Budapest, 2017. június 29. A ferencvárosi Varga Roland (j2) gólját ünneplik csapattársai, Leonardo de Almeida (b), Fernando Gorriaran (b2) és Böle Lukács az UEFA Európa Liga első selejtezőkörében játszott Ferencváros - FK Jelgava labdarúgó-mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2017. június 29-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

BL, EL: A Fradi akár a Celtickel is kezdhet, a Vidire és a Lokira könnyebb kuparajt várna

A Videoton a Bajnokok Ligája első körében biztosan kiemelt lenne, sőt, adott esetben az Európa Liga 2. körében is. A Loki az EL-ben lenne kiemelt, a Fradi és a többi csapat nehezebb ellenfelet kaphat.
Budai László 2018. május 16., szerda 10:00
Budapest, 2017. június 29. A ferencvárosi Varga Roland (j2) gólját ünneplik csapattársai, Leonardo de Almeida (b), Fernando Gorriaran (b2) és Böle Lukács az UEFA Európa Liga első selejtezőkörében játszott Ferencváros - FK Jelgava labdarúgó-mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2017. június 29-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
A Videoton a Bajnokok Ligája első körében biztosan kiemelt lenne, sőt, adott esetben az Európa Liga 2. körében is. A Loki az EL-ben lenne kiemelt, a Fradi és a többi csapat nehezebb ellenfelet kaphat.
Szerző: Budai László 2018. május 16., szerda 10:00

Hamarosan kiderül, hogy ki nyeri az NB I-et, azaz melyik csapat indulhat majd a Bajnokok Ligája selejtezőjében, és kik szerepelhetnek az Európa Ligában. Mivel Európa számos országában bajnokot hirdettek már, így nagyjából az is körvonalazódik, hogy kik lehetnek a magyar csapatok ellenfelei.

Változások a BL-ben és az EL-ben

Ettől a szezontól kezdve változik a Bajnokok Ligája és az Európa Liga lebonyolítása. Röviden a lényeg. Mindegyik csapat, amelyik a BL-ben indul, és kiesik (akár az előselejtezők során is), folytathatja az EL-ben. Ez abban az esetben lehet egy plusz esély, ha a magyar bajnok az első körben rögtön kikap, így ugyanis nem búcsúzik az egész nemzetközi porondtól. A BL-csoportkörbe azonban kevesebben juthatnak be (öt helyett négyen a bajnokok ágáról), ezzel együtt pedig több párharcot kell nyerni a magyar klubnak.

Az EL-ben a legfontosabb változás, hogy itt is lesz bajnokok és nem bajnokok ága. Aki a BL-ből esik ki, az kerül a bajnokok ágára.

(A részleteket az alábbi cikkben olvashatod el.)

Olvastad már?
Komoly változásokat jelentettek be a BL-ben és az EL-ben: új meccsidőpontok és lebonyolítás - így érinti a mieinket
Az UEFA hivatalosan is bejelentette a változásokat. Rossz hír, hogy a magyar bajnoknak eggyel több meccset kellene nyernie a BL-csoportkörig. Jó hír viszont, hogy első körös BL-kiesés esetén is lehet folytatni a nemzetközi szereplést az EL-ben.
Elolvasom

BL: A Vidi jobb esélyekkel indulna

Az NB I-ben a Videoton vagy a Fradi nyeri az aranyérmet – mindkettejüknek az első körben kellene csatlakoznia. A két csapat közül a fehérváriaknak jobb a koefficiensük 4.250 értékkel, míg a zöld-fehéreknek csak 2.500 ez a szám.

EZ ANNYIBAN SZÁMÍT, HOGY HA A VIDI LESZ A BAJNOK, AKKOR AZ ELSŐ KÖRBEN MÉG ÉPPHOGY, DE BIZTOSAN KIEMELT LESZ. A FRADI AZONBAN BIZTOSAN NEM KIEMELTKÉNT KEZDENÉ A SOROZATOT.

 

Így pedig a kiemeltek közül már rögtön olyan csapatokat (is) kaphat, mint például a Ludogorec, a Celtic, az APOEL, az Asztana, a Qarabag, a Crvena zvezda vagy éppen a Hapoel Beer-Sheva.

A fehérváriak könnyebb ellenfelekkel néznének szembe kezdésként: például a luxemburgi, a máltai, a feröeri, az északír, a montenegrói vagy a litván bajnokkal, igaz, a szlovák (Spartak Trnava) aranyérmes is szembejöhetne. Továbbjutás esetén már a Vidi is a nem kiemeltek között lenne. Ha azonban kiesnek, akkor az EL második körében továbbra is kiemeltek lesznek.

A Videoton lehetséges BL-ellenfelei

BL, első kör, biztos nem kiemeltek (még nem teljes lista): Dudelange, Spartak Trnava, Valletta, Vikingur, Crusaders, az örmény bajnok, Sutjeska Niksic, Suduva, Cork City, Jurmala, Valur Reykjavik, Flora Tallinn, Torpedo Kutaisi, egy előselejtezőből érkező csapat

A Fradi lehetséges BL-ellenfelei

BL, első kör, biztos kiemeltek (még nem teljes lista): Ludogorec, Celtic, APOEL, Asztana, Qarabag, Sheriff, Malmö, Crvena zvezda, Hapoel Beer-Sheva, Rosenborg, HJK Helsinki, The New Saints, Kukesi, a lengyel bajnok

EL: A Lokinak lehet jobb esélye

A Videoton az Európa Liga első körében is biztosan kiemelt lenne, a fehérváriak mellett pedig a DVSC is, ha sikerülne megszereznie a bronzérmet. Továbbjutás esetén a Vidi akkor lehetne kiemelt a 2. körben, ha a BL-ből érkezik: azaz a BL első körében kikap, és beesik az EL bajnokok ágára. Ha az EL-ből jut tovább, akkor nem lesz az, ahogyan a Loki sem lehet.

A Debrecenen kívül egyébként egyetlen más magyar csapat (beleértve a kupagyőztest és a többi lehetséges harmadik helyezettet) sem lenne kiemelt az első körben, a Fradi sem, ha a zöldek lesznek az ezüstérmesek.

Az első körben a kiemeltek között olyan nagyobb csapatok vannak, mint a Maccabi Tel-Aviv, a tavaly a Videotont búcsúztató Partizan Belgrád vagy a Lech Poznan. A nem kiemeltek között kisebb nemzetek nem bajnokai szerepelnek.

Az első kör kiemeltjei (baloldalt) és nem kiemeltjei (jobboldalt)


Forrás: www.kassiesa.home
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz