Hivatalossá vált, hogy Etienne Amenyido az Újpestnél folytatja pályafutását. Az RTL/ntv információi alapján a fővárosi klub ingyen szerezte meg a Preußen Münster támadóját, akinek a nyáron lejárt a szerződése.
A 28 éves, Németországban született csatár a Borussia Dortmund akadémiáján nevelkedett, majd a holland VVV-Venlo, valamint a német Osnabrück és a St. Pauli csapatainál is megfordult; utóbbival bajnoki címet is ünnepelhetett a Bundesliga 2-ben. Újpestre a Münster együttesétől érkezik, ahol az elmúlt két szezont töltötte. A 185 centiméter magas center a német utánpótlás-válogatottak után végül a togói felnőtt nemzeti csapatot választotta, amelyben eddig négyszer lépett pályára, legutóbb a 2026-os világbajnoki selejtezők alkalmával.
A támadósor közepén és a széleken is bevethető labdarúgó elmondta, hogy a remek körülmények, a komoly célok és Dárdai Pál személye miatt döntött a lila-fehérek mellett.
- Örülök, hogy Újpesten folytathatom, mert láttam, remek körülmények, komoly célok és Dárdai Pál személyében egy elhivatott sportigazgató várnak rám. Alig várom, hogy elkezdjük a munkát és kezdődjön végre a szezon - fogalmazott.
- Korábban is elmondtam, olyan játékosokra van szükségünk akik intenzitást és mentalitást hoznak, ha játszanak. Etienne érkezésével a támadósorban ezek az erények hangsúlyosabban lesznek jelen. A munkát, amit januárban kezdtünk el, folytatjuk, rengeteget kell még dolgoznunk - mondta a klubhonlapnak Dárdai Pál, az Újpest sportigazgatója.