A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában, a mérkőzésen Bolla Bendegúz előtt adódott az egyik legnagyobb gólszerzési lehetőség, de elrontotta a helyzetet.
Az osztrák élvonalban szereplő SK Rapid légiósa 37. válogatott mérkőzését játszotta, de továbbra sincs gólja a nemzeti csapatban. Elsősorban azért, mert a 19. percben néhány méterről a léc fölé emelte a labdát.
Rosszul éltem meg azt a szituációt. Valamiért nem akar összejönni a gólom a válogatottban, de sokáig nem rágódom rajta
- jelentette ki a mérkőzést követően a 26 éves hátvéd, majd kitért az ukránok találatára is.
- A hibát, melyet a gól előtt elkövettünk, jó lenne minél előbb elfelejteni, mert nem először fordult elő, hogy elcsúszott a védekezésünk. Összességében azonban biztató, hogy kontrolláltuk a játékot, főleg a második félidőben
Bolla szerint támadásokban elsősorban az utolsó passzok nem sikerültek.
- Speciális helyzet volt, hogy Varga Barnabás és Sallai Roland is kiesett a támadósorból, de akik helyettesítették őket, mindent megtettek - fogalmazott a légiós, aki hozzátette, három nap múlva újabb mérkőzés vár a válogatottra, ezért gyorsan össze kell szednie magát a csapatnak.
Bolla helyzete:
- Nagyon csalódottak vagyunk, mert többet érdemeltünk volna. Az ellenfélnek összesen két helyzete volt, nekünk viszont a mérkőzés elején megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre - kezdte az összecsapást követően Tóth Balázs, az angol másodosztályban szereplő Blackburn Rovers kapusa. Kitért az ellenfél második nagy helyzetére is: Ihor Krasznopir ugyanis egyedül lépett ki a 77. percben, elvitte a labdát Tóth mellett, de a lapos lövése után a magyar kapus hátravetődve óriási bravúrral szögletre mentett.
- Utólag kijelenthető, hogy semmit sem ért a védésem, mert azért nem járt pont - jegyezte meg keserűen a 29 éves játékos, majd kitért a kapott gólra.
- Elemezni kell, mert nagyon elcsúszott a védekezésünk, én pedig úgy gondoltam, hogy az ellenfél csatára abból a pozícióból csak visszafelé, a jobb kezemhez fejelheti a labdát, ezért el is léptem abba az irányba.
Érthetően Csongvai Áron, a St. Etienne középpályása sem volt elégedett.
- Az első félidőben olyan játékszituációkat vittünk a pályára, amilyeneket gyakoroltunk, olykor helyzeteket is kialakítottunk, de nem sikerült értékesíteni, míg az ukránok az egyetlen lehetőségükből betaláltak - kezdte a háromszoros válogatott, aki hozzátette, a második játékrészben nehezebben találták meg az üres területeket, ahonnan további helyzeteket alakíthattak volna ki.
- A megszokottnál több középpályással játszottunk, ezért talán úgy látszott, hogy többen szabadabban mozoghattak, de lényegében Szoboszlai Dominik mögött biztosítottuk a területet - mondta Csongvai.
Pénteken két újonc mutatkozott be a válogatottban, Tóth Milán a szünetben, Jurek Gábor a 62. percben lépett pályára. Előbbi csatár kiemelte a Puskás Aréna fantasztikus atmoszféráját, aztán kitért az 55. percben kihagyott helyzetére is, amelynél egyenlíthetett volna a magyar válogatott.
- Magasan jött a labda, és úgy éreztem, ha leveszem, az ellenfél odaér, ezért egyből ellőttem, így viszont sípcsonttal találtam el, és a kapus könnyen védett - részletezte a Vasas 24 éves támadója, aki elismerte, a második félidőben sem sikerült az ukrán védelem mögé kerülni, pedig megpróbálták a széleken is, egy az egy elleni párharcokban, illetve a beadásokkal, de a labda valahogy nem találta meg a támadókat.
A magyarok a második fordulóban az északírekkel találkoznak Belfastban közép-európai idő szerint hétfőn 20.45-től. (MTI)