Fotó: Vitalii Kliuiev/Getty Images
Szoboszlai Dominik a mérkőzést követően nyilatkozott.
MAGYARORSZÁG-UKRAJNA 0-1
A mérkőzés összefoglalója ide kattintva érhető el!
Szoboszlai Dominik: - Fociban benne van. Úgy gondolom, hogy így alakult, büszke vagyok a csapatra, kiraktunk mindent. Ma nem volt elég. Szerencsénk nem volt, meg voltak a helyzeteink, de nem ment be semmi. Második félidő úgy gondolom, hogy nagyon nem volt közük a mérkőzéshez. Úgyhogy megyünk tovább. Azt hiszem, hogy most volt egy ilyen szituáció, az egy jó jel arra, hogy teljesen mindegy, hogy ki van ott, bele fogunk állni. Folytatni kell azt, amit csináltunk, ugyanígy, ahogy csináltuk, és mellénk fog állni a szerencse. (M4 Sport)
Olvastad már?
Megszólalt a férfi, aki miatt megsérült Demjén: "Miattam történt az eset"
Újabb részletek derültek ki Demjén Patrik sérülésének körülményeiről. Az MTK Budapest kapusát saját lépcsőházában érte az incidens, amelynek következtében lábközépcsont-törést szenvedett, a történtek egyik résztvevője pedig most megszólalt és elmondta, mi vezetett a balesethez.
Elolvasom
Átigazolások
Csíkszereda
Megvan az új edző
Újra az FK Csíkszeredánál dolgozik a Szabó István helyére érkező Suciu Valentin vezetőedző, aki 2018 nyara és 2022 márciusa között már irányította az együttest.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.