Varga Barnabás néhány héten belül a második büntetőjét rontotta el a Ferencváros színeiben, a Genk után a Salzburg kapuját sem tudta bevenni a mészpontról. Ennek apropóján néztük meg, hogyan áll az FTC a nemzetközi és a hazai porondon a 11-esek tekintetében.
Az elmúlt tíz évben nem volt extrém sok kihagyott tizenegyese a Ferencvárosnak, de így is akadnak figyelemre méltó számok.
A klub elmúlt évtizedének „büntetőtörténetét” végignézve kiderül, hogy Varga Barnabás már rekordernek számít: a magyar válogatott csatár már négy kihagyott 11-esnél jár, amivel megelőzte a brazil Isaelt és Varga Rolandot is.
A kihagyott tizenegyesek száma összességében nem lóg ki különösebben európai viszonylatban, de jól mutatja, hogy a sorozatterhelés, a nemzetközi porond vagy épp a játékosmozgások mennyire meghatározzák, kik állnak oda évről évre egy-egy pontrúgáshoz. A Ferencvárosnál az elmúlt évtizedben 15 különböző játékos vállalt büntetőt (itt sem számoltuk a külön 11-es párbajokban rúgókat!) – és a legtöbben előbb-utóbb hibáztak is.
Varga Barnabásra visszatérve: érdekes, hogy a támadó mind a Genk, mind a Salzburg elleni EL-meccsen a kapuba tudott találni a kihagyott büntető ellenére, azaz javítani tudott, sőt, főszereplővé vált pozitív értelemben is.
A Ferencváros kihagyott 11-esei az elmúlt tíz évben
2025/2026
Varga Barnabás - Európa Liga, a Genk ellen
Varga Barnabás - Európa Liga, a Salzburg ellen
2023/2024
Varga Barnabás - Magyar Kupa, a Nyíregyháza ellen
Varga Barnabás - Magyar Kupa, a Paks elleni döntőn
2021/2022
Myrto Uzuni - BL-selejtező, a Zalgiris Vilnius ellen
Myrto Uzuni - BL-selejtező, a Young Boys ellen
Aïssa Laidouni - NB I, a Vidi ellen
Ryan Mmaee - NB I, a ZTE ellen
Tokmac Nguen - NB I, a DVSC ellen
2020/2021
Ihor Haratin - NB I, a Kisvárda ellen
Ihor Haratin - NB I, a Mezőkövesd ellen
Robert Mak - NB I, az MTK ellen
Michal Skvarka - Magyar Kupa, a Bicske ellen
2019/2020
Isael - Európa Liga, az Espanyol ellen
Isael - NB I, a Vidi ellen
Isael - NB I, a ZTE ellen
Varga Roland - NB I, a ZTE ellen
Bőle Lukács - NB I, a DVTK ellen
2018/2019
Davide Lanzafame - NB I, a Puskás Akadémia ellen
Davide Lanzafame - NB I, a Haladás ellen
Varga Roland - NB I, a Haladás ellen
Varga Roland - NB I, a DVTK ellen
2017/2018
Böde Dániel - NB I, a Balmazújváros ellen
2016/2017
Marco Djuricin - NB I, a Haladás ellen
2016/2016
Roland Lamah - Európa Liga, a Go Ahead Eagles ellen