Photo by Aurelien Meunier - PSG/PSG via Getty Images

BL-elődöntő: A PSG leágyúzta az Arsenalt és játszhat az Interrel a trófeáért - videó

Fabián Ruiz és Hakimi is nagy erejű lövést zúdított az Arsenal kapujába, így a PSG-nek még az is belefért, hogy kihagyjon egy 11-est. A londoniak csak szépíteni tudtak, de kettős vereséggel búcsúztak.
Budai László 2025. május 7., szerda 22:54
Photo by Aurelien Meunier - PSG/PSG via Getty Images
Fabián Ruiz és Hakimi is nagy erejű lövést zúdított az Arsenal kapujába, így a PSG-nek még az is belefért, hogy kihagyjon egy 11-est. A londoniak csak szépíteni tudtak, de kettős vereséggel búcsúztak.
Szerző: Budai László 2025. május 7., szerda 22:54

A Barcelonát kedden drámai visszavágó után búcsúztató Inter várta ellenfelét a szerdai, másik BL-elődöntőn, amelyen a PSG 1-0-s előnyből fogadta az Arsenalt.

Az Ágyúsoktól tehát kellett a gól, és ennek megfelelően be is kezdtek. Az első tíz percben háromszor is veszélyeztettek a vendégek: Rice közelről egy nagyon kevéssel mellé fejelt, a Martinelli által egy nagy bedobás után kapura lőtt labdát Donnarumma védte, akárcsak Ödegaard 16 méteres átlövését.

Ezután azonban a PSG pillanatai jöttek. A 18. percben Kvaratskhelia tekert balról, 16-ról a hosszú felé, de a bal kapufáról kijött a labda. Pár percre rá Barcola is gólt lőhetett volna, de Raya védett a végül nem túl erős lövésénél. A 27. percben már sikerült betalálni: Fabián Ruiz zúdított a kapuba egy kifejelt labdát 16 méterről (1-0, videó itt).

A második félidőben eltelt egy bő tíz perc, mire érdemlegesebb esemény történt: az egyik oldalon Vitinha szólózott el az alapvonal mellett, majd kiszorított szögből lőtt, de nem ment kapura a labda, a másikon Saka tekert kapura egy jobb oldali szögletet, Donnarumma kiöklözte a labdát a léc alól. Ezután az olasz kapusnak Saka tekerésénél is nagyot kellett nyújtóznia, a jobb felső elől mentett nagyot.

A 66. percben 11-eshez jutott a PSG: Lewis-Skelly ért bele kézzel Hakimi lövésébe, és bár a játékvezető nem szúrta ki az esetet, a VAR később kihívta a bírót - a büntetőt Vitinha a labda felé sétálva gyengén a bal sarok felé gurította, Raya pedig leért a labdára, így maradt az 1-0 (videó itt).

Így sem sokáig reménykedhetett az Arsenal: Hakimi előbb lecsapott egy labdára a a 16-os vonalánál, majd Dembélétől visszakapta a játékszert, amelyet aztán nagy erővel a bal sarokba lőtt (2-0, videó itt). Ám hamar szépítettek a londoniak: Trossard harcolt meg a labdáért a bal szélen, szerencsével eljuttatta azt a középen érkező Sakához, aki az elfekvő Donnarumma mellett a kapuba lőtt (2-1, videó itt).

Saka pár perccel később újabb gólt szerezhetett volna, de talán nem számított rá, hogy a kirepülő Donnarumma nem éri el a balról középre süvítő labdát, így a támadó az üres kapu fölé lőtte azt. A másik kapunál Dembélé-bombát kellett védenie Rayának.

A PSG-nek tehát a kihagyott 11-es is belefért, Fabián Ruiz és Hakimi nagy erejű lövéseinek köszönhetően Párizsban is megverte az Arsenalt, és játszhat az Interrel a BL-trófeáért. 

Bajnokok Ligája-elődöntő, visszavágó

PSG-Arsenal 2-1 (Fabián Ruiz 30., Hakimi 73., ill. Saka 77.) - továbbjutott: a PSG 3-1-el

PSG: Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes (G. Ramos, 88.) – Joao Neves, Vitinha, Fabián Ruiz – Barcola (Dembélé, 70.), Doué (Lucas Hernández, 74.), Kvaratskhelia.
Arsenal: Raya – Timber, Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly (Calafiori, 69.) – Ödegaard, Partey – Rice – Saka, Merino, Martinelli (Trossard, 69.).

Olvastad már?
Maga a pokol: Autó hajtott a BL-döntőt ünneplő PSG-drukkerek közé Párizsban - megrázó videók
Legalább három ember megsérült a párizsi PSG-Arsenal BL-elődöntöt (2-1) követő meccsét követő kaotikus erőszakos jelenetekben. Egy autót felgyújtottakt, miután az behajtott a Paris Saint-Germain győzelmét ünneplő futballszurkolók közé a francia fővárosban.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Fradi
Marad a fiatal
Meghosszabbította 18 éves középpályása, a már az NB I-ben is bemutatkozott Madarász Ádám szerződését a klub - számolt be róla a fradi.hu.
Újpest
A nyári tervek
Az Újpest új vezetőedzője, a horvát Damir Krznar hazája egyik lapjának beszélt a tervezett erősítésekről is.
Paks
Böde Dániel
A paksi klubvezetés és Böde Dániel a csütörtöki napon megállapodott a közös folytatásról.
Tovább az összes átigazoláshoz