Sajtótájékoztatót tartott a Ferencváros az FC Noah elleni BL-selejtező visszavágó előtt, ahol Robbie Keane vezetőedző mellett Dibusz Dénes állt az újságírók rendelkezésére.
Az ír edző az ulloi129.hu beszámolója szerint azzal kezdett, hogy az MLSZ új magyarszabályáról mondta el a véleményét.
- Nem túl jó ez a magyarszabály. Vannak olyan játékosok, akik a BL-meccseken, vannak akik a bajnokságban csalódottak, hogy nem játszhatnak. Szombaton öt magyarral játszottunk, akkor a külföldiek voltak dühösek.
Ez nem egy jó helyzet, nem is értek egyet vele, de ez van. Amikor Barnit le akartam cserélni, kettőt kellett cserélnem. Ez őrültség, nevetséges. Szombaton Ötvös Bencével és Tóthtal álltam volna fel a középpályán, de ha megsérülnek, négyet kellett volna cserélnem, és akkor ezután nincs mit csinálni a második félidőben.
- Sok új srác érkezett, normális, hogy idő kell a beilleszkedéshez, az általam megkívánt taktikához, amin a meccsek segítenek - kezdte Keane, majd a szerdai mérkőzésre is kitért, ahol szerinte egy dolog miatt biztosan jobb dolguk lesz.
- Holnap nem lesz szél, ez nagy változás. A szél a foci legnagyobb ellensége, sokkal rosszabb az esőnél és a hónál. A Noah jó csapat, a körülmények nekik jelentettek előnyt. Tudjuk mik az erősségeik, gyengeségeik, tudjuk mit kell tenni. Nem fogjuk védeni az előnyünket, nem az a fajta edző vagyok, nyerni akarunk. Normális, hogy néha bepánikol egy csapat, ezért kellenek tapasztalt játékosok, hogy lelassítsák a meccset. Öt perc alatt helyreálltunk, a csapatmegbeszélésen is elmondtam ma, hogy a bekapott gól nem változtat semmit, a folyamatokon sem kell változtatni. A taktikáról nem beszélek, mert vannak itt örmények is. Nem gondolkodom máson, csak a holnapi meccsen, most nem a főtábla elérése, hanem a holnapi meccs megnyerése a cél. Nem gondolkodunk sem a költségvetésen, sem máson, csak a holnapi meccsen. Nem érdekel a két csapat költségvetése, csak a két csapat játékosai.
Az FTC szakvezetője Edgar Sevikyanról is szót ejtett, aki szerinte univerzális játékos, akár csatárt is tud játszani, de a Noah elleni visszavágón a pálya bal oldalán számít rá, ennél több taktikai részletet viszont nem árult el az örmény újságírók miatt.
Dibusz Dénes is bizakodva várja a szerdai visszavágót. A kapus szerint azért még van hova fejlődnie a Fradinak.
- Fejből nem tudnám megmondani, hogy ez hanyadik nemzetközi kupameccsem, de most így hogy említettétek, örülök, hogy a jövő héten meglehet a századik. Nagyon örülök, hogy az elmúlt években ennyi tapasztalatot gyűjthettem közösen a Fradival, főleg az elmúlt hat évben, hisz azért lehet ennyi, mert sikeresek voltunk. Remélem jövő héten is a BL-ben játszhatunk majd. Nekünk volt szombaton egy bajnokink, az ellenfélnek nem. Az első két találkozón is látszódott, hogy van hova fejlődni és minden meccs alkalmas a tanulásra, ez kell az előrelépéshez. Remélhetőleg ez a holnapi meccsen is megvalósul majd, nem bánom, hogy a hétvégén tétmeccsünk volt. Azokon látjuk mi működik, mi nem, abból tudunk építkezni.
A magyar válogatott kapust is megkérdezték Sevikyanról, akivel szerinte még nem beszéltek a magyar-örmény vb-selejtezőről.
- Edgar egy érdekes játékos, az első félévében voltak jó megmozdulásai, góljai. Tavaly nyáron a több játéklehetőség miatt távozott, de a nyáron bizonyította a stábnak, hogy helye van nálunk. Jó az egy az egy elleni játéka, elég gyors, jól lő. Óriási potenciál van benne, tud fejlődni, hatékonyabban, érettebben kell játszania. A válogatott meccsről még nem beszéltünk.
A Ferencváros szerda este a Groupama Arénában fogadja az örmény Noah-t. A selejtező első mérkőzését 2-1-re nyerték a zöld-fehérek.



