MAGYARORSZÁG-UKRAJNA 0-1
A mérkőzés összefoglalója ide kattintva érhető el!
Marco Rossi (Magyarország): - Én nem láttam, hogy mi történt, azt láttam, hogy sok ember rohangál.
Lehet, hogy volt néhány inzultus az ukránok részéről, Dominik irányába, ő reagált, és valaki más a kispadról, vagy közülük kezdeményezte ezt az egészet, mi pedig szintén reagáltunk, felvettük a kesztyűt.
Valójában nem tudom, mi történt, úgyhogy ezt nem tudom megítélni.
A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat.
- Ilyen a labdarúgás. Ha az ember kihagyja a lehetőségeket és gólt kap, akkor egyszerűen ez következik be. Hiszen hogyha bármilyen szempontból elemezzük a mérkőzést, nem érdemeltük meg a vereséget, és vesztettünk. Ilyen a labdarúgás. Gyakorta azt mondjuk, hogy a győztes élvezi, és az, aki veszít, annak magyarázatot kell adnia. Nincs annyi magyarázat, több helyzetet alakítottunk ki náluk, mindet kihagytunk, amit létrehoztunk, amit kialakítottunk. Ők pedig amikor betaláltak az első félidőben, szerintem az volt az első gólhelyzetük, amit kialakítottak. Hiszen előtte volt egy nyilvánvaló les, azt érvénytelenítették. Volt még egy távoli lövésük, és semmire másra nem emlékszem az ő részükről az első félidőben.
Úgyhogy az Európa-bajnokság óta, két év óta gyakorlatilag sok minden ellenünk szólt.
Van egy olyan mondás, és valószínűleg igaz is, nem tudom, hogy igaz-e, de valószínűleg igen, amely szerint Napóleon a tábornokait nem annak alapján választotta ki, hogy milyen stratégiai vagy más tudással rendelkeznek, hanem hogy mennyire szerencsés emberek.
Tehát hogyha itt vagyunk, már két éve üldöz minket a bal szerencse, és tényleg sújt minket ez a pechsorozat, akkor úgy gondolom, hogy talán valakinek döntést kellene hoznia ez ügyben.
- Most a regenerálódnunk kell kell, hiszen Észak-Írország vár ránk, ők nyertek, velünk szemben. Méghozzá a 99. percben, miután Kvarachelia kihagyta a maga büntetőjét. Tehát ez azt jelenti, hogy valószínűleg szerencsések voltak, valószínűleg ha Kvarachelia kihagyja a büntetőjét, és a 99. percben jól tudjuk, hogy az észak-írek mennyivel szerencsésebbek nálunk. Nem tudunk mindent csupán erre redukálni, tehát nem magyarázzuk, hogy csupán a szerencse függvénye, mi is elkövettünk hibákat, de úgy vélem, hogy mindent kitettünk a pályára az akaratot, a vágyat, dolgoztunk, és a második félidőben is igencsak meg hajtottuk őket.
Rögtön a második félidő legelején kettőt cserélt a Marco Rossi.
- Hogyha nem kedvező az eredmény, akkor minden lehetséges dolgot ki kell próbálni, és jól tudjuk, hogy fizikailag nem voltunk annyira jók főleg elöl, de hogyha ez nincs meg, akkor nincs meg.
Nem vágyhatok egyszerűen magasabb, erősebb játékosokra, hogyha nincsenek meg ezek a kvalitásaik.
Ez egy olyan gondom, amellyel rendelkezünk, de őszintén szólva nem panaszkodhatom. Ami a srácok hozzáállását illeti, és el kell mondjam, hogy e szempontból teljesen betartották azt, amit kértem tőlük akarat szempontjából, nincs okom panaszra. (M4 Sport)