"Ez így nagyon jól esett"

Úgy kellene kezdenem, hogy a román bajnokság legjobb védőjével beszélek? Hallottad, láttad az egyik helyi futballedző elég komoly dicséretét?

- Igen, hallottam - válaszolt Hegedűs János. az FK Csíkszereda 29 éves magyar védője a csakfoci.hu-nak.

Egyetértesz vele?

- Hát az, hogy egyetértek-e vele...ez mindenkinek a saját véleménye. Nekem nagyon-nagyon szimpatikus volt ez a nyilatkozat, főleg úgy, hogy azért van a két nemzet között egy ellentét, és azt azért látni kell, hogy amikor forduló válogatottjáról van szó, vagy az év válogatottjáról, akkor érdekes, hogy magyar játékos nem kerül bele soha. Se a góloknál, se a védéseknél, soha nem kerül magyar játékos semmi ilyen pozícióba. Azért így nagy elismerésnek tartom, hogy egy komoly román szakember, aki a futballban benne van, elmondta rólam így a véleményét. Ez így nagyon jól esett, de nyilván azért saját edzőmnek a véleményére is kell, hogy adjak, illetve a klubnak a véleményére, úgyhogy remélem, ők is így gondolják.

Azt mondta, a támadásépítésben vagy leginkább kiemelkedő - te hogy érzed, valóban jó vagy ebben, mik az erényeid?

- Mondhatni, hogy igen, de szerintem évek óta mindenki erről beszélt, hogy a védekezés annyira nem. Nem azt mondom, hogy abban gyenge vagyok, de abban nem kiemelkedő. Amikor másfél évvel ezelőtt csapatot kerestünk az ügynökömmel, Benczés Mikivel, akkor próbáltunk olyan klubot találni, ahol végre egy kicsit meg tudom magam mutatni. És ebből a szempontból is nagyon hálásak vagyunk egyébként a Csíkszeredának, hogy lehetőséget adtak és bíztak, illetve bíznak bennem továbbra is, mert egy olyan fizikálisabb ligába érkeztem, a másodosztályba, ahol tudtam fejlődni a védekezésben is.

"Volt olyan, aki a háttérben azért dolgozott, hogy ne nagyon találjak csapatot magamnak"

Kicsit most meglepett, hogy azt mondod, hogy "védekezésben annyira nem". Azért te az NB I-ben elég meghatározó védő tudtál lenni, válogatott kerettag is voltál. 

Hát, volt egyébként - most neveket nem szeretnék mondani - olyan, aki a háttérben azért dolgozott, hogy ne nagyon találjak csapatot magamnak másfél évvel ezelőtt, illetve amikor valahonnan el kellett jönnöm, akkor szintúgy közbeszólt. Általában ezeket mondták rólam a hátam mögött, hogy védekezni nem tudok, az nem az igazi, de hogy a labdával rendben vagyok. Szerettem volna bizonyítani másoknak is - szomorú számomra az, hogy el kellett jönnöm ezért Magyarországról, hogy ezt meg tudjam tenni.

Sokan nem ismerik el azt, hogy román másodosztályban fel tudtunk jutni és első osztályban vagyunk most, de szerintem most jelenleg mindenkinek bizonyítunk azzal, hogy az élvonalban játszunk. Akár azokkal a magyarokkal, akik otthon nem kellettek. De én csak magamról tudok beszélni, hogy szinte a 20 NB II-es, illetve a 12 NB I-es csapatból én másfél évvel ezelőtt maximum egy vagy kettőben kellettem volna, ott meg sajnos nem olyan anyagi feltételek voltak, ezért muszáj volt országot váltanom.

Legutóbb majdnem napra pontosan hét éve beszéltünk, akkor lőtted az emlékezetes, 60 méteres gólodat Dibusz Dénesnek. Aztán talán a következő fordulóban volt még egy nagy szabadrúgás-gólod a DVTK ellen. A 2018/2019-es idényed elég jól sikerült, válogatott kerettag is voltál, a hírek szerint Olaszországban is felmerült a leigazolásod, aztán végül Diósgyőrbe mentél. Nem bántad meg, hogy az NB I-ben maradtál?

- Igazából nem volt semmilyen konkrét lehetőség. Arról tudok, hogy az akkori játékosügynököm mondta, hogy vannak csapatok, akik figyelnek, esetleg akár jönnek meccsre is, de úgy konkrétum nem volt soha. Egyetlen egyszer volt talán, de akkor az nem volt megfelelő. Utána viszont nagyon-nagyon boldog voltam, hogy Miskolcra tudtam menni, tehát egyáltalán nem bántam meg, sőt, nagyon-nagyon megszerettük a várost a feleségemmel, ott született meg a kisfiunk. Imádtam a Diósgyőrben játszani, a mai napig mindenkinek elmondom, hogy nagyon szeretnék még egyszer ott futballozni, illetve úgy érzem, hogy az emberek is elfogadtak, a szurkolók is és szerettek is engem. A mai napig is vannak barátaink ott.

Akkor miért távoztál Miskolcról? Ráadásul elég hirtelen.

Amikor Kuznyecov Szergej megérkezett a kispadra, csupán szimpátia alapján kerültem ki a csapatból. Egy másodpercet sem kaptam, se edzőmeccsen, se tétmeccsen. Úgy, hogy előtte másfél évig csapatkapitány voltam.

És sosem mondta meg az edződ, hogy miért döntött így?

- Nem, soha. Nagyon nem kellett beszélgetnünk, amikor ott voltam. Amikor megérkezett, mindenkivel leült beszélni, minden játékossal, kivéve velem, pedig én voltam a csapatkapitány. De ha próbáltam volna vele beszélni is, akkor se sikerült volna, mert amikor Győrben volt edző és egymás ellen játszottunk, elsétált mellettem, úgyhogy így nehéz volt, köszönés nélkül.

"Leköptek, sörrel leöntöttek, és így kezdődött a mérkőzés"

Végül a DVTK, a Vasas és Paks után Csíkszeredába kerültél. Ahol a harmadik feljutásodat ünnepelhetted, ráadásul egy történelmit. Melyik volt a legnehezebb? És a legemlékezetesebb?

- A harmadik helyre tenném a Diósgyőrt, csakis azért, mert ott az első félévben játszottam, a másodikban semmit, amit beszéltünk. A másodikra tenném a Puskást, hiszen csak egyszer játszottam, ott sajnos többször voltam sérült, de az az első hely nagyon-nagyon kellett a lelkemnek 19 évesen. És nem azért, mert ez a legfrissebb, hanem azért, mert itt játszottam a legtöbbet: Csíkszeredán jelentett a legtöbbet a szurkolóknak meg a városnak ez a dolog, illetve az, hogy történelmi siker, és hogy benne vagyunk mostantól a történelemkönyvekben, ez nagyon nagy szó nekünk.

Elsősorban a kinti hírek alapján tudja csak a magyar közvélemény, milyen is a helyi futballvezetés, a szurkolók vagy a média viszonyulása a "magyar csapatokhoz". Miután tavaly nyáron Csíkszeredába kerültél, az első meccseken érezted már ezt az ellenszelet?

- Azt szeretném leszögezni, hogy semmi dolgunk nekünk ezzel foglalkozni. Az, hogy amit mi érzünk, az rögtön az első fordulótól kezdve minden egyes szurkolótábor esetében érezhető volt a másodosztályban. Tavaly végig minden egyes rivális szurkolótáborral ez történt.

Volt, ahol idegenben a játékoskijáróban, amikor akárcsak melegíteni mentünk, leköptek minket, vagy sörrel leöntöttek, és így kezdődött a mérkőzés. Ugyanezen a helyen - egy régi magyar városról beszélünk egyébként -, mikor odaérkeztünk, nem volt világítás az öltözőben, vagy a WC-n nem volt ajtó, vagy négy zuhanyzóból kettő nagyon hideg, a másik kettő csak forró vizet adott. Nem véletlen azért szerintem, hogy pont aznap megy el a világítás egy öltözőben, vagy az ajtó éppen pont aznap kerül le... Szóval próbáltak azért mindent megtenni, csak hogy amíg ők ezzel foglalkoztak, mi a focival, aztán 16 forduló után úgy álltunk, hogy 15 győzelem egy döntetlen...úgyhogy mi gyűjtögettük a pontokat, ők meg inkább azzal foglalkoztak, hogy egy kicsit rosszabbá tegyék a mi életünket.

Az tetszik nekem itt a legjobban, a klubnál és a városban is, hogy amit mi kapunk, azt nem kívánom senkinek, viszont mi nem ülünk fel ennek, egyáltalán nem tudnak minket kihozni ezzel a komfortzónánkból, vagy nem tudnak provokálni úgy, hogy esetleg mi belemenjünk ebbe. A saját szurkolóinktól szinte soha nem hallottam, hogy szidnák Romániát vagy az ellenfél csapatát. Általában, amit mi kapunk, azt elfogadjuk és csináljuk a dolgunkat.

Amikor először szembesültél ezzel a dologgal, mennyire volt nehéz feldolgozni?

- Én egy kicsit rosszul viselem ezeket a dolgokat, így azért nekem nehezebb volt. Főleg azért, mert Magyarországon azért több évet lehúztam, és ha van egy román játékos, akkor nem szidják a szurkolók, nem köpik le. Most az, hogy például magyarként egy rivális magyar tábor mondjuk leönt sörrel, az benne van, meg ez a focihoz tartozik, nyilván ezt el kell fogadnunk. De viszont az nincs benne, hogy ennyire éles legyen az ellentét, meg amiket mondanak, azt mi nem így gondoljuk egyáltalán.

Az elnökötök, Szondy Zoltán elég sokat panaszkodott már a játékvezetésre is. Tényleg ennyire rossz a helyzet?

- Én azt érzem a meccseken a legjobban, hogy úgy vagyunk titulálva, mintha egy 2-3 osztállyal lejjebb lennénk - a játékvezetők részéről is, meg sokszor a csapatok is lenéztek minket. Most már azért hoztuk az eredményeket is, így már kevésbé érezni.

Általában érdekes dolog ez, mert van egy kétes szituáció idegenben, ahol inkább a mi részünkre hajlik a dolog, és mondjuk kifelé jönne a szabadrúgás, de ők elengedik a lest, és utána azt mondják, hogy a VAR nem működik, ezért inkább megadják a gólt, mert ugye támadófutballt kell segíteni. Utána három héttel később szintén idegenben mi rúgunk egy gólt, ami egyáltalán nem les és behúzzák ferdén a vonalat, majd utána büszkén mutogatják ezt a vonalat a tévében.

Úgyhogy sokszor azért érzem ezt, de el kell fogadnunk ezt is, nem tudunk mit csinálni. Próbálnak mindent megtenni azért, hogy ne úgy szerepeljünk, ahogy kellene, de mi ebbe nem szeretnénk belemenni.

Úgy néz ki, hogy egyre kevesebb sikerrel próbálnak akadályozni titeket, mert ugye most elég jól elkaptátok a fonalat és hosszabb ideje veretlenek vagytok. Mi változott ahhoz képest, hogy az idény eleje elég nehezen alakult?

- Maga az edzésmunka és a játék az nem változott. Ami igen, hogy felvettük a ritmust. Kellett az a pár meccs, kellett az a 6-1-es pofon, amikor idegenben, 10 emberrel, egy félidőt emberhátrányba kaptunk ki és rutintalanul játszottuk le a mérkőzést, fejjel szaladtunk a falnak. Most viszont azt érzem, hogy tudunk rutinosan is úgy játszani, ahogy tényleg egy kisebb csapatnál szükséges. Én úgy gondolom egyébként, hogy a román másodosztály 3-4 csapat kivételével egy picit gyengébb, mint az otthoni. Viszont az első osztály meg pont fordítva van, 3-4 csapat kivételével szerintem erősebb az itteni élvonal a magyarnál.

Ha egy, az NB I-ben játszó román futballistát megkérdezek, mi a legnagyobb különbség az ottani és a magyar élvonal között, elsőként a stadionhelyzetet és az infrastruktúrát említi - a javunkra szólva. Ennyire nagy a különbség?

- Volt egy-két olyan csapat, amelyik nem a saját stadionjában játszik, de például Aradon egy gyönyörű aréna van. Vagy Nagyszebenben, ahol most játszottunk, szinté nagyon szép a stadion. Egyelőre azt tudom mondani, hogy vannak olyan létesítmények is, amik nem a legjobbak - és itt a másodosztályról ne is beszéljünk, mert az tényleg szomorú volt sokszor látni, főleg a magyar NB II után. Viszont a román első osztályban én még nem tapasztaltam azt az eddigi ellenfeleinknél, hogy annyira nagyon rossz lenne a helyzet, sőt. Magyarországon mindig azt mondtam, hogy a legszebb stadion nekem a szegedi stadion - az aradi aréna szinte ugyanolyan, csak más színekkel.

"Nekem ez kicsit ilyen önajánlgatás a szövetségi kapitány felé"

2018-ban az mondtad, reméled, be tudsz majd kerülni Marco Rossi válogatottjába, de ez egyelőre azóta nem sikerült. Lemondtál már erről, vagy látsz rá esélyt?

Nem nagyon szeretek erről beszélni, mert zavar sokszor az is, hogy ha valaki azt nyilatkozza, hogy "készen állok rá, alig várom a meghívót", satöbbi. Nekem ez kicsit ilyen önajánlgatás a szövetségi kapitány felé. Azt tanították nekem a szüleim, hogy csináljam csendben a dolgomat, aztán minden úgy alakul majd, ahogy lennie kell. Én azt gondolom, hogy ha felhívjuk magunkra a figyelmet, akkor biztos, hogy lesz lehetőség arra, hogy megmutassuk magunkat.

De most az elsődleges cél az, hogy rendszeresen játsszak, hogy legyünk stabil középcsapat, és hogy mindenképpen bennmaradjunk. Nyilván minden játékosnak az az álma, hogy válogatott legyen, de majd a szövetségi kapitány eldönti, kit hív meg. Lemondani azonban nem mondtam le róla semmiképpen sem.

Milyennek látod egyébként a válogatott védelmét, a játékosokat?

- Én nagyon szeretem Dárdai Mártonnak a játékát, nagyon tetszik, hogy az első pillanatoktól kezdve ilyen laza, egyszer, egy másodpercig nem láttam rajta azt, hogy izgulna, még az első válogatott mérkőzésén sem. De mondhatnám Willi Orbánt is, aki a Bundesligában évről évre bemutatja azt, hogy miért is tartják őt az egyik legjobb védőnek a ligában. Úgyhogy nyilván mindenki, aki ott van, az sokkal előrébb jár, mint én, úgyhogy jó nézni őket.

"Döbbenten ültünk a tévé előtt, könnyes szemmel vártuk, hogy ne legyen semmi probléma"

Három nagyon komoly fejsérülésed is volt pályafutásod során, legutóbb három éve. Azóta jobban vigyázol vagy szerencséd volt?

- Hála Istennek, azóta nem volt semmi ilyen problémám, a legutóbbi, diósgyőri sérülésem volt talán a legdurvább. Hogy őszinte legyek, azért ilyen "fejvesztve" már nem is ugrok bele a párharcokba, azóta egy kicsit óvatosabb vagyok, próbálok nem belemenni hülyeségekbe, mondhatni fejetlenül beleugrani egy ilyen falba, amellett persze, hogy nyilván próbálok mindent megtenni azért, hogy labdát szerezzek.

Amikor Varga Barnabás emlékezetes módon megsérült az Eb-re, beugrott ez a súlyos fejsérülésed?

- Igen, és úgy, hogy én nem ismerem őt egyáltalán. Ellenfélként talán egyszer vagy kétszer játszottunk egymás ellen. De döbbenten ültünk mi is a tévé előtt, hiszen azért nyilván egy magyar játékosról van szó. Úgyhogy nehéz volt, beugrott a sérülésem nekem és a feleségemnek is, könnyes szemmel ültünk és vártuk, hogy ne legyen semmi probléma.

Ha az ember légiósnak áll vagy külföldre igazol - amit furcsa így kimondani Székelyföld kapcsán, de mégiscsak egy külföldi bajnokságról beszélünk - mindig mondják, hogy azért illik a helyi nyelvet is bizonyos szinten megtanulni. Itt nem nagyon kellett nyelvet tanulni, de mondjuk román szót hallasz vagy kellett azért tanulnod már?

- Tanulni nem, de azért ragadnak ránk dolgok. Az alap dolgokat nyilván azért nagyjából tudjuk, amikor például románul beszélgetnek mellettem, a szavakból nagyon-nagyon ritkán ki tudom venni azt, hogy mit mondanak, de például a pályán nem nagyon kell románul beszélni, a játékvezetők is angolul szólnak hozzánk. Én úgy jöttem ide ki, hogy még nem tudtam azt, hogy az egész város magyarul beszél. Pedig azon voltam, hogy mindenképpen szeretnék elsajátítani alapszinten román dolgokat, de aztán azt tapasztaltam, hogy még a boltban sem kell megszólalni románul. Azért izgultunk tavaly, a választások alatt, amikor az egyik induló azt mondta, hogy nem lehet majd megszólalni, csak románul a boltokban, vagy a hivatalos helyeken. Szurkoltunk, hogy ne így legyen és örülünk neki, hogy nem is lett.

Annyi előnye akkor megvan talán a helyzetnek, hogy nem mindig érted, amit kiabálnak a nézőtérről...

Hát igen, de azért te is tudod, hogy amikor elhangzik valami, és hallod benne a "magyart", akkor az valószínűleg nem azt jelenti, hogy "hajrá, magyarok"...