux-ban Zidane, a PSG-ben meg például Weah, Rai és Ginola is játszott…
És állítólag majdnem Márton Gábor is.
- Ez így ebben a formában nem igaz. Amikor Párizsban játszottunk - az év talán legjobb meccsén, ahol vezettünk, de végül kikaptunk 2-1-re – a meccs után a PSG elnöke jött oda hozzám, hogy ki vagyok, mi vagyok, hány éves vagyok. Dióhéjban nagyjából ennyi volt, pedig a következő évben Fernandez lett a párizsiak edzője…én mindig egy ilyen rosszul menedzselt futballista voltam.
A Honvéddal a csúcsra ért aztán itthon, a szurkolók is nagyon szerették. Csak a licenc miatt nem merült még ott fel a neve edzőként?
- Azt nem tudom megmondani, hogy szakmai értelemben képben vagyok-e a Honvédnál vagy Hemingway úrnál, egyáltalán ismer-e engem. Nyilván amíg nincs papírom, addig nincs miről beszélni. Nagyon szép másfél évet töltöttem el ott játékosként, a Pécs mellett a Honvéd a másik csapat, amelyért megdobban a szívem. Óriási közönségünk volt, akik a mai napig megbecsülnek, amikor itt voltak a kupában, akkor is végig „mártongabiztak”. Kispesten ráadásul egy elég jól működő akadémia is van, látom az NB III-ban ellenünk is játszani a tehetségeiket, akik közül sokan szerintem már az NB I-ben is megállnák a helyüket, ha beraknák őket. Én meg az az edző vagyok, aki nem fél berakni a fiatalokat. Én is el tudnám képzelni tehát a közös munkát, de ugye ez nem rajtam múlik, a Honvédnak meg van is edzője.
Válogatott: "Ez a magyar valóság"
21-szer szerepelt a magyar válogatottban, de 1995 után picit elfelejtették, pedig Izraelben is jól ment önnek a játék. Megmondta utána valaki önnek, miért?
- 28 évesen mentem Izraelbe, talán a legjobb futballista-korban, de anélkül, hogy megnézték volna, hogy milyen, leírták itthon azt a bajnokságot. Azt, ahol egy-egy meccsen 20 ezer szurkoló is kijött a stadionba. Úgyhogy 21 meccs után, 28 évesen lezárult a válogatott karrierem, ami egy fájó pont a mai napig. Miközben voltak olyanok, aki meg lettek hívva és úgy mentek oda, hogy „örüljetek, hogy itt vagyunk”. Rossz volt ezt így megélni. Mi pedig valahogy a mai napig nem tudunk odakerülni, mint az izraeli bajnokság, ahol jelenleg ha jól tudom csak egy külföldi edző van, a holland Jordi Cruyff, és mégis folyamatosan ott vannak a BL- vagy az EL-csoportkörben.
Mi a baj a magyar focival? Még mindig türelmet kell adni neki?
- Szerintem soha nem volt türelem. Az embereknek abban viszont igazuk van, hogy mindig váltogatják a kapitányokat, a klubedzőket, akik megmondják, hogy idő kell meg türelem, de mire lenne is valami, kirúgják őket.
A nagy problémát így a kommunikációban látom. Ezért nincs már türelem az emberekben, túl sokat kértek már.
Keresgélik az utat, összetett a dolog, de nem akarok okoskodni. Amit elmondanék és a válogatott kapcsán, az az, hogy szerintem nem mindig a legjobb játékosok voltak meghívva. Az tény, hogy elindultak dolgok az utóbbi években, pláne a mi időnkhöz képest, amikor mezt sem cserélhettem, mert nem volt több, meccs viszont még igen. Gazdasági oldalon Csányi Sándorék rendbe tették a dolgokat. Abban nem látom a nagy problémát, hogy külföldi vagy magyar edző, abban viszont sokkal inkább, hogy tényleg olyan rendszert kellene kiépíteni Magyarországon, ami működik is Magyarországon, a helyi sajátosságokkal. Ebbe bele lehet szőni más nemzetek jó dolgait, de a rosszat nem kellene. Valami miatt a mentalitás is rossz irányba halad, miközben tőlünk alig délre egészen másként. Itt a játékosok, de a vezetők is sokszor csak mostra, a mára gondolnak, előre nem, és ezzel meg is elégszenek.
A válogatott? Maradjunk annyiban, hogy ez két rossz meccs volt. Nem fogom megküldeni a kapitányt vagy osztani az észt, ez még akkor sem szerencsés, ha kilátástalan a játék. Ez a magyar valóság: a mennyből a pokolba.
DUDÁS GÁBOR
