ANGLIA
Arsenal: A londoniak azon dolgoznak, hogy minél hamarabb szerződtessék Pietro Comozzut a Fiorentinától. A fiatal olasz hátvédért 30 millió fontot kérnek a violák. (TBR Football)
Manchester City: Tárgyalásba kezdtek a Crystal Palace-szal Adam Wharton átigazolása ügyében. A manchesteriek akár 50 millió fontot is fizetnének a középpályásért. (BBC)
Manchester United: Rúben Amorim nem kertelt az MU mostani évadjáról: "Továbbra is úgy érzem, hogy ez az elmúlt 40 év legrosszabb szezonja. Az Európa Liga-sikerrel is a legrosszabb United lennénk a Premier League történetében, így az az esetleges kupa nem változtat semmin. Nagy csalódás ez az idény, és ezen már semmi sem másíthat."
Alejandro Garnacho nem tervezi elhagyni a klubot, bízik az Európa Liga-győzelemben, amivel jövőre a Bajnokok Ligájában indulhatnának.
SPANYOLORSZÁG
Barcelona: A katalán sajtó szerint Ronald Araujo az oka az Inter elleni BL-kiesésnek, ezért a nyáron mindenképpen távoznia kellene a csapattól. Hansi Flick szerint azonban a játékvezető miatt nem jutottak be a Bajnokok Ligája döntőjébe.
- Úgy gondolom, az eredmény igazságtalan néhány játékvezetői döntés miatt, ezt ki kell mondanom. A bíró minden kérdéses esetben az Inter javára döntött. Nem akarok túl sokat beszélni róla, elmondtam neki, hogy mit gondolok. Ez nem fair a csapatommal szemben sem, akik óriási munkát végeztek.
Raphinha sírva azt mondta, hogy a mostani kudarc csak megerősíti őket.
- Erősebben fogunk visszatérni. Együtt folytatjuk. Ez a szezon még nem ért véget. Napról napra büszkébb vagyok arra, hogy ezt a mezt viselhetem. Büszke vagyok erre a csapatra. Visca Barca! (Mundo Deportivo)
OLASZORSZÁG
Inter: Marcus Thuram Lamine Yamalon viccelődött egy Instagram-sztoriban: "küldetésen, mi?" szöveget és két sírva nevető emojit téve a közös képükhöz. Az Inter-játékos azonban hamar visszakozott. Letörölte az eredeti sztorit, és már csak a "küldetésen" (on a mission) szöveget tette közzé, majd egy másik sztoriban már azt írta kettejükről: "a nagyság felismeri a nagyságot".
Thuram just posted on his IG story😂 pic.twitter.com/S39waNZB3j
— Twilight (@the_marcoli_boy) May 6, 2025
A klub elnöke, Giuseppe Marotta nem győzte dicsérni vezetőedzőjét, Simone Inzaghit a Barca kiejtése után: "Ismét elképesztő volt, minden dicséretet megérdemel. Inzaghi abszolút kulcsfontosságú szereplője a hosszú távú terveinknek."
Napoli: Bárhogy is alakuljon a szezon hajrája, kérdéses, hogy Antonio Conte marad-e Nápolyban, ugyanis olaszországi sajtóhírek szerint egyre több feszültség van közte és a vezetőség között. A Napolinál ezért már készülnek arra a forgatókönyvre, ha Conte távozna - a TMW úgy tudja, ezért már fel is vették a kapcsolatot Massimiliano Allegrivel.
Milan: Érdeklődnek Junior Firpo, a Leeds balhátvédje iránt, aki várhatóan szerződése lejártával távozik nyáron.
NÉMETORSZÁG
Bayern München: Sérülései miatt Kim Min-jae ebben a szezonban már nem lép pályára - értesült a TZ, amely szerint a koreai védőnek időt adnak, hogy teljesen formába hozza magát. Igaz, az sem kizárt, hogy Kimet nyáron eladja a bajor klub, amely több hátvéd iránt is érdeklődik.
Dortmund: A Bild szerint a Borussiánál lemondtak arról, hogy visszacsábítsák a korábbi közönségkedvencet, Jadon Sanchót.
Werder Bremen: Issa Kaboré és André Silva is elhagyja a klubot nyáron - erősítette meg a Bildnek Peter Niemeyer. Mindkét kölcsönjátékos 2025 januárjában érkezett, de csak hat hónapra szerződtek le velük.
St. Pauli: Bár több csapatnál, többek között az RB Leipzignél és a Wolfsburgnál is felmerült Alexander Blessing neve, az edző jól érzi magát a csapatnál, már szinte a bennmaradásuk is biztos, így várhatóan együtt folytatják a felek.



