Ritkán szólal meg a Vasas FC tulajdonos-sportigazgatója, Nagy Miklós, a Csakfoci azonban most egy terjedelmes, sallangmentes interjút készített a klubvezetővel. A beszélgetésben őszintén beszélt az elmúlt évek meghiúsult feljutásairól, a klub hosszú távú filozófiájáról, bércsökkentésről, Pintér Attila szerepéről, a klubvezetés hálátlanságáról, valamint arról is, miért tartja saját munkáját és felelősségét páratlannak a hazai futballban.
Válogatás az interjú legfontosabb megszólalásaiból:
- Ez kialakított rólunk egy sztereotípiát, ami sokszor még a mai napig is kísért minket.
- Annak idején ez túl is lett tolva a bulvársajtóban, valótlan összegekkel dobálóztak, láttam cikkeket, amik köszönőviszonyban sem voltak a valósággal.
- Tavaly nagyon nehezen élte meg, hogy egy hajszállal nem sikerült elérni a feljutást, nem az NB II -ben képzelte el a jövőjét...
- Ha kiegyensúlyozottabb lenne a teljesítményünk, akkor azok közé tartoznánk, akik a nehéz meccseket is be tudják húzni – akár kevésbé látványos játékkal, 1-0-ra.
- Pintér Attila szerződése feljutás esetén automatikusan meghosszabbodott volna egy évvel...
- Hibázom én is, mint mindenki, de anyagilag is viselni tudom a következményeket. Ez szerintem ma szinte páratlan a hazai futballban.
- Ami igazságtalanabb és nehezebb megszokni, hogy, amikor jól megy a csapatnak, az nem feltétlenül a te sikered, inkább az edzőé és a játékosoké, viszont ha nem megy jól, akkor egyből előtérbe kerülsz.
Néhány napja, az utolsó bajnokit követően Erős Gábor vezetőedző így fogalmazott: “Amit eddig felépítettünk, most két forduló alatt tönkretettük“. Ön milyen szájízzel vonult téli szünetre?
– Nyilván elrontotta a hangulatot az utolsó két meccs és nagyon hiányozhatnak később az elhullajtott pontok, de az őszi szezonban nyújtott teljesítményünket komplexen kell vizsgálni, a pontokat pedig majd a szezon végén kell megszámolni – kezdte az interjút Nagy Miklós, az NB II-ben második helyen telelő Vasas FC tulajdonos-sportigazgatója. – A bajnokság eleje nehezen indult be számunkra, amiben szerepet játszhatott, hogy új vezetőedzőnk, Erős Gábor merőben más szakmai stílust képvisel, mint Pintér Attila. Nagyon leegyszerűsítve: míg Pintér Attila elsősorban a pozíciós játék tanítómestere, addig Erős Gábor inkább a labdához pozícionált játékfelfogást képviseli és a megváltozott elvárásokhoz hozzá kellett szoknia a csapatnak – ez pedig természetesen mindig egy folyamat eredménye, ami eleinte akadozott. Jellemzően labdabirtokláson alapuló, domináns futballt játszunk, de menet közben sokat kellett dolgoznunk a csapatszintű védekezésünk fejlesztésén, az átmeneteken és a pontrúgásainkon. Érdemben fejlődtünk, de rengeteg teendőnk van még, amit az utolsó két mérkőzés is megmutatott. Talán jókor jöttek ezek a pofonok, a téli szünetben lesz idő levonni a tanulságokat és a felkészülés során lesz alkalom kijavítani a hibákat.
A felkészülési időszakon túl az átigazolási időszak is kezdetét veszi. Mennyire várható a játékoskeret átalakítása?
– Nem várható nagy játékosmozgás. Nyilván még csak ezután kezdődik az átigazolási szezon, így most még nem tudok tényeket mondani, de az talán látható, hogy igyekszünk tudatosan igazolni és nálunk már az előző szezonban is alig volt kívülről érkező. Tizenegy távozónk volt, három játékost igazoltunk, őket pedig kizárólag posztra, célzottan, a többiek kölcsönből visszatérők (Uram János, Sztojka Dominik, Rab Boldizsár), vagy a saját utánpótlásból feláramlók voltak. Szeretném tartani ezt a tendenciát:
akkor igazolunk, ha olyan minőségi cserét tudunk végrehajtani, amellyel valóban erősödik a csapat.
– Azt már korábban is többször jeleztem, hogy nem feltétlenül tudunk vásárolni játékost; nincs is ilyen sor a költségvetésünkben. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha közben el is adnánk, de nyilván jelen helyzetben olyat tudnánk eladni, akivel meggyengülne a csapat – úgyhogy ez a tipikus róka fogta csuka esete. Bár van nálunk hiányposzt – ballábas baloldali belső védőnk például nincs, és baloldali szélső védőnk is csak egy van – a keretünk a jelenlegi állapotában is az egyik legerősebb a bajnokságban, a létszáma ideális és játéktudás alapján alkalmas lehet a feljutásra.
"Idő még, mire lerázzuk magunkról az említett, korábban ránk ragadt sztereotípiát"
Milyen szempont alapján keresnek jelenleg játékosokat és mi változott a korábbi időszakokhoz képest?
– Ha hatéves távlatból tekintjük – amikor átvettük a csapatot szezon közben, 2019 végén – akkor az a csapat az NB II középmezőnyéhez tartozott, annak megfelelő erősségű kerettel. Mi az élvonalba szerettük volna mielőbb visszajuttatni a klubot és gyors változást akkor remélhettünk, ha radikálisan változtatunk.
Ahhoz, hogy a nagy várakozásoknak megfeleljünk, bele kellett nyúlnunk a “sűrűjébe”. Akkoriban voltak nagynevű igazolásaink, akiket az élvonalból hoztunk, volt közöttük aktuális gólkirály, több korábbi válogatott játékos és ez kialakított rólunk egy sztereotípiát, ami sokszor még a mai napig is kísért minket.
– De lassan talán sikerül megváltoztatni ezt a képet, és aki figyelmesen követi a munkánkat, az láthatja, hogy egy ideje más utat járunk. Időközben lehetőségünk nyílt arra – hiszen a Vasas Kubala Akadémián ezért dolgoztunk folyamatosan –, hogy saját nevelésű játékosokat kezdjünk beépíteni. Ez lényegesen nehezebb és időigényesebb út, de hosszú távon kifizetődőbb és előre mutatóbb lehet. Emellett az átigazolásoknál is figyelünk arra, hogy lehetőleg fiatal és sikerre éhes játékosokat igazoljunk. Mindhárom nyári érkezőnk igazolta hogy valódi erősítést jelent: Hei Viktor a védelem alapembere lett, Pethő Bence fontos gólokat szerzett és Horváth Rajmund is bíztató dolgokat mutatott.
Úgy tűnt, az említett nagy nevek idejében az is elterjedt itthon, hogy a Vasashoz “érdemes” igazolni, mert egyfajta jövedelmező karrier ígéretét vélték felfedezni a játékosok.
– Két és fél szezonnal ezelőtt – tehát az NB I-es kiesésünket követő idény kezdetekor –, volt egy nagyon nagy váltás a mi szempontunkból. Akkor indultunk először lényegesen kisebb költségvetéssel, hiszen amikor kiestünk – ez meg is jelent akkor a sajtóban –, az akkori béreket csökkentettük átlagosan 30 százalékkal, és azóta nemcsak a régi játékosoknál tartjuk ezt, hanem az érkezőket is erre a bérszintre hoztuk. Persze, mindenki azt hiszi el, amit épp akar, meg nyilván az ellentétes hírek mindig gyorsabban terjednek, de ezt azóta jónéhány ügynök és potenciális érkező játékos megtapasztalhatta és több ügylet ezért nem valósult meg.
Annak idején ez a korábbi tendencia megfelelően túl is lett tolva a bulvársajtóban, valótlan összegekkel dobálóztak, láttam cikkeket, amik köszönőviszonyban sem voltak a valósággal. De ilyenkor mit csináljunk? Nyilatkozzuk le, hogy nem annyit keres? Senkinek semmi köze hozzá, ki mennyit keres.
– Most, két és fél év távlatából azt tudom mondani, hogy bérszintben és feltételrendszerben meghúztunk egy határt. Tény az is, hogy előfordulhat, hogy annak, hogy az előző két évben hajszál híján nem sikerült elérni a feljutást, az egyik összetevője az volt, hogy nem igazoltunk rutinos kész játékosokat, akik átbillentették volna a csapatot a krízispontokon. Nem hoztunk olyan karaktereket, mint akiket annak idején, amikor feljutottunk. Akkor az volt az irány: idehoztunk tapasztalt rutinos játékosokat (Pátkai, Feczesin, Berecz, Litauszki), és azt mondtuk, hogy “oké, juttassuk fel a Vasast oda, ahova való”. Fel is jutottunk, de a következő évben jött a kiesés és új csapatot kellett építeni. Abból a csapatból néhányan kiöregedtek, volt, akit anyagi megfontolásból engedtünk el, volt, akit nem küldtünk el, de más klub ajánlatát tartotta vonzóbbnak; mint például a Paksra kerülő Silye és Hinora. Most is vannak jó játékosaink, de melléjük nem hoztunk aktuális NB I-es gólkirályt, vagy válogatott játékost. Fiatalokat kezdtünk beépíteni, jelenleg már 10 saját nevelésű van a keretben és ez az átigazolásoknál is az egyik fő szempont. Mostanra nagyjából elterjedt a szakmában, a menedzserek körében is, hogy nem nekünk ajánlják azt, aki levezetni akar és sok pénzt keresni. Tudják, hogy mi fiatal, feltörekvő, motivált játékosokat keresünk.
Idő még, mire lerázzuk magunkról az említett, korábban ránk ragadt sztereotípiát – de talán most már kezdjük levetkőzni.
– Mindazonáltal a kérdésére visszatérve, hiszek abban, hogy továbbra is érdemes a Vasashoz igazolni, elsősorban a szakmai okok, valamint a stabil és kiszámítható klubfelépítés és a hosszútávú jövőkép miatt.
"Korábbi önmagához képest „sztárrá” vált a Vasasnál, ennek megfelelően a mellékhatásait is el kell tudnia viselni"
Ha már a fiatalításról beszélünk, mennyivel „olcsóbb” csapat ez, mint mondjuk a korábbi éveké?
– A keret értéke csökkent némiképp, ugyanakkor a fiatalítás miatt van benne növekedési potenciál. A Transfermarkton ez nagyjából látszik is, bár ezek becsült adatok és nem mindig reálisak, illetve nem feltétlenül a piaci értéket tükrözik. A legutóbbi átigazolási szezonban is csökkent a keret összértéke, valamint a létszáma is, emellett folyamatosan fiatalodik a keret átlagéletkora. Ha pedig a költségvetésről beszélünk, az is jelentősen csökkent. Ahogy említettem, a kiesést követő évben volt egy markáns, mintegy 30%-os csökkentés, legalábbis a bérkeret tekintetében. Ezt utána tartottuk is, hiszen nem sikerült a feljutás sem az első, sem a második évben,
azonban nálunk nem az volt a reakció, amire láthattunk már példákat más kluboknál, hogy “nem baj, tegyünk bele több pénzt, úgy majd biztosan sikerül”. Annak ellenére, hogy kétszer is hajszálon múlt a feljutás, a tulajdonosi kör idén nyáron úgy döntött, hogy tovább csökkentjük a költségeket, és a hosszú távú építkezés útját járjuk.
– Egy fiatal nyilván nem keres annyit, mint egy tapasztalt játékos, de lehet, hogy motiváltabb, van benne progressziós potenciál, fejlődhet, növekvő értéket jelenthet a klubnak szakmailag, vagy akár értékesítés tekintetében is. De a költségvetésünk így is az egyik legjobb NB II-ben, feljutás esetén már sokkal kevésbé kellene szakmailag átalakítani a keretet, mint amikor négy évvel ezelőtt feljutottunk. Most fiatalabb a keretünk és jobban tudnánk építeni azokra a játékosokra, akik időközben beépültek. Emellett tudni kell, hogy a költségvetésünk nagyjából 20%-át az infrastruktúra igénybevételére, fenntartására fordítjuk: vagyis arra, hogy a Fáy utcában edzhessünk és játszhassunk, míg akadnak olyan riválisaink, ahol az önkormányzat vagy az anyaegyesület ezt átvállalja, sőt, anyagilag is támogatja a klubot és ők így ezt a különbözetet a csapatra költhetik.
Feltűnő volt, hogy korábban olyanokat is előszeretettel igazoltak, akikben nagy volt valamikor a potenciál, komoly reményekkel indultak, de megakadt a karrierjük. Már nem érzi működőképesnek ezt a modellt?
– Ha végiggondoljuk mindazt, amit az imént mondtam: volt egy elvárás, hogy mielőbb NB I-es csapatot építsünk, így nyilván főként NB I-es potenciállal rendelkező játékosokat igyekeztünk megszerezni. Persze már akkor is jó lett volna saját nevelésű fiatal játékosokat beépíteni, de ez csak egy hosszú távú munka eredményeként valósítható meg. Emellett, fiatalokat akkor tudunk felépíteni, ha vannak mellettük példaképek, karakterek, akikre felnézhetnek, akiktől tanulhatnak – a pályán és pályán kívül is. Ahhoz viszont, hogy ilyen játékosokat tudjunk hozni, élvonalbeli képességű játékosokat kellett igazolnunk, de nem állt rendelkezésünkre átigazolási keretösszeg, hogy 5-600 ezer euróért kivásároljunk kész játékosokat. Ezért kénytelenek voltunk olyan labdarúgókkal próbálkozni, akikben láttuk, hogy képesek lehetnek ezt a szintet megütni, de valamiért megrekedt a pályafutásuk, sérülés vagy egyéb okok miatt – hiszen éppen ezért tudtuk őket ingyen elhozni. Volt, akinél ez bejött, volt, akinél nem. Szánthó Regő és Vida Máté egyaránt hosszú sérülés után érkeztek, szinte ingyen, ők már sajnos nincsenek nálunk, náluk ez nem jött össze, de Urblíknál, Doktoricsnál vagy Tóth Milánnál igen – így szereztünk meg élvonalbeli képességű játékosokat anélkül, hogy komoly összegeket fizettünk volna értük.
Tóth Milánnal tavaly tavasszal hosszabbítottak szerződést, az akkori formáját tekintve ez nagy fegyvertény volt. Azóta volt sérülése, most sincs élete formájában, miközben vele azonos korú, hozzá hasonlóan nagy reményekkel induló futballisták már magasabb osztályokban játszanak. Az ő karrierjében mi lehet a következő lépcsőfok?
– Azt gondolom, amikor hosszabbítottunk Milánnal, mindenki ünnepelte a döntést. Ez fontos volt, hiszen akkor ő volt a legeredményesebb és egyik legtehetségesebb játékosunk. Bár hiába vezeti a házi góllövőlistánkat, magához képest eddig valóban gyengébb szezont fut. Milán korábbi önmagához képest „sztárrá” vált a Vasasnál, ennek megfelelően a mellékhatásait is el kell tudnia viselni. Ő a Sturm Graz második csapatától érkezett hozzánk, és mára a Vasas egyik legnagyobb húzóneve lett. Jelenleg háromszor annyi a jegyzett piaci értéke, mint a befektetésünk volt. Lehet, hogy a teljesítménye hullámzik, ebben a szezonban valóban nem úgy alakultak a dolgai, mint az ideérkezésekor, de szerintem ez inkább mentális okokra vezethető vissza, nem szakmai problémákra. A hosszabbítás akkor adekvát és szükségszerű lépés volt: miért engedtük volna el a legnagyobb értékünket? Magyarországon belül máshova nem akart menni, bár szinte mindenhova hívták az élvonalból, ő bízott a klubban és a szakmai koncepcióban.
Tavaly nagyon nehezen élte meg, hogy egy hajszállal nem sikerült elérni a feljutást, nem az NB II -ben képzelte el a jövőjét és ez a csalódottság kihatott az idei teljesítményére is. Gyakorlatilag az elmúlt egy-két évét a közös útra áldozta, ami lelkileg megviselte, és ennek a pályán is látszanak a nyomai.
– A mi feladatunk, hogy egyrészt segítsük őt mentálisan, másrészt olyan csapatot építsünk, ami nem csak Milánról szól: ha éppen gyengébben muzsikál, legyenek mások, akik átveszik a vezető szerepet, vagy rúgják a gólokat. Milán nagyon tehetséges, még mindig fiatal és nem lett rosszabb játékos, függetlenül attól, hogy ebben a szezonban két 11-est kihagyott – hiszen csak az tud hibázni, aki odaáll. Biztosak vagyunk benne, hogy lesz még jobb formája is: ha feljutnánk az élvonalba, új impulzust kaphatna, új kihívásokkal szembesülhetne, és ez fiatal játékosként új lendületet adna a pályafutásának. Bízom benne, hogy egy év múlva azt az utat folytatja, amit akkor tűztünk ki, amikor hosszabbítottunk vele.
"Bár sokan megosztónak tartják Pintér Attilát, és valóban kemény ember, én az ország egyik legjobb szakemberének tartom"
Az NB II egy nagyon nehéz liga, főleg feljutni onnan. Ha egy tényezőt kellene mondania, hogy mi kell ahhoz, hogy egy klub fel tudjon kerülni az NB I-be, mi lenne az?
– Egyetlen tényező nem elegendő. A szakmai feltételek összessége mellett az anyagiak szükségesek ugyan hozzá, de nem elegendőek - és mindig van ellenpélda. Minden szezonban felbukkan egy “sötét ló”, aki az egyik esélyes mellett följut, vagy legalábbis megnehezíti az esélyesek dolgát. Ezeknél a csapatoknál szakmailag mindig éppen az adott szezonban állnak össze nagyon jól a dolgok, és ami ezt tovább segíti, hogy teher és elvárások nélkül játszhatnak. Lényeges az edző személye, összhangja a csapattal, valamint egy jó összetételű keret, olyan karakterekkel minden csapatrészben, akik összefogják a társaságot. Lényeges, hogy ne legyenek komoly hullámvölgyek – szakmailag talán ez a legfontosabb, a kiegyensúlyozott teljesítmény.
A hullámvölgy minden csapatnál eljön előbb-utóbb, ez óhatatlanul bekövetkezik, de azok a csapatok, melyek a csapategységnek, illetve az említett karaktereknek köszönhetően átvészelik ezt az időszakot, ilyenkor kiegyensúlyozottan tudnak szerepelni és ez feljutást érhet.
Ez a kiegyensúlyozottság volt az, ami a Vasasnál nem volt meg, de tavaly a Kisvárdánál és a Kazincbarcikánál, illetve két éve a Nyíregyházánál és az ETO-nál igen?
– Mindkét évben olyan mérkőzéseken hullajtottunk el pontokat, ahol egyszerűen nem lett volna szabad. Érdekes módon azokon a meccseken csúsztunk el, amelyeket kötelező lett volna behúzni – ilyenek voltak például a Soroksár vagy a Tatabánya elleni megmagyarázhatatlan pontvesztések. Ebben a szezonban idegenben jobban szerepelünk a tavalyihoz képest, de így sem lehetünk elégedettek: kezdésnek belefutottunk egy súlyos, hazai Csákvár-vereségbe, szezonzárónak pedig az Ajka elleni botlás keretbe foglalta az őszi szezont, nem beszélve a Honvéd ellen elvesztett, hazai rangadóról. Ha kiegyensúlyozottabb lenne a teljesítményünk, akkor azok közé tartoznánk, akik a nehéz meccseket is be tudják húzni – akár kevésbé látványos játékkal, 1-0-ra. Az elmúlt években pont ezek hiányoztak. Ebben az őszi szezonban produkáltunk egy kilencmeccses veretlenségi szériát, melyből hat meccsen gólt sem kaptunk, erre viszont lehet építeni.
Pintér Attila lejáró szerződését a múlt idény végén nem hosszabbították meg. Ezt a harmadik hely tükrében fekete-fehéren látták, vagy összetettebb volt a döntés?
– Ez mindig összetett, klubszintű döntés, ami nem is csak az én feladatom. A klubot a tulajdonosi kör tartja fenn, ezért minden szezon végén értékelünk, és közösen döntünk a jövő irányáról.
Attila szerződése feljutás esetén automatikusan meghosszabbodott volna egy évvel, vagyis, ha a helyzet másképp alakul, akár Otigba nagy lehetősége bemegy az utolsó meccs utolsó másodperceiben, akkor ő maradt volna az edzőnk az NB I-ben, és lehet, ma is ő ülne a kispadunkon.
– De akkor is értékelnünk kellett volna a szezont szakmailag, és más szempontok alapján. Mivel a szerződése megszűnt, úgy döntöttünk, más irányt veszünk. Erős Gábort már korábbról ismertem, még a kisvárdai időszakából, tudtam, mik a szakmai elképzelései, milyen játékstílust képvisel, milyen ember és hogy motivált a fiatal csapatokkal való munkában. Ez volt a fő szempontunk, ezért lett ő az első számú jelölt.
Pintér nagyon megosztó személy, sokan sokfélét nyilatkoznak róla. Ön milyen edzőnek és embernek ismerte meg?
– Nagyon jó kapcsolatunk volt. Bár sokan megosztónak tartják és valóban kemény ember, én az ország egyik legjobb szakemberének tartom. Tapasztalt, erős karakter, és képes irányítani az öltözőt. Bár elképzelhető, hogy a pályafutása végéhez közeledik, kívánom neki, hogy még legyen lehetősége bizonyítani, mert a tudása és motivációja egy csapatot nagyon sikeressé tehet. Sokat tanultam tőle, és öröm volt vele dolgozni.
"Lehet NB I-es csapatot működtetni egy erős költségvetéssel és jól kiválasztott, rutinos magyar vagy külföldi játékosokkal, de az a fajta irány, amerre a magyar futball is halad, csak erős utánpótlással tartható fenn"
Szóba hozta már többször a tulajdonosi kört, mégis, ha valaki a Vasasra gondol, az ön arca ugrik be elsőként, amennyiben a klubvezetésre gondol. A többségi tulajdonostól mennyire kap szabad kezet?
– Az, hogy a klub vezetője lettem, onnan indult, hogy akkoriban a Vasas Kubala Akadémiát többségi tulajdonosként már második éve vezettem, elindult az akadémián egy sikeresnek tűnő építkezés, így jött a felkérés, hogy a klubnál is vezető szerepet vállaljak. Kezdetektől az volt a koncepciónk, hogy hosszabb távon, az egész klubot fokozatosan a saját utánpótlására építsük majd, és jeleztem is, hogy ennek 8-10 év múlva lehet kézzelfogható eredménye. Az is látszott, hogy az akadémia és a klub külön működése problémát jelenthet – ami az érkezésünk előtt tényszerűen problémát is jelentett és majdnem az akadémia megszűnéséhez vezetett, ami a klub licencét és bajnoki indulását is veszélyeztette volna. Ezért az volt az alapstratégia, hogy a felnőtt és az utánpótlás egykézben legyenek, összehangoltan, organikusan épüljenek, ezzel el tudjuk kerülni a két külön szervezet közötti esetleges szakmai vagy üzleti ellentéteket. Így vettem át a teljes futballklub operatív vezetését, így össze tudom hangolni az első csapat, a második csapat és az utánpótlásnevelés munkáját. Ez egy áldozatos, hosszú távú munka, de eszerint indultunk el és következetesen, eszerint működünk. Engem elsősorban a klub operatív vezetése, a szakma motivált, nem feltétlenül szerettem volna résztulajdonos lenni a Futball Club-ban, de Nagy György többségi tulajdonossal csak abban az időszakban ismertük meg egymást,
és mivel futballklubot működtetni Magyarországon sajnos jelenleg még egy jellemzően veszteséges tevékenység, igazságosabb felállásnak tűnt, ha részt vállalok a veszteségből és saját bőrömön is viselem az operatív döntéseim következményeit.
– Elfogadtam ezt a felállást és a mai napig korrekt az együttműködésünk. Így alakult ki, hogy én 20%-ban tulajdonos lettem a futballklubban, míg a futballklub 20%-ban tulajdonos lett az akadémiában. Úgy gondolom, ez egy jó felállás, bár kevés példát látni rá más kluboknál. Én ritka módon, transzparensen vállaltam az arcomat ebben a szerepkörben. A klubok tulajdonosi köre nem mindig transzparens legalábbis nem személyhez köthető, de mi ezzel nyíltan vállaltuk a felelősséget. Ha van egy ember, aki a saját pénzét is rááldozza a klubra, reggeltől estig jelen van, a legjobb tudása szerint végzi a feladatát és sajátjaként vigyáz a tulajdonosok pénzére, a klub értékeire, akkor ez a felállás biztonságot ad a többségi tulajdonosnak, a szponzoroknak és mindenkinek, aki működteti a rendszert.
Hibázom én is, mint mindenki, de anyagilag is viselni tudom a következményeket. Ez szerintem ma szinte páratlan a hazai futballban.
Sokan azt mondják, hogy az előző idényben volt jobb esélye a Vasasnak a feljutásra, mert “csak” három csapat futott versenyt az első két helyért. Ezzel egyetért?
– Igen. Ősszel a Honvédot, a Kecskemétet és magunkat éreztem a legerősebbnek, de nagyon szoros a mezőny, a Karcag sem véletlenül szerepel jól, kiváló szakmai stábjuk van és egységes keretük. A Mezőkövesd nagyon stabil, erős szakmai stábbal és jó játékkal, a Szeged évek óta erős, a Csákvár pedig idén is megmutatta, hogy komoly erőt képvisel – tavalyhoz képest tehát sokkal nehezebb dolgunk van.
Mekkora hátrány, hogy az akadémiai pénzek miatt több fiatalt kell szerepeltetnie a Vasasnak?
– Ránk, mint akadémiával rendelkező klubra más szabályok vonatkoznak, mint például a rivális Kecskemétre, Mezőkövesdre vagy a többi ellenfelünkre, akikre nem érvényes az akadémiai előírás. A Honvédra és a Vasasra viszont igen. A szezon előtt Szalai Ádámmal leültünk, megállapodtunk, hogy a két kötelező fiatalon felül mennyi fiatalpercet kell még abszolválnunk – az akadémiával nem rendelkező kluboknak ilyen kötelezettsége nincs. Ez egy extra körülmény, de elfogadjuk, hiszen ha élvezzük az akadémiai rendszer előnyeit, akkor az elvárásokat is el kell fogadnunk. Nekünk tartanunk kell a mindenkire vonatkozó NB II-es szabályt, miszerint két 2006-os, vagy fiatalabb játékosnak folyamatosan pályán kell lennie, és emellett a plusz akadémiai fiatalperceket is teljesítenünk kell. Mivel ezen múlik az akadémiai támogatásunk, ezért bízom benne, hogy ezt meg is tudjuk oldani – szinte kizárólag saját nevelésű játékosokkal, akik között van olyan is, aki fiatalabb, mint a kötelező 2006-os, ami hosszú távon még előnyt jelenthet a klubnak. A Vasas így egyre inkább nevelőklubbá is válik.
Úgy gondolom, ennek az üzleti szemléletnek kell meghonosodnia, mert csak azok a klubok fognak fennmaradni igazán hosszú távon, amelyek üzletileg is tudnak gondolkodni. Ennek egyik legerősebb pillére az utánpótlás, mellyel értéket lehet teremteni. Lehet NB I-es csapatot működtetni egy erős költségvetéssel és jól kiválasztott, rutinos magyar vagy külföldi játékosokkal, de az a fajta irány, amerre a magyar futball is halad, csak erős utánpótlással tartható fenn. Ebből a szempontból mi jól állunk és van jövőképünk.
Az NB I-es bizottság véleménye egyértelmű a liga lebonyolításáról: egy kiesős, és egy osztályozós rendszer legyen, de az NB II-esek ezzel ellenérdekeltek. Az NB I-be igyekvő, de most még NB II-es egyik élcsapat irányítójaként és az NB II-es bizottság elnökeként mit tartana jónak?
– Nem érzem igazságosnak az osztályozót, ezt objektív érvekkel támasztottam alá, nem csupán emocionálisan, és ezzel a másodosztályú klubok vezetői is egyhangúan egyetértettek. Az NB I és az NB II között alapvető gazdasági és szakmai különbségek vannak: eltérő az MLSZ normatív támogatása a két osztályban, mások a fiatalok szerepeltetésére vonatkozó szabályok és míg az NB I-ben külföldi játékosok is alkothatják a keretet, addig a másodosztályban erre nincs lehetőség. Egy esetleges osztályozó ezek miatt nem biztosítana azonos feltételeket, így sértené a versenyegyenlőséget.
Mindezeket figyelembe véve a jelenlegi szakmai és gazdasági feltételek alapján az osztályozó nem lehet teljesen igazságos, hiszen két mérkőzésen dőlhet el egy egész klub jövője, miközben rengeteg munka és anyagi invesztíció áll mögötte, hogy az adott klub egyáltalán eljutott az osztályozóig. Akkor is ezt mondanám, ha az NB I-ből tekinteném a dolgot.
– NB II-es bizottsági elnökként csak a bizottság felhatalmazása szerint képviselhetem az álláspontot; és egyhangúan úgy döntöttünk, hogy ezt képviseljük, de egyébként személy szerint sem tudom támogatni az osztályozót. Mi azonban csak véleményt formálhatunk, az MLSZ szakmai bizottsága hivatott vizsgálni a kérdést és az MLSZ elnöksége jogosult meghozni a döntést.
"Hálát vagy pozitív visszajelzést ritkán kapsz; viszont biztos, hogy téged fognak elővenni, ha valami nem működik"
A legtöbben munkamániás, fanatikus sportvezetőnek szokták jellemezni, viszont az elmúlt hat-hét évben azért csalódást jelentő történések is akadtak bőven. Amikor hajszál híján nem sikerült feljutni, vagy egy év után kiestek, az mennyire kezdte ki a motivációját?
– Ez a feladatkör, legyen az a klubvezetés vagy a sportigazgatói munka, az egyik legnehezebb és leghálátlanabb munka a világon, ezt most már hosszú évek tapasztalatából mondhatom. Pihenni, feltöltődni gyakorlatilag nincs idő, hiszen foglaltak a hétvégék és a rövid téli, illetve nyári offseasonban, amikor a csapat és az edzői stáb pihen, a klubvezető olyankor dolgozik még intenzívebben, hogy összeálljon a költségvetés, aláíródjanak a szponzori szerződések, alakuljon a keret, tárgyalni kell az átigazolásokról, előkészíteni a következő szezont minden szempontból. De ez nem zavar, mert valóban munkamániás vagyok és szeretem is a munkámat. Vagy teljes odaadással végzem, vagy inkább sehogy, a langyos vizet nem bírom elviselni.
Ami igazságtalanabb és nehezebb megszokni, hogy, amikor jól megy a csapatnak, az nem feltétlenül a te sikered, inkább az edzőé és a játékosoké, viszont ha nem megy jól, akkor egyből előtérbe kerülsz.
– A sportigazgató szerepe rendkívül összetett, de leegyszerűsítve egyfajta összekötő híd a tulajdonosi kör és a szakmai stáb között. A stratégiában és a pénzügyekben természetesen figyelemmel kell lenni a tulajdonosi kör elvárásaira, a pálya mellett pedig a mindenkori vezetőedző hozza a döntéseket, de következményeit, a problémákat és a felelősséget a klubvezető is viszi, mindkét oldalról.
Hálát vagy pozitív visszajelzést ritkán kapsz; viszont biztos, hogy téged fognak elővenni, ha valami nem működik, ezért a motivációt elsősorban belülről kell meríteni, nem a külvilágból, vagy másoktól várni.
– Mindig úgy értékelem a teljesítményemet, hogy mindent megtettem-e a körülményekhez képest, a legjobb tudásom szerint. Ha úgy érzem, mindent megtettem, akkor tovább tudok lépni. Időnként vannak mélypontok és néha felmerül bennem, hogy érdemes-e, illetve meddig lehet ezt csinálni, de ismétlem, nagyon szeretem a munkámat és ebből a szempontból talán éppen az a jó, hogy nincs túl sok idő merengeni…
Számtalan képzést elvégzett, mi a tapasztalata ezekkel kapcsolatban? Mit tesz azért, hogy sportvezetőként a saját tudását, futballra való rálátását folyamatosan fejlessze?
– A sportigazgatói diplomát még az első, belga DoublePass által tartott képzésen szereztem. Ez volt akkor a legjelentősebb nemzetközi szakmai oktató szervezet, amely az MLSZ-szel kooperálva gyakorolta a független szakmai kontrollt. Hajnal Tamással, Révész Attillával, Kovács Zoltánnal, Polyák Balázzsal, és több más élvonalbeli sportszakemberrel együtt voltam az elsők között, akik elvégeztük ezt a képzést, részben Belgiumban, mely nagyon gyakorlati jellegű volt: nemcsak elméleti előadók tartották, hanem olyan belga-holland és egyéb külföldi gyakorló szakemberek, akik európai élkluboknál, vagy sikeres válogatottaknál dolgoztak. Az akadémia igazgató-képzés ehhez hasonlóan gyakorlati jellegű volt, ahol olyan szakemberek voltak a csoporttársaim, mint az MTK utánpótlását irányító Székely Zsolt, a Videoton utánpótlásának vezetője, Simek Péter, vagy az akadémiai utánpótlásképzést ellenőrző Módszertani Központ vezetője, Liszkai Dezső – és még sokan mások a jelenlegi élvonalban tevékenykedő fiatal vezetői generációból. Elvégeztem a Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet, részt vettem párhuzamosan az MLSZ és az egyetem edzőképzésein, angol scout- és játékoselemző képzéseken. Az ezeken elsajátított elméleti ismeretek mind nagyon hasznosak voltak, de igazán a gyakorlat az, ami meghatározó. Gyakorlatban pedig nagyon sokat tanultam azoktól a kiváló kollegáktól, edzőktől, akikkel volt és van szerencsém egy stábban dolgozni.
Nem “one man show”-ként működöm: a kollégák, az ő szakértelmük és támogatásuk rettenetesen fontos. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy megbízható emberekkel, jó szakemberekkel vegyem körbe magam, akik segítik a munkámat.
– Jelenleg Erős Gábor mellett Késedi Gábor videóelemzőnk, aki korábban a válogatottnál dolgozott, kulcsszerepet játszik a játékosok szakmai elemzésében. Nagyon fontos a napi szintű kommunikáció a vezetőedzővel: játékost csak úgy igazolunk, hogy ha a mindenkori edző is egyetért, a keret kialakítása pedig mindig közös döntés. Az edzéseken szinte mindig ott vagyok, ez lehetővé teszi, hogy objektíven értékeljem az edző munkáját, és közben én is tanuljak a kollégáktól. Ez a szerepkör teljes embert igényel: a sportigazgatói feladatok nincsenek munkaidőhöz kötve, folyamatos jelenlétet és elkötelezettséget követelnek. Ilyen időszakban pedig még intenzívebb a munka, aztán amikor elindul a versenyszezon, akkor pedig “minden héten háború” (nevet).
