A Csakfoci visszatérő sorozatában bemutatjuk a külföldön játszó tehetséges magyar fiatalokat, ezúttal pedig az őszi szezon talán legígéretesebb magyar felfedezettje kerül reflektorfénybe: Kovács Bendegúz, a holland AZ Alkmaar 2007-es születésű támadója, aki először adott hosszabb interjút magyar médiumnak. A 2007-es születésű támadó még édesapja nyíregyházi focisulijában, a Fiatal Gyémántokban kezdte meg a labdarúgást, majd három évet töltött a DVSC akadémiáján. Hollandiába igazolva aztán végigjárta a ranglétrát: előbb egy amatőr csapatban pallérozódott, majd a holland futball egyik legpatinásabb klubja, az Ajax Amszterdam szerződtette, innen csapott le rá 2025 nyarán az AZ Alkmaar U19-es együttese. Őszi teljesítménye pedig önmagáért beszél: 16 tétmeccsen 17 gólt és 1 gólpasszt jegyzett.
Egyre gyakoribb téma, hogy a magyar futballnak égető szüksége van a tehetséges támadókra; Marco Rossi szövetségi kapitány és több szakember is hangsúlyozta már: Varga Barnabás mögött jelenleg kevés, nemzetközi szinten is kész középcsatár áll rendelkezésünkre, az U19-es válogatott Kovács Bendegúz azonban a jelek szerint jó úton jár afelé, hogy idővel változtasson ezen.
A 18 éves csatár a Csakfocinak adott interjújában több témát is érintett – az alábbiakban a legfontosabb gondolataiból idézünk:
- Nem ment rá a kapcsolatunk, sőt, szerintem csak még jobban megerősödött.
- Úgy jöttem ki Hollandiába, hogy Debrecenben sem voltam alapember.
- Ameddig gólokat rúgok, tökmindegy, milyen gyors vagyok.
- Két év után azt mondták, hogy keressek másik csapatot...
- Próbálom kizárni azokat a külső hangokat, hogy már a felnőtt fociba kellene bekapcsolódnom...
- Bementem Troy Parrott mellett a konditerembe, néztem rá szúrós szemekkel, de megszólítani nem akartam.
- Ezért is akarsz focista lenni: hogy minden rólad szóljon, és a középpontban legyél.
- Alapvetően a labdával mindenre képes vagyok.
- Szeretném, ha öt éven belül megcélozhatnám a spanyol ligát, ami szerintem reális cél is lehet.
Ugorjunk vissza a történet legelejére! Mikor döntötted el, hogy futballista szeretnél lenni?
– Apukám régebben focizott, ő volt a példa előttem, követtem mindenhová, ami a focihoz kapcsolódik – más nem is érdekelt igazán. A foci volt az, ami megfogott, amit a legjobban szerettem csinálni. Amikor elkezdtem megszeretni a sportágat, akkor ő Nyíregyházán kialakított egy focisulit (Fiatal Gyémántok – a szerk.), ahol elkezdtem játszani: ez nagyszerű lehetőség volt arra, hogy közvetlenül figyelni tudjon rám, és kövesse a fejlődésemet. Itt töltöttem el több évet, majd később Debrecenbe kerültem – kezdte az interjút Kovács Bendegúz.
Sokszor van arra példa, hogy az apa-fia kapcsolatot megsínyli a közös munka, mert a szülő szigorúbb a saját gyerekével, mint másokkal.
– Szerencsére nálunk ez nem így volt. Apa sosem erőltette rám a focit: mindig úgy volt, hogy csak addig csináltuk, amíg én szeretném. Soha nem volt erőltetett menet, magamtól akartam járni minden edzésre. Akár idősebb, akár fiatalabb korosztályban játszottam, a lényeg mindig az volt számomra, hogy legyen labda körülöttem.
Nem ment rá a kapcsolatunk, sőt, szerintem csak még jobban megerősödött.
Nagyon fiatalon álltál légiósnak, először egy amatőr akadémiára kerültél ki (ARC Alphen aan den Rijn Youth), mekkora lépés volt ez akkoriban?
– Mindig is Európában szerettem volna focizni, minél magasabb szinten. Édesapámmal megnéztük, hol lehetne a legjobban fejlődni, és végül Hollandia és Portugália jött szóba, mert mindkét országban nagyon jó az utánpótlás, és nagyon értékelik a fiatal játékosokat. Először Hollandiába mentem, egy Ajax-táborba. Akkor ez még nem állt kapcsolatban az igazi Ajax-csapatokkal, inkább csak egy felmérés volt, ahol megnéztük, milyen Hollandiában a helyzet – mindkettőnknek nagyon megtetszett, amit ott tapasztaltunk. Ott találkoztunk egy illetővel, aki azt mondta, hogy a városában van egy jó csapat, ahol szerinte szívesen látnának. Végül abba a csapatba nem sikerült bekerülnöm, így továbbmentem, majd ugyanabban a városban maradtam, ahol egy amatőr klubnál (SV ARC – a szerk.) végül leigazoltak, így kezdtem el ott focizni.
Úgy hírlik, az Ajax tizenkilenc alkalommal nézett meg személyesen, mielőtt leigazoltak volna az SV ARC-tól. Mi alapján választottak ki akkor?
– A klubom mellett jártam a Nordin Wooter nevű akadémiára is, ahol több edzőmeccset játszottunk profi együttesek ellen. Abban a csapatban az volt a lényeg, hogy senki sem játszott profi helyen, így a scout-oknak ez inkább egyfajta „csemegézés” volt: kiszúrtak néhány tehetséges játékost tőlünk, akiket le tudtak igazolni. Nyilván a bajnoki meccseimet az amatőr csapatomban is figyelték, de szerintem nem ezek voltak a mérvadóak, hanem inkább az az idő, amit a Nordin Wooter akadémián töltöttem.
A külföldi utánpótlás nagyon kemény közeg, néhány havonta érkeznek a klubokhoz a tehetséges játékosok. Neked hasonló élményeid voltak az Ajaxnál?
– Abszolút, nagyon nagy a konkurencia. Nyilván Hollandiában mindenki az Ajaxhoz, az AZ-hoz vagy egy másik elitakadémiához szeretne kerülni, a legtöbb gyereknek ez az álma, így elég nehéz helyet szerezni, ezt én is megtapasztaltam. Szeretik a saját nevelésű játékosaikat; főleg az Ajaxnál láttam,
hogy inkább a holland fiatalokra helyeznek nagyobb hangsúlyt, mint a külföldről, vagy az amatőr csapatból áthozott játékosokra, amit meg is lehet érteni.
Azt kaptad Amszterdamban, amit felvázoltak neked?
– Amikor odakerültem az Ajaxhoz, nagyon örültem a lehetőségnek. Annyira boldog voltam, hogy igazából nem is figyeltem semmire; csak az járt a fejemben, hogy az Ajax miatt költöztem ki, itt van a lehetőség, menjünk bele gőzerővel, és majd meglátjuk, mi lesz belőle. Ezt a döntést egyáltalán nem bántam meg: nagyon jó tapasztalatszerzés volt, és nyilván rengeteget fejlődtem is. Két év alatt azt kaptam, amire számítottam: nagyon képzett, a közeli játékban erős játékosokkal dolgozhattam együtt az Ajaxnál. Ez nem titok, mindenki tudja, hogy az egyik legjobb játékoskeret van ott az utánpótlásban. A képzés és az edzések nagyon fókuszáltak voltak: sok pozíciós játék, sok labdatartó gyakorlat volt, emellett nagy hangsúly volt a technikán és a kivitelezésen.
Kevesebb figyelem ment az erőnlétre; inkább magát a játékot erőltették, amit a felnőtt csapat is próbál megvalósítani a meccseken: a labda megtartását, és hogy a játékosok igyekezzenek minél jobban „elrejteni” a labdát az ellenfél elől.
– Két év után aztán azt mondták, hogy keressek másik csapatot. Egyáltalán nem bántam, hogy így alakult; sőt, szerintem ez így volt jó, hiszen most elégedett vagyok az AZ-nál.
Magyarországról ez a váltás úgy fest, hogy egy nagyon neves akadémiáról egy másik, szintén jóhírű akadémiára kerültél. Belülről hogy nézett ki?
– Amikor az Ajax közölte, hogy a jövőben nem fogok több játéklehetőséget kapni, úgy gondoltam, ideje elkezdeni csapatot keresni. Az AZ már akkor is érdeklődött, amikor az Ajaxnál is szóba kerültem, így végül mellettük döntöttem. Szerintem az AZ utánpótlásszinten Hollandiában az egyik legjobb, sőt, a világon is kiemelkedő. A 2022/2023-as szezonban megnyerték az Ifjúsági Bajnokok Ligáját, abból a csapatból sokan ma már topligákban vagy a felnőtt csapatban játszanak rendszeresen. A váltás eleinte nehéz volt: az edzések sokkal fizikálisabbak voltak, kondicionálisan jobban elfáradtam, nyilván azért is, mert az előző két évben az Ajaxnál nem játszottam annyit, amennyit egy 16-17 éves játékosnak kellett volna. Mára már hozzászoktam a több erőnléti és konditermi edzéshez, és szeretem csinálni – remélhetőleg a jövőben előnyömre is válik majd.
Az alkmaari csapattal az UEFA Ifjúsági Ligában is érdekeltek vagytok, ahol nemrég az angol Aston Villát tudtátok búcsúztatni a bajnoki ágon, és bejutottatok a legjobb 32 közé.
– Jó meccset játszottunk ellenük, 90 percet kaptam, jól éreztem magam a pályán, és szerencsére a csapatnak is jól ment. Voltak egyéni alakítások, amelyeknek köszönhetően megnyertük ezt a párharcot – amit könnyű meccsnek persze a legkevésbé sem neveznék. Ugye ez a győztesek rájátszása, itt azok a csapatok vannak, akik tavaly bajnokok lettek az országukban, szóval tudtam, hogy az Aston Villa egy jól összerakott csapat: tipikusan, „angolosan” kemények voltak, sok volt az egy az egy elleni párharc, de szerencsére győztesként jöttünk ki belőle. (Kovács Bendegúzék a következő körben a Borussia Dortmund U19-es csapatával találkoznak majd – a szerk.)
Kovács gólpassza az Aston Villa elleni, idegenbeli mérkőzésen:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Azt mondják rólad, hogy a robusztus testalkatod ellenére technikás futballista vagy, jó a fejjátékod, de a gyorsaságodon még lehetne csiszolni. Egyetértesz ezzel?
– Ezt a sebesség témát már sokat hallottam.
Én mindig azt szoktam mondani: ameddig gólokat rúgok, tökmindegy, hogy milyen gyors vagyok. A sebességről még annyit, hogy szerintem bármilyen korban lehet ezt fejleszteni.
– Természetesen igyekszem a maximumot kihozni magamból, a gyorsaság előny, de szerintem a gólszerzés sokkal nehezebben tanulható, és erre sokan nem fordítanak elég figyelmet. Inkább azon voltam, hogy gólokat rúgjak, ne kizárólag a gyorsaságra koncentráljak. Magas vagyok, és szeretem azt a játékot, amit most az AZ-nál játszunk. Nagyon sok jó kvalitású, technikás játékosunk van, és a kombinatív játék az egyik erősségem. Illetve azt gondolom, rendre tudok alkalmazkodni az ellenfélhez: ha egy olyan csapat ellen játszunk, ahol végig támadunk, akkor nem nagyon lépkedek vissza, nem szűkítem a teret; ilyenkor inkább „beállós” csatár vagyok, megtartom a labdát, és leteszem a szemből jövő középpályásoknak. Viszont ha kell, akár tízesként is tudok játszani: visszavontabban is szoktak használni, segítek a labdakihozatalban, megtartom a felrúgott labdát, leforgok vele, akár a szélre is kimozdulok, cselezek – tehát részt tudok venni az ilyen játékhelyzetekben is.
Ebben a szezonban nagyon beindult számodra ez az említett gólszerzés. Ehhez pusztán annyi kellett, hogy az AZ játéka ilyen jól “kézre álljon” neked?
– Azt gondolom, hogy ez bennem alapból is megvolt. Az Ajaxnál annyira nem kaptam lehetőséget arra, hogy ezt megmutassam, amit egyszerre sajnálok is, meg nem is. Most azonban a sors hozott egy olyan lehetőséget, hogy az AZ-ben meg tudom magam mutatni. Eddig is tudtam gólokat rúgni, csak a bajnoki meccseken nem kaptam annyi lehetőséget, hogy be is bizonyítsam. Itt viszont megbecsülnek, rendszeresen játszom, és szerencsére jönnek a gólok is.
Itthon van egy olyan szurkolói nézet, miszerint, ha 18-20 évesen nem játszol felnőtt, első osztályú ligában, akkor már nem lehetsz komoly futballista. Manapság nagyon sokan Lamine Yamalt emlegetik, aki 16-17 évesen már alapember volt Barcelonában. Szerinted ez mennyire torzítja a valóságot?
– Szerintem teljesen. Nagyon sok példa van arra, hogy valaki csak 20 éves korában kapcsolódik be a felnőtt futballba.
Mindenkinek megvan a saját útja; van, akinek 16 évesen jön el a lehetőség, de láttunk rengeteg olyan játékost, akit tinédzserkorban bedobtak a mélyvízbe, aztán elvesztek, és nem tudták beváltani a hozzájuk fűzött reményeket.
– Türelmes vagyok, bízok abban, amit az AZ velem tervez a jövőben. Az elmúlt két évben nem játszottam eleget, így ez az első fél év főleg arról szólt, hogy alapember legyek, játsszak, tapasztalatot szerezzek, és rúgjam a gólokat, ami sikerült is. Most várom a következő lépést, amit majd a klub döntése fog meghatározni, de semmit sem siettetek. Természetesen szeretnék én is bekapcsolódni a felnőtt fociba, de ennek is eljön majd az ideje. Addig szeretnék tovább fejlődni, amíg a klub úgy nem látja, hogy készen állok.
Fiatalon valóban mindig van veszélye annak, hogy egy játékos elkallódik – akár a korai sikerek, akár a be nem váltott ígéretek miatt. Hogy küzdesz mindez ellen?
– Úgy jöttem ki Hollandiába, hogy Debrecenben sem voltam alapember. Sok mindenen mentem keresztül fiatalkorom ellenére: sok meccset a kispadon ültem végig, vagy csak az utolsó tíz percben játszottam. Mentálisan ezek az évek megedzettek, és szerintem emiatt már felkészültebb játékos vagyok. Tudatosan van felépítve minden a karrieremben: pontosan tudom, mi kell ahhoz, hogy elérjem, amit szeretnék, és amikor odaérek, akkor lehet picit megnyugodni, de addig nem állok meg, és továbbra is keményen dolgozok. Szerintem nagyon jó helyen vagyok itt az AZ-nál. Az, hogy az U19-ben játszottam az első fél évemet, logikus volt, számítottam is rá. Ami ennél a klubnál a legfontosabb az az, hogy folyamatosan hallom a pozitív visszajelzéseket, mindenki elégedett velem. Próbálom eközben kizárni a külső hangokat, hogy már a felnőtt fociba kellene bekapcsolódnom, ami persze részben igaz, de ennek el fog jönni az ideje, addig pedig türelemmel kell lennem.
(Az interjú lejjebb folytatódik.)
Bizonyára követed az európai ligákat, klubokat, edzőket. Van olyan felfogás vagy csapat, amelyben szívesen kipróbálnád magad?
– Van, az AZ Alkmaar. A felnőtt csapatnál nagyon látványos focit játszanak: sokat birtokolják a labdát, az ellenfél térfelén folyik nagyjából az egész meccs, így még a nagy csapatok ellen is tudnak meglepetést okozni. Idén például legyőzték az Ajaxot idegenben, jó volt nézni ott a teljesítményüket. Magabiztosak, technikás játékosokkal vannak tele, és olyan támadó focit játszanak, ami szerintem passzolhat hozzám is.
Ha már az AZ felnőtt csapatánál tartunk, futballozik a klubodban egy – a magyarok számára rossz emlékű – támadó, Troy Parrott.
– Nyilván nagyon fájó volt az a bizonyos 3-2-es meccs, ahol mesterhármast lőtt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy vigasztalt, hogy ő az AZ játékosa; abban a pillanatban ez nem foglalkoztatott. Rossz érzés volt látni, de bárki rúghatta volna azt a három gólt, nem lett volna jobb.
Érdekes, hogy pont amikor visszajöttem akkor a válogatott szünetről, ő épp sérült volt, itt edzett az akadémián, a konditeremben. Bementem a terembe, néztem rá szúrós szemekkel, de megszólítani nem akartam (nevet).
– Troy Parott egy kiváló csatár, nagyon jó játékos. Ahogy olvastam, több klub érdeklődik iránta, ami nem csoda, sok gólt szerzett az elmúlt szezonokban. Ellenünk, magyarok ellen is elvégezte a dolgát, három gólt rúgott, ami nagyon komoly teljesítmény.
A magyar válogatott kapcsán újabban gyakori kritika, hogy Varga Barnabás mögött nincs elég klasszis kilencesünk.
Igazából ez motivációt adhat nekünk, fiatal magyar csatároknak – nekem mindenképp motivációt jelent. Tudom azt, hogy Varga Barnabás mögött is nagyszerű játékosaink vannak, csak lehet, hogy az adott klubcsapatukban, vagy éppen a formájuk miatt nem mindig tudják megmutatni magukat.
– Célom, hogy egyszer a felnőtt válogatottban is pályára léphessek, és az, hogy jelenleg nincs túl nagy konkurencia, még inkább extra hajtóerőt ad.
Azt mondják rólad, hogy nagyon tudatos vagy, és a mentális részletekre is odafigyelsz. A téged körülvevő egyre nagyobb figyelmet – akár a média részéről – hogy kezeled?
Szeretem, magabiztossá tesz. Nem nagyon rakok magamra extra nyomást ezek miatt: sem az újságcikkek, sem bármi más miatt, ami rólam megjelenik. Élvezem a futballt, szeretem csinálni; és igazából ezért is akarsz focista lenni: hogy minden rólad szóljon, és a középpontban legyél. Aki ilyen helyzetben is tud teljesíteni, abból lesznek az igazán nagy focisták. Én eddig élvezem ezt a helyzetet.
Olvastam korábban, hogy Zlatan Ibrahimovichoz is hasonlítottak, egy ilyen cikk például hogy csapódik le benned?
– Elolvasom, és mosolygok rajta egyet. Persze, motivációként is hat rám, ő édesapám kedvenc focistája; megvan nekünk a róla szóló könyv is, amit elolvastam. Szerintem Ibrahimovic egy kicsit meg nem értett sztár volt. Nyilván nem volt alulértékelt, de nem mindig becsülték meg rendesen. Nagyon karakteres ember, akire felnézek; akinek ennyi önbizalma van, és ilyen eredményeket ért el, azt csak megbecsülni és tisztelni lehet.
Bendeguz Kovacs ladies and gentleman 👏#AZ #O19 pic.twitter.com/Z41fx8QgoU
— AZ072 (@AteunZ94) October 25, 2025
Hollandul megtanultál?
– Igen, muszáj is volt megtanulni a nyelvet, mert amikor kijöttem, értelemszerűen magyarul senki nem beszélt. Először az angolra kellett koncentrálnom, amit otthon már megtanultam valamennyire, aztán az első két év alatt az angolom olyan szintre jutott, hogy már mindenkit megértek, és mindenki megért engem is, ami nagyon fontos. Emellett a hollandot is elkezdtem tanulni egy nemzetközi iskolában, ahol főleg külföldi gyerekek voltak. Az első naptól kezdve csak hollandul beszéltünk, és ha valamit nem értettél, rá kellett jönnöd, mit jelentenek a szavak. Az amatőr csapatban is mindenki hollandul beszélt, szóval rá voltam kényszerülve, hogy beszéljem a nyelvet, ez pedig a legjobb módja egy idegennyelv elsajátításának. (Aki szeretné hallani, hogyan beszél Kovács hollandul, ide kattintva megteheti.)
Mit emelnél ki, mint a legnagyobb erősséged, és miben kell még fejlődnöd?
– Kezdeném a jóval: amit már kiemeltem, az abszolút a technikai tudásom. Alapvetően a labdával mindenre képes vagyok, sokoldalú játékosnak tartom magam. Amit esetleg még fejleszteni lehet, az a magasságomhoz kapcsolódó fejjáték, az előző szezonban nem szereztem annyit gólt fejjel, ebben van még lehetőségem a fejlődésre.
Rövidtávú célokról már beszéltünk, de később, mondjuk öt év múlva hol képzeled el magad?
– Az első célom, hogy felkerüljek a felnőtt csapatba, és ott stabilan játsszak, akár több szezonon keresztül. Egyszer szeretnék Spanyolországban focizni; a topligák közül a spanyol foci fogott meg a legjobban.
Nagyon jó nézni, közel áll hozzám; a ligát technikás játékosok alkotják, és nagyon erős csapatok vannak benne, ezért szeretném, ha öt éven belül megcélozhatnám a spanyol ligát, ami szerintem reális cél is lehet.
Sorozatunk korábbi részei
"Néha hallom, hogy az emberek azt mondják, csak miatta vagyok itt" - interjú a korábbi 27-szeres magyar válogatott Babos Gábor fiával, Dani Babossal
A magyar származású Dominic Vincze: "Az osztrák válogatott a célom” – interjú
"Nem az a kérdés, hogy debütálok-e, hanem hogy mikor" - mondta nekünk Fenyő Noah, a Bundesligás Frankfurt fiatalja.
"Háromszor annyit kell tennem azért, hogy játsszak, mint egy osztráknak" - fogalmazott honlapunknak Kern Martin.
Interjúnk a Torino fiataljával, Kugyela Zalánnal itt olvasható.
Cikkünk a Köbenhavn magyarjával, Németh Hunorral ide kattintva.
Beszélgetésünk a Salzburg játékosával, Jánó Zéténnyel itt.
Dragóner Áron is külföldről nyilatkozott honlapunknak - kattints ide.
