Legalább öt magyar játékos az NB I-ben
A Csakfoci korábban már elsőként előre jelezte, elképzelhető, hogy az eddiginél is több plusz anyagi forrás lesz elérhető majd azon csapatoknak, amelyek betartják azt a szabályt, hogy minimum 5 magyar játékosnak egyszerre pályán kellene lennie – ezt pedig most az MLSZ elfogadta a telki küldöttközgyűlésen.
– 2010 óta azt a nézetet képviseltem, hogy több magyart és fiatalt kell a pályán látni, ennek érdekében voltak pénzügyi ösztönzések, ami miatt megkaptam néhány klubtól, hogy hagyjuk békén őket, hadd csináljanak amit akarnak, majd ők eldöntik, kit játszatnak, kit nem. Nem nagyon nőtt a magyar játékosok száma, ezért elkezdtük vizsgálni, mit lehet tenni. Kötelező szabályozást nem lehet hozni a munkaerő szabad mozgása miatt, ezért a pénzügyi ösztönzőkhöz próbálunk nyúlni a jövőben.
Azok, akik öt magyar játékost nem játszatnak az NB I-ben, és azon belül egy magyar U21-es labdarúgót, azok jelentős összegről, nagyságrendileg 500 millió forintról mondanak le. Ez igaz az NB II-re, ahol kisebb összegről, 300 millióról mondanak le, ha nincs két U20-as, vagy külföldi játszik a csapatban. Az NB III-ban sem játszhat külföldi.
Nemcsak ezekről az összegről mondanak le, de számíthatnak rá, hogy semmilyen állami támogatást nem kapnak. A TAO-ból nem zárjuk ki őket, de az MLSZ elnöksége, amikor a TAO felhasználásáról dönt, akkor diszkriminálja azokat, akik ezek a szabályokat nem követik. Azt gondolom, ez elég nagy összeg ahhoz, hogy érdemes legyen jobban koncentrálni a magyar játékosokra és a magyar fiatalokra. Nem az MLSZ, hanem a magyar labdarúgás érdekét képviselem. Nem elfogadható az, hogy 15 év után, amikor rengeteg pénzt használtunk fel utánpótlásképzésre, vannak még olyan csapatok, amelyben magyar játékos alig található meg. Nyilván mindenkinek szíve joga, hogy kit küld a pályára, de azt tegye a saját pénzéből, az utánpótlásforrások és az állami támogatások felhasználása nélkül. Ezt nem akarom most ez évtől bevezetni, hanem a jövő évi szezontól fogjuk. Eddig, akik a fiatalszabályt tartották, körülbelül 300 millióval több forrást kaptak az MLSZ-től. Aki továbbra is betartja a jelenlegi fiatalszabályt, az továbbra is megkapja ezt a forrást, ha viszont már a következő idénytől betartja a jövő évi szezontól érvényes szabályt, akkor megkaphatja ösztönzésként a különbséget is. Ez egy olyan kompromisszum, ami mindenki számára elfogadható.
Csányi Sándor azt reméli, hogy a 2026/27-es idénytől mind a 12 klub teljesíti a feltételeket.
A bajnokság létszámának kérdése
– Nagyon fontosnak tartjuk a stabilitást a labdarúgásban is. A bajnokság létszáma az NB I-ben továbbra is 12 csapat marad, míg az NB II-ben 16. A legnagyobb vita arról folyt, hogy maradjon-e ez a 3x11 mérkőzéses lebonyolítás a 12 csapattal, és hogy egy kieső legyen, a másik kieső sorsa pedig rájátszásban dőljön el. Arra törekszünk, hogy minden kérdést, ahol a klubok érdekeltek, velük együtt beszéljük meg és együtt hozzunk döntést. A klubok, amelyek a legnagyobb kritikusai voltak a 3x11 mérkőzésnek, mondván, hogy nem igazságos, azok elutasították a változást, ragaszkodtak a változatlansághoz.
A következő döntést hoztuk: ebben az évben nem változik meg a lebonyolítás. Öt évre hirdetjük meg, de egy évet rászánunk, hogy még egyszer megvizsgáljuk azokat a bajnokságokat, ahol 12 csapat van és alsó-és felsőházi rájátszás van az alapszakasz után. Ezután a klubokkal megbeszélve, vagy megyünk tovább a 3x11-es rendszerben, vagy változtatunk. Mi el tudjuk fogadni, hogy a következő öt évben változatlan legyen ez a rendszer.
A kiesők-feljutók kérdése
A Csakfoci már márciusban szintén foglalkozott azzal, hogy napirenden az osztályozós rendszer bevezetése az NB I 11. és az NB II 2. helyezettje között, továbbá múlt héten már azt is előre jeleztük, hogy ez a terv végül meg fog hiúsulni.
– Ezt végül azért vetettük el, mert nem lenne korrekt az NB I 11. helyezettjét az NB II második helyezettjével egy pályára küldeni, amikor egész más anyagi feltételekkel rendelkeznek, az egyikben vannak külföldi játékosok, a másikban nincsenek. Aránytalan küzdelem lenne, marad a két feljutó és két kieső csapat.
A legutóbbi kérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, mit gondolnak az olvasók Marco Rossi szerződéshosszabbításáról. Kattints és mondd el a véleményed – szavazz itt!



