Az olaszoknak az a bajuk, amit Magyarországon már megoldottak - U21-es csata Újpesten

Nem lesz barátság Újpesten, az olaszok szövetségi edzője nem is tudja, mit jelent ez egy meccs kapcsán. Itt vannak a keretek is.
Dudás Gábor 2017. október 5., csütörtök 12:44
Nem lesz barátság Újpesten, az olaszok szövetségi edzője nem is tudja, mit jelent ez egy meccs kapcsán. Itt vannak a keretek is.
Szerző: Dudás Gábor 2017. október 5., csütörtök 12:44

Luigi Di Biagio szövetségi edző fontos különbségre hívta fel a figyelmet a Magyarország-Olaszország U21-es felkészülési találkozó előtt, kemény mérkőzésre számítva csütörtökön, a Szusza Ferenc Stadionban.

Míg itthon a "fiatalszabálynak" is köszönhetően azért egyre több fiatal játékos bemutatkozhatott, sőt, akár rendszeresen játszik is NB I-es klubjában, addig az olaszoknál az U21-es korosztályból azért kevesek jutottak el még odáig, hogy a világ egyik legerősebb bajnokságában folyamatos lehetőséghez jussanak.

Nagyon nagy szükségünk van ezekre a találkozókra, mert a csapatból sokan alig játszanak a bajnokságban, ritka, ha valaki zsinórban kétszer is lehetőséget kap egymás után. Bár a fiatalok közül papíron sokan a Serie A-ban futballoznak, valójában nem kapnak elég meccsterhelést, így nem tudják megmutatni rendszeresen, mennyit is érnek valójában

- fogalmazott a Rai Sportnak a játékosként a Laziót, az Intert és a Rómát is szolgáló, korábbi 31-szeres olasz válogatott középpályás, aki olasz bajnoknak és U21-es Eb-ezüstérmesnek is mondhatja magát.

Di Biagio azt is elárulta, hogy számára nem létezik az a fogalom, hogy "barátságos mérkőzés".

- Soha nem voltam képes elfogadni ezt a címkét, hogy "barátságos" egy mérkőzés kapcsán. Ha ki is kapsz a tét nélküli meccseken, azt akarom látni, amit a pontokért folyó csaták során, azaz hogy a csapat ugyanazzal a hozzáállással, erőszakosan és szenvedélyesen lép pályára, mintha pontok múlnának a meccsen - tette hozzá.

A magyar és az egyébként a 2019-es korosztályos Eb házigazdája, az olasz válogatott este, 20 órától találkozik majd Újpesten, a találkozóra ingyenes a belépés a szurkolóknak.

Bízol a magyar győzelemben? - nyerj több mint 4-szeres pénzt itt!

A magyar keret:

A korosztályt (is) irányító német Michael Boris épp a napokban adott egy hosszú interjút a csakfoci.hu-nak a magyar futballban tapasztaltakról, és őszintén beszélt az elmúlt hónapjairól, a futballokos, de félős magyar játékosokról – ez itt olvasható.

Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Bukrán Erik (DVTK), Megyeri Gábor (Nyíregyháza)

Védők: Lenzsér Bence (Paksi FC), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Gergényi Bence (Bp. Honvéd), Polgár Kristóf (Szombathelyi Swietelsky Haladás), Hinora Kristóf (Nyíregyháza), Kecskés Ákos (Termalica), Tóth Bence (Videoton FC), Szalai Attila (Mezőkövesd-Zsóry FC)

Középpályások: Katona Máté (MTK Budapest), Szivacski Donát (Vasas), Vida Máté (Vasas), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Szoboszlai Dominik (Liefering), Tóth Máté (Szombathelyi Swietelsky Haladás), Zsótér Donát (Újpest FC), Szabó Bence (Videoton FC)

Támadók: Koszta Márk (Mezőkövesd-Zsóry FC), Korozmán Kevin (MTK Budapest), Bíró Bence (Guimares), Makrai Gábor (DVTK)

 

Az olasz keret:

Kapusok: Emil Audero (Venezia), Mattia Del Favero (Juventus), Simone Scuffet (Udinese)

Védők: Claud Adjapong (Sassuolo), Davide Calabria (Milan), Elio Capradossi (Bari), Lorenzo Dickmann (Novara), Gianluca Mancini (Atalanta), Giuseppe Pezzella (Udinese), Filippo Romagna (Cagliari), Marco Varnier (Cittadella)

Középpályások: Federico Chiesa (Fiorentina), Fabio Depaoli (Chievo Verona), Manuel Locatelli (Milan), Rolando Mandragora (Crotone), Alessandro Murgia (Lazio), Matteo Pessina (Spezia)

Támadók: Patrick Cutrone (Milan), Andrea Favilli (Ascoli), Riccardo Orsolini (Atalanta), Vittorio Parigini (Benevento), Daniele Verde (Hellas Verona), Luca Vido (Atalanta)

Olvastad már?
Válogatott: A Videoton, a Paks és a Honvéd kiemelkedik, a Loki láthatatlan egy árulkodó listán
Három NB I-es klub a felnőtt, az U21-es és az U19-es nemzeti csapatba is ad játékost, kettő egyesület egyikbe sem. Így állnak az élvonalbeli csapatok a válogatott játékosok terén.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz