Nemrégiben elhagyta Diósgyőrt és az iráni Persepolis együttesébe szerződött a négyszeres magyar válogatott Gera Dániel. A 30 éves futballista a Csakfocinak adott interjújában beszélt döntése okairól, korábbi külföldi lehetőségeiről, arról, miért volt karrierje legjobb döntése szerződést bontani a Fradival és az akkor a másodosztály hetedik helyén álló DVTK-hoz igazolni, elmesélt egy sosem hallott sztorit a Dr. Csernus Imrével való munkakapcsolatából, de saját mentális trükkjébe is beavatott mindenkit.
Mi volt az első gondolatod, amikor meghallottad, hogy az iráni Persepolis érdeklődik irántad?
- Az, hogy miért ne vágnék bele? Persze rögtön utánanéztem a klubnak, ők is felhívtak, meséltek pár dolgot az egyesületről, hogy milyen nagy csapat, mennyi néző előtt játszik. Beszéltem Koman Vladimirrel is a bajnokságról, aki korábban ott játszott. Úgy voltam vele, hogy 30 évesen jó lépés az egyik legnagyobb ázsiai klubba igazolni. Tele voltam izgalmakkal.
Most milyen az élet Iránban?
- Nyugalom van. A nagykövetség is felvette velem a kapcsolatot, csütörtökön találkozom velük és az itteni magyarokkal. De szeretnék csak a focira koncentrálni.
Nagyon vonzott már a légióskodás. Eddig nem kerültél sosem igazán közel hozzá?
- Tényleg nagyon vágytam rá, ezért is örülök, hogy sikerült idejönnöm - emberi és szakmai szempontból is. Az iráni csapatok általában igen jól szerepelnek az Ázsiai Bajnokok Ligájában is, úgyhogy minden téren jó lépésnek tartom a Persepolist.
Korábban is jártam már közel a külföldre szerződéshez, volt egy Serie B-s lehetőség, illetve előtte egy orosz ajánlat, ahol már minden fél megegyezett egymással, csak a jogi dolgokon ment el az átigazolás. Azok tehát nem jöttek össze, örülök, hogy ez most igen.
Mi volt a leghangsúlyosabb a mostani transzfer során: a szakmaiság, az anyagi része, a válogatottba kerülés, más?
- Több mindenből állt össze, de az egyik legfőbb szempont, hogy itt rengeteg ember előtt tudok játszani, 4-5 csapat is 60-80 ezer ember előtt szokott pályára lépni. Elég rég vágytam már arra, hogy ezt megtapasztaljam. Az anyagi része, a liga fizikalitása is rendben van, remélem, sikerül olyat elérnünk a csapattal, amivel fel tudom magamra hívni a figyelmet.
30 évesen nyilvánvalóan az sem hátrány egy labdarúgónál, ha valaki anyagilag meg tudja alapozni a jövőjét. Egy ilyen szerződés alkalmas erre?
- Nem hátrány, de 30 évesen inkább azt emelném ki, hogy Ázsia egyik legnagyobb klubjába igazoltam.
A szerződésem rendben van, de azt nem mondhatom, hogy ezzel már “meglennék”, mert az nem lenne igaz. Úgyhogy itt még nem ez volt a fő motiváció, ha majd az lesz a döntő, ígérem, őszintén elmondom azt is. Most úgy érzem, hogy ez egy megfelelő út lehet a karrieremben, meglátjuk, mit hoz majd az élet. Egy itteni sikeres szereplés a későbbiekben is sok ajtót megnyithat.
Igen hamar debütáltál is, ráadásul kezdőként, milyen volt az első meccsed? Mit várnak tőled?
- Azt mondták, jól ment, de én mindig szigorúbb vagyok magammal. Amin meglepődtem, hogy még erősebb az iram, a letámadások, a játék gyorsasága, mint azt elképzeltem. Elsősorban jobbhátvédként vagy jobb oldali szárnyvédőként számítanak rám, hogy segítsem a támadásokat, induljak be mélységből, de adott esetben akár jobb oldali támadóként is számolhatnak velem.
A válogatotthoz közelebb kerültél ezzel az igazolással?
- Nem szeretem ajánlgatni magam. Bízom benne, hogy ha mindent megteszek, lesz lehetőségem, de a Mister kezében a döntés. Szakmailag senki nem kezdheti őt ki, pontosan tudja, kivel akar majd dolgozni.
De ad annyit szakmailag az iráni liga, hogy úgy is megérte a szerződés, hogy kevésbé leszel szem előtt?
Ha azt nézem, milyen sebesség és letámadás van, és hogy ez egy fizikális, egy az egyes szituációkra erősen épülő bajnokság, akkor szerintem fogok tudni előrelépni. De ahogy mondtam is, majd a Mister eldönti, hogy miként látja. Neki minden döntését elfogadom.
Milyen érzésekkel távoztál Diósgyőrből? Ha jól gondolom, igen karakterformáló időszak volt a miskolci.
- Igen, ez biztos. Rengeteget köszönhetek a klubnak, az MTK után a DVTK lett a másik olyan csapat, amelyik mélyen megérintett, és amelyik a szívemben helyet talált. Nagyon hálás vagyok az egyesületnek, sokat tett értem, bízom benne, hogy én is vissza tudtam adni ebből.
Karrierem legjobb döntése volt, hogy a Fradival szerződést bontottam, és hogy a DVTK-t választottam, pedig nem biztos, hogy sokan igazoltak volna akkor az NB II 7. helyezettjéhez, amely csapatot ráadásul egy vadonatúj edző irányított. Senki nem tudhatta, mi lesz belőle, de én hittem abban, hogy ha bajnokságot nyerünk, azzal óriási örömet tudunk okozni a szurkolóknak.
Pedig a Fradit sosem lehet könnyű egy játékosnak otthagyni.
Maradjunk annyiban, hogy nem sokan bontották volna fel azt a szerződést, főleg úgy, hogy semmilyen pénzt nem kapnak, de csak így tudtam szabadon igazolható lenni, és Miskolcra menni, én pedig ezt akartam. A karrieremet tartottam a legfontosabbnak. Visszaléptem egyet, amire nagy szükségem volt, és éreztem, hogy a klubnak is rám.
- Nem volt könnyű, sőt, kockáztattam is, mert ha ott beragadok, aligha keveredek vissza, de akkor is a megérzéseimre hallgattam, ahogy most is.
Úgy tűnik, mindig nagyon határozottan tudod, mit szeretnél. Hallgatsz bármilyen külső tanácsra?
- A családomtól, a barátaimtól meghallgatom a véleményeket, de amikor erős a megérzésem, azt nem nagyon tudja semmi megváltoztatni. Akkor muszáj annak megfelelően cselekednem, különben később megbánnám. A Fradiban töltött időszakom például nem sült el jól, de jobban bántam volna, ha akkor nem vágok bele - nem lett volna meg a lelki békém. Azt, hogy Diósgyőrbe kell igazolnom, csak én éreztem, mások azt mondták, inkább menjek valamelyik NB I-es klubba, vagy az MTK-ba, amely akkoriban mindenkinek négy gól felett rúgott az NB II-ben. Így azonban még nagyobb örömet éreztem utána, hogy olyan időszak lett belőle, mint amilyet magam mögött tudhatok. Csak a saját döntéseimért tudok felelősséget vállalni.
Sokszor említetted a megérzéseidet. Mennyire vagy spirituális alkat?
- Inkább tudatosnak mondanám magam. Dolgozom magamon, Dr. Csernus Imre például tíz éve foglalkozik velem. Sokszor azért tudok meghozni bizonyos döntéseket, mert színtisztán hallom, érzem, mit is szeretnék valójában. Pedig az elme néha meg tudja viccelni az embert, sokszor a komfortoshoz ragaszkodik, amit sokan talán megérzésnek hisznek, pedig ez csak önvédelem. De van egy nagyon jó trükköm erre.
Fel szoktam dobni egy érmét, kiválasztom, hogy az egyik fele az egyik döntés, a másik pedig a másik - amint leesik az érme, és ránézek, azonnal tudom, hogy boldogságot vagy csalódottságot érzek igazán, ott nem tudod becsapni magadat. És ez az, ami dönt, ez határozza meg a későbbi választásomat, nem pedig az, hogy az érme melyik felére esett. A Diósgyőrbe igazolásomnál alkalmaztam, vagyis ott vettem észre először ezt.
- Ez egy saját módszer, nem rémlik, hogy bárkitől hallottam, vagy olvastam volna valahol, úgyhogy büszke is vagyok rá, sok ismerősömnek javasoltam már. Azért mostantól majd figyelem az önjelölt életvezetők oldalait.
- Említetted a Csernus doktorral való beszélgetéseket is. Milyen helyzetekben szoktad kérni a segítségét?
- Ha elakadást érzek valamiben, akkor kikérem a véleményét. Nem ő vagy bármilyen más pszichológus fogja megmondani, hogy mit kell tenni, de mindig jó beszélgetés alakul ki, ami alapján aztán sok mindenre rájön az ember. Sok trükkje van a dokinak, volt egy olyan eset is, ami nagyon emlékezetesre sikeredett, és még sehol sem meséltem el.
Diósgyőrben voltam, amikor a segítségét kértem valamiben. Azt mondta, menjek el az éttermébe, a Csendülőbe, ott dolgoztam 2-3 napot reggel 8-tól délután 4-ig. Felszolgáló voltam, felvettem a rendelést, beütöttem a gépbe, amit kellett, besegítettem mindenbe. Ez az új impulzus annyira kirángatott abból, amibe belekerültem, hogy óriási sikerélményt adott.
A hétköznapiság közege volt ennyire jó hatással?
Nem sarkítanám így le, és a gyűrű sem esett le az ujjamról. Inkább azt emelném ki, hogy hirtelen teljesen elhagytam a komfortzónám. Azt sem tudtam, hogy kell kivinni egy tál ételt.
- Minden munkának megvan a nehézsége, ezért is tisztelek mindenfajta szakmát. Voltak kellemetlen helyzetek, elütöttem a rendelést a gépben, vagy hirtelen nem tudtam például mekkora egy üveg ital, teljesen lefagytam, amikor megkérdezték, márpedig az emberek, akik rendelnek, elvárják, hogy aki kiszolgálja őket, az tudjon mindent. Ám újfent megtapasztaltam akkor azt is, hogy egy mosollyal majdnem mindent el lehet intézni. Látták, hogy ügyetlenkedem, de mivel egy kedves, pozitív sráccal találkoztak, így nem nehezteltek, sőt, olykor-olykor talán fel is dobtam pár ember napját. Nagyon kedves emlék az nekem, sokat adott hozzám. Megyek még a jövőben is.
Ennyire jó páros a tiétek Csernussal?
- Szeretek vele dolgozni, azért is, mert magam is tudok nagyon nyers lenni, és az őszinteséget tartom a legtöbbre. Úgy lehet a leggyorsabban haladni a megismerés módján, hogy beismerem, most hülye voltam, és ezért felelősséget vállalok.
Néha ironizál, úgy mutat rá bizonyos dolgokra, hogy nevetek magamon, és ezt nagy kincsnek tartom. Nem beszél mellé, nincs tutujgatás. Nem mindenben értünk egyet, de egy jó beszélgetésből akkor tudsz tanulni, ha utána emésztgeted azt, gondolkodsz rajta, esetleg úgy vagy vele, hogy lehet, mégis kipróbálod, amit tanácsoltak.
- Vannak nehéz pillanatok, amik szíven ütnek, volt, hogy én is sírtam, de nem azért, mert megbántott, hanem mert felszínre jött valamilyen mély fájdalom. De bármilyen szakemberrel is dolgozzon az ember, ez is része a gyógyulási folyamatnak.
Irán is ad majd annyit a személyiségedhez, mint Diósgyőr?
- Szerintem igen. Itt minden teljesen új, a kultúra, az élet, a bajnokság, a környezet - ez mindig sokat ad, egy kicsit ezért is vágytam rá. Jó kapcsolatteremtő vagyok, szeretek beszélgetni, új helyekre menni, olvasni, írni, és csendesen is el tudom foglalni magam. Biztos lesz olyan, hogy hiányzik az otthonom, mert Budapestet is imádom, de ez egy egészséges hazaszeretet. Amennyire pedig tudom, most felfedezem magamnak ezt az újdonságot.
