A sok helyen vázolt baljós forgatókönyv ellenére sem kell tartaniuk az NB I-ben szereplő kluboknak attól, hogy drasztikusan más feltételrendszer mellett kellene nekivágniuk az új idénynek.
Bár hivatalosan még nincs döntés ezzel kapcsolatosan, az elmúlt időszakban már körvonalazódott, mennyi bevétellel kalkulálhatnak a klubok a központosított jogok révén. Azok az egyesületek, amelyek betartották a különböző ajánlásokat, az elmúlt éveket tekintve átlagosan 1 milliárd forinttal részesülhettek ebből a forrásból (amelynek fedezetét a televíziós és szerencsejátékból származó pénzek jelentették). Úgy tudjuk egyébként, hogy a most lezárult szezonban ennél valamivel magasabb volt a klubonkénti összeg (a 12 klub összesen 14 milliárdot kapott), ehhez képest az új idényben - a csakfoci.hu által korábban felvázolt 10-15%-os csökkenést valószínűsítő prognózisának megfelelőn - némileg kevesebb lesz a szövetségen át beérkező pénz, de ugyanúgy eléri az egy milliárdot klubonként. Ez éves szinten 160 milliós kiesést jelenthet majd az élvonalbeli csapatok büdzséjükben, de ez a nagyságrend kezelhető mértékű.
A klubok már hosszabb ideje várják azt, hogy hivatalosan is megkapják az erről szóló értesítéseket - akár egy újabb személyes ülés révén -, hiszen sok klubvezető azért vár ki az átigazolásokkal, mert nem tudják 100%-osan pontosan, mennyi pénzből is gazdálkodhatnak majd. Forrásaink szerint legkésőbb egy héten belül erre választ kapnak az érintettek, már több olyan intézkedés történt és van folyamatban, amelyek hatással lehetnek erre.
A napokban el kell például dőlnie, ki(k) közvetítik majd a bajnokság új idényét: iparági hírek szerint az MTVA, a Sport TV és az RTL Klub számít a legkomolyabb érdeklődőnek, de mindannyian más konstrukcióban képzelik el a közvetítéseket, utóbbi szereplő számára mindvégig a streaming szolgáltatás jelentette a prioritást.
Szintén fejlemény, hogy a kiemelt akadémiákkal rendelkező kluboknál már zajlanak azok az egyeztetések, amelyekre tavaly csak közvetlenül a bajnoki rajt előtt került sor - ezeken határozzák meg, melyik klub mit vállal a támogatásokért cserébe (ez a terület nem az MLSZ asztala volt, az elmúlt idényben az NSMI-vel kellett ezekről megállapodni).
Némileg más helyzetben van az NB II: információink szerint ott nagyobb mértékű visszaesés várható, egyes drasztikusabb forgatókönyvek szerint a központi, szövetségi támogatások akár a felére is csökkenhetnek, ez klubonként mintegy 150-175 millió forintos kiesést okozhat, amely százalékos arányban is nagyobb tétel a büdzsében, mint az az NB I-es klubokra igaz.