“Két perc alatt megállapodtunk az elválásról”

Mi vezetett végül oda, hogy távozik? Egyáltalán lemondott?

Hivatalosan egy közös döntést hoztunk a tulajdonossal arról, hogy távozom, hogy váltani kell, hogy tulajdonképpen mást kell a helyemre ültetni – mondta a csakfoci.hu-nak Nebojsa Vignjevic, aki egy külvárosi kávézóban nyilatkozott hosszabban honlapunknak. – Már akkor szóba került a távozásom, amikor a koronavírus miatt leállt a bajnokság márciusban, akkor úgy gondoltam, az a megfelelő idő, mert így az új edzőnek lesz ideje rendesen felkészülni a csapattal. De Roderick hitt bennem, ahogy hitt mindig az évek alatt, így végül akkor maradtam. Ezért köszönettel is tartozom neki. 

Márciusban miért nem fogadta el Roderick Duchatelet a lemondását?

Akkor azt mondta, látja ő is, hogy nem mennek jól a dolgok, de azt gondolta, hogy mint eddig mindig, most is ki tudom hozni a csapatot a nehéz helyzetből. Illetve az is benne volt a döntésben, hogy az esetleges utódjelölt kiválasztása sem járt még abban a fázisban, hogy váltani lehessen. Hittünk benne, hogy lehet még visszaút, de az utóbbi két vereség után tényleg eljött az ideje annak, hogy távozzak.

Nagyjából két perc alatt megállapodtunk egymással az elválásról.

Valahogy mindig megértettük egymást, most is egyértelmű volt, hogy valami újra van szüksége a csapatnak. Őszintén szólva, a Kisvárda elleni bajnoki után éreztem magamon, hogy már nem tudok mit mondani a csapatnak. Sajnálom, ami történt, de jobban éreztem magam valahogy azután, hogy elváltunk. 

Korábban is megfordult már a fejében, hogy elmegy?

Többször is, ez egy folyamat eredménye volt. Az, ahogyan a szurkolók viszonyultak hozzánk, ahogyan ez az öltözőbe is bejött, rányomta a bélyegét a csapatra, az atmoszférára, nagyon nehézzé tette a munkámat. Különösen nagy lett a nyomás, miután megváltozott a címer. Ez először a tulajdonosan csapódott persze le, de után jöttem én és a csapat is. A játékosok is egyre kevésbé érezték jól magukat ebben a szituációban. Azelőtt is benne volt a levegőben a távozásom, hogy bronzot és kupát nyertünk, hiszen azt az idényt elég rosszul kezdtük. Nyomást is helyeztek a tulajdonosra, hogy távolítson el a helyemről, de végül kitartott mellettem és sikeresebbek is lettünk. De abban az időben is nehéz volt motiválni a játékosokat a kemény hangulat miatt, a csapat érezte azért, hogy a szurkolók ellene fordultak. Hasonló időszak volt, amikor Feczesin Róbert távozott, mert úgy éreztem, elveszítettem a legfontosabb játékosomat, aki a pályán is igazi vezér volt. Sokszor voltam úgy, hogy azt gondoltam, többet érdemeltünk volna egy-egy mérkőzésen, és ezt a játékosok is látták rajtam. Végül aztán oda jutottunk, hogy a kiesés ellen kell harcolnunk. 

Az Újpest feje és szíve is eligazolt

Ha nem most, akkor a nyáron, az idényt követően mindenképpen távozott volna?

Ez volt a terv, igen. A télen is így készültem már, amikor Feczesin a Vasashoz igazolt, pedig akkor úgy voltam vele, hogy a csapat egyre jobb és búcsúzóul lesz még esélyem egy harmadik Magyar Kupát nyernem. És akkor az újabb kupagyőzelem birtokában mentem volna el. Roderick annyit mondott akkor, hogy nézzük meg, mi lesz júniusban, hogy akkor is menni akarok-e. De úgy voltam vele, hogy még egy olyan idényt, amikor ilyen nehéz helyzetben van a csapat, nem akarok már elkezdeni. A csapatnak szüksége lenne a szurkolókra, nem ugyanaz az Újpest a támogatásuk nélkül. 

Feczesin távozása ekkora érvágás volt ennek az Újpestnek?

A távozásával nem csak egy csatárt veszítettünk el, hanem egy “második edzőt”,  olyan személyiséget, akinek csak a győzelem számít. Ő olyan ember, aki a meccs előtt, alatt és után is képes motiválni a társakat, aki mindig képes a helyes dolgokat elmondani. Vannak, akik csak védekezve próbálnak meg dumálni, de ő nem ilyen volt, még akkor is elmondta a véleményét, amikor az esetleg nem tetszett a csapattársaknak. Ez pedig nekem is nagy segítség volt, mert addig nagyjából én voltam az egyedül, aki megmondta a “frankót”, így viszont lett egy olyan futballista a csapatban, aki érti, mit akarok, miről szól a futball és el is tudja mondani a többieknek. De számomra Bojan Sankovic is hasonló kvalitásokkal bírt, az ő távozása is megviselte a csapatot. Ő nem annyira a szavakkal, de a megalkuvás nélküli, harcos játékával, küzdeni tudásával mutatott példát a többieknek. Őt nem érdekli, ki kedveli vagy ki nem, ment előre töretlenül. Ha Fecze volt a fej, akkor Sankovic volt a szív a csapatban. 

Miért nem próbálta meg akkor megtartani Feczesint?

Próbáltam, megfelelő ajánlatot is tettünk neki, talán még maradt is volna, de a pénzügyileg kecsegtetőbb ajánlatra nem tudott nemet mondani. Én pedig akkor még bíztam benne, hogy valahogy átvészeljük a távozását és képesek leszünk pótolni.

“Néhányan csak arra várnak a pályán, hogy történjen valami”

Mondhatjuk, hogy picit Ön is feladta, beletörődött, hogy ez a csapat most ennyire képes? 

Tisztában voltam vele, hogy én feleltem az eredményekért, hiszen én raktam össze ezt a csapatot, amellett, hogy követtem a klub politikáját. Ebből a mostani csapatból azért 12-13 játékos akkor is ott volt, amikor a csapat bronzérmes és kupagyőztes is lett. Az én felelősségem az is, hogy nem találtam meg a megfelelő megoldást azokban az esetekben, amikor egy-egy fontos távozót pótolni kellett volna. 

Említette nemrég, hogy néhány játékosából hiányzott a megfelelő hozzáállás és harci kedv.

Ez akkor is előfordult, amikor épp jobban szerepeltünk. Ismerem a játékosaimat, tudom, mikor és hogyan reagálnak, de szükségem volt azért olyan futballistákra is, akik abban a helyzetben is képesek utat mutatni, amikor néhányan csak arra várnak a pályán, hogy történjen valami, és maradnak az “árnyékban”. Ebben a mostani csapatban nem igazán van olyan vezéregyéniség, aki az élre állt volna. Nem azt akarom mondani, hogy a mostani játékosok nem akartak, vagy tettek meg mindent, de nem volt közöttük egy született vezető sem. Mint amilyen egyébként korábban Bojovic is volt, hiába mondták például lassúnak… ebben a pár hónapban már nekem, egyedül kellett volna mindenkit noszogatnom, nem volt ebben igazi segítségem a pályán. 

Lezárult egy korszak Újpesten: A Vignjevic-éra sajátosságai, konfliktusai és számai – összegzés az elmúlt 7 évről

“Az összes scout azt mondta, hogy ne őt válasszuk”

Ez azért az átigazolási politikájuk kritikája is. Másképp kellett volna erősíteniük a piacról?

Biztos, hogy ez is benne van. Meg kellett volna találni a megfelelő futballistákat ebből a szempontból is, ami nem mindig sikerült, igaz, nem is egyszerű. Nyilván az, hogy többnyire a fiatalabb futballistákra mentünk rá, nem segített ezen a problémánkon. Másrészt azért arra is figyelni kell, hogy a megfelelő futballtudás is meglegyen emellett, de sok esetben az nem klappolt. Egészen más lett volna ez a mostani csapat is egy vezéregyéniséggel a pályán. Ez pedig az én hibám, én nyúltam mellé a játékos-kiválasztásnál. 

Néhány kivételtől eltekintve a csatárokkal is hadilábon álltak Újpesten. Ilyen kivétel volt Mbaye Diagne is, akiért tavaly 10 millió eurót fizettek és török gólkirály lett.

Pedig ő sem volt egyszerű eset. Amikor először képbe került nálunk, az összes scout azt mondta, hogy ne őt válasszuk, mert problémás a személyisége. De nekem tetszettek a statisztikái, mert bár keveset játszott, de nagyon jó volt a gólátlaga. Ugyanilyen fejbéli gondok voltak egyébként Souleymane Diarrával is, aki angolul nem volt hajlandó megszólalni, és megérteni sem nagyon akarta…nekem pedig meg kell birkóznom a problémáikkal, segítenem kellett nekik beilleszkedni, mert tudtam, hogy ha beépülnek, nagyon fontos tagjai lesznek a csapatnak, és olyan dolgokra is képesek lehetnek, amire a többiek nem. Ezzel egyébként sikerült is felbosszantani több más játékost, akik azt látták csak, hogy például Diagne azt csinál, amit akar. Nem volt ő sem hülye, tudta, hogy ő ennél erősebb ligában is játszhat, ha összekapja magát. Így is lett. De rengeteget kellett harcolnom vele is. Aztán voltak rajtuk kívül is minőségi játékosok, akiket végül nem tudtunk Újpestre hozni. 

Ki volt ilyen például?

Például az a ma már Mezőkövesden játszó Budu Zivzivadze, akit kétszer is megpróbáltunk szerződtetni. Tárgyaltunk is vele, megkérte azonban a pénzét, még akkor is, amikor épp Dániában nem ment annyira jól neki a játék. Végül nem tudtunk vele megegyezni. 

Azért az, amit felvázol, hogy szinte mindig olyan játékosokat hoztak ide, akiket fel kellett építeni, elég kockázatosnak hangzik.

Az is, kockázatos és nagy kihívás is egyszerre, de én magam soha nem tartottam ettől a feladattól. És összességében nem is lehetek elégedetlen, bár az tényleg hiányzott, hogy egy igazi vezéregyéniséget találjunk, például a mostani csapatba. 

Ki döntött az átigazolásokról, a játékospolitikáról elsősorban, Ön vagy a tulajdonos? Hányszor kellett picit az asztalra csapnia, meggyőznie Duchatelet-t?

Közösen döntöttünk az erősítésekről. Kemény tárgyalópartner, de őszinte, mindig tisztán elmondja a véleményét.  Mindig azt mondta, hogy ha találok valami vagy valaki igazán különlegeset, fizetni fog érte, ugyanakkor sokszor belefutottunk abba, hogy más is felfedezte őket és fizettek is…az elején tisztáztuk, hogy jobbára olyan játékosok fognak érkezni, akik nem csak hasznosak a csapat számára, de később tovább is lehet értékesíteni őket. Nyilván néha dühbe gurultam, nem értettünk egyet, de tegyük hozzá, hogy ő pedig soha nem követelt meg olyan célokat, amik irreálisak lettek volna, például a bajnokság megnyerését. Pedig abban az idényben, amikor a második helyen is áltunk, és Diagne, Bardhi és Diarra is nálunk volt, nem voltunk nagyon messze a bajnoki címtől. Sajnos utána viszont nem lehetett már a kulcsembereket marasztalni, olyan ajánlatokat kaptak. Pedig azzal a kerettel szerintem a következő szezonban az aranyéremért csatázhattunk volna. 

A Zsótér-sztori

Nem csak Diagne-hoz, de Zsótér Donáthoz is elég érdekes kapcsolat fűzte, nem egyszer nyilvánosan is kritizálta a játékosát.

Donátot már 2-3 évvel azelőtt szerettem volna Újpestre vinni, hogy végül leigazoltuk. Akkor még a Vidi játékosa volt, láttam benne a lehetőséget, de akkor nem tudtuk végül megszerezni. Később aztán hozzánk került, de látszott, hogy nem egy egyszerű karakter. Végig azt próbáltam neki elmagyarázni, hogy a csapatjáték rendkívül fontos, ő viszont mindig szeretett volna különleges dolgokat végrehajtani a pályán. Elmondtam neki, hogy a különleges, egyéni megoldások között is fontos, hogy a csapat szerves része maradjon, videókat is mutattam neki arról, mire kellene figyelnie. Ő volt egyike azoknak, akikkel sokat beszéltem négyszemközt. Többször is úgy tűnt, meg is értette, mit várok el tőle, de aztán a kövezkező meccsen mégsem úgy játszott, ahogy kértem. Amikor szóvá tettem, úgy reagált, hogy próbálta a legjobbját nyújtani. Ezt meg is értettem, de nem ez volt, amit vártam tőle. Jó példa a mezőkövesdi Cseri, aki ugyancsak képes különlegesebb dolgokra is a pályán, de a különbség az Zsótérhoz képest, hogy eközben nem adja el a labdákat…Doni nem szereti az egyszerű megoldásokat, mindig valami nagyot akar tenni a pályán, pedig néha az egyméteres passz többet ér, mint egy extrább egyéni megoldás. Pedig épp ő tapasztalhatta meg testközelből, amikor gólt szerzett a Puskás Akadémia ellen a 2018-as kupadöntőben, hogy milyen amikor csak egy apró passzal szolgálják ki – abban az esetben Novothny – és mégis milyen sokat ér egy szimpla megoldás. Egyszerűen vannak olyan játékosok, akiket nem lehet megtanítani dolgokra. Volt, hogy hagytam Zsótért és például Diagne-t is úgy játszani, ahogy akar. De Diagne szerzett 11 gólt 10 meccsen, neki meg is engedhettem hosszabb távon is. Kedvelem Zsótér karakterét, de sokszor túlmotivált és a szurkolókat akarja csak kiszolgálni. Ezen harcoltunk azóta, hogy Újpestre igazolt.

Zsótér-bomba

Zsótér bombagóljával egyenlített az Újpest a Magyar Kupa-döntőben.

Közzétette: M4Sport – 2018. május 23., szerda

“Nem hagyhattam, hogy úgy játsszon, ahogy akar”

Egy másik volt játékosa, Dusan Vasiljevic elég kemény szavakkal illette a minap, mondván az első kupasiker után Ön megváltozott, viselkedésével őt is elüldözte kvázi Újpestről, és csalódott Önben.

Abban az idényben a bajnokságban a csapat a kiesés ellen küzdött, de a kupát végül megnyertük. Én viszont akkor is megmondtam a játékosoknak, hogy ettől még nem lettek jobbak, azért dolgozni kell keményen, és változtatni kell a hozzáállásukon is. Tény, hogy voltak Vasiljeviccsel nézeteltéréseink, vitáink, mert sokat vártam tőle kulcsjátékosként. Ha arra gondol a megváltozásom alatt, hogy próbáltam jobban ösztökélni, hajtani, akkor lehet, hogy megváltoztam vele szemben, de egyébként nem. Azt nem hagyhattam, hogy úgy játsszon, ahogy akar. Úgy tűnik, jó sokat várt, hogy mindezt elmondhassa…pedig jó viszonyunk volt korábban.

Hogyan élte meg hogy az utóbbi időben, hónapokban, sőt években sokat támadták a szurkolók? 

Edzőként el kellett ezt fogadnom. De azt nem, ha a csapatot bántották és ez negatív hatással volt a játékra. Ilyenkor mindig kiálltam a játékosok mellett. És elmondtam a csapatnak többször is, hogy ha rosszabbul is megy a játék, ne hallgassák a lelátói kritikákat, hanem próbáljanak meg koncentrálni. Ami persze nem könnyű. 

“Jöhetett volna ide Mourinho is…”

Az új edző, Predrag Rogan elárulta, hogy tulajdonképpen Ön ajánlotta be utódjának. Ez sem mindennapi helyzet…

…ami annak is köszönhető, milyen szoros munkapcsolat alakult ki köztem és a tulajdonos között, azt is mondhatom, hogy baráti volt a viszonyunk. Nem értettünk egyet mindenben, de tiszteltem azt, hogy soha nem változott meg. A segítségemet kérte az utódom megtalálásában, és úgy gondoltunk mind a ketten, hogy olyan edzőre van most szükség, aki ismeri a csapatot, mert nem lesz sok idő másra, túlságosan feszített ahhoz a menetrend. Jöhetett volna ide Mourinho is, ha nincs elég idő arra, hogy mindent feltérképezzen, hogy átalakítson dolgokat… Így került képbe Predrag Rogan, aki a legjobb megoldás volt ebben a helyzetben.

Mennyire és miben más edző Predrag Rogan, mint Nebojsa Vignjevic?

Amikor együtt dolgoztunk, voltak nézetkülönbségeink dolgokban, de ugyanúgy hisz a kemény munkában, az agresszív játékban, mint én. 

Vele végre két csatárral játszik majd az Újpest? Csak ugratom, ezt is sokszor az Ön szemére vetették a kritikus hangok.

Nem ismerem a tervezett felállást…és ugyan melyik csapat játszik két csatárral? Ahogy Ön is említette, néha egy csatárt sem volt könnyű megtalálni, nem hogy kettőt. Sokszor elmondtam már, hogy nem csak a befejezőcsatáron múlik a gólok száma, legalább 4-5 játékosnak dolga a támadások befejezése. Kétcsatáros játéknál pedig más csapatrészek erősségét veheti el az ember, és nem lehet azt hinni, hogy két csatár kétszer annyi lehetőséget vagy gólt jelent majd. Azért is álltam ki korábban például Novothny Soma mellett, mert a góljai száma miatt kritizálták, pedig nem csak rajta múlt, hogy így alakult. 

Adott tanácsokat az utódjának?

Nem, és úgy is beszéltük meg, hogy az nem is lenne a legszerencsésebb a jelenlegi helyzetben. Ismeri a csapat nagy részét, neki kell meggyőződnie arról, min kell változtatni. Nem hiszem, hogy én vagyok most a legmegfelelőbb ember arra, hogy tanácsot adjak. Egyébként is ott lesz a segítségére a szakmai stáb.

“Nem akartam megfelelni soha senkinek”

Hogy lehet közel 7 évig lehet valaki a mai világban edző egy profi klubnál? Sir Alex Ferguson vagy Arséne Wenger esete elég speciális volt, és sokak szerint automatikus dolog a fásultság ennyi idő után, nem is szabad 3-4 évnél tovább maradni egy helyen.

Soha nem éreztem magam fásultnak, fáradtnak, még most sincs ez bennem. Tudja, amikor jól ment a csapatnak a bajnokságban és a kupában is, akkor mondták nekem, hogy most kellene távoznom, amikor minden rendben, amikor tulajdonképpen a csúcson vagyunk. Ezzel a kerettel és lehetőségekkel akkor valóban elértük a maximumot.

Nem bánta meg, hogy akkor nem hallgatott a tanácsadóira?

Nem, soha! Szerettem Újpesten dolgozni, jól éreztem magam a csapat élén, és még az sem érdekelt volna, ha esetleg egy másik csapat több pénzt ajánlott volna. Itt nem csak a futballban találtam otthonra, de egyébként is. Egyébként épp azon gondolkodunk, hogy az egész családom Budapestre költözik. És sok szurkoló is biztatott, kedvelt, még ha voltak is hangok, amelyek ellenem szóltak, amelyek a távozásomat követelték. Én magam mindig is tiszteltem a szurkolók véleményét, tudtam, hogy az én munkám is sokkal könnyebb, ha a drukkerek a csapat mellett állnak, ha belehajszolják őket a győzelembe. De voltak játékosok, akik nem reagáltak túl jól a szurkolói kritikákra. A szurkolókat nem lehet becsapni, nem lehet azt hazudni, hogy jól mennek a dolgok, amikor nem ez a helyzet. Ugyanakkor én sem akartam soha megalkudni, és olyan döntéseket hozni, amelyeket a szurkolók talán szerettek volna, de nem lettek volna jó döntések. Sokan azért elfelejtették, hogy 13 év után megnyertük a kupát, aztán 3 év múlva újra. Persze, én is sajnáltam, hogy nem értünk el még többet, például a Fradi elleni kupadöntőt, amikor egy jobb csapat ellen játszottunk, de így is lett volna esélyünk a sikerre.

Mit gondol, hány játékosa kedvelte Önt?

Nem tudom, de őszintén szólva, nem is érdekel. Nem akartam megfelelni soha senkinek csak azért, hogy kedveljen. Pont nemrég beszéltem Novothny Somával, felhívott és elmondta, hogy voltak pillanatok, amikor haragudott rám, de összességében elismerte, hogy élete legjobb szezonját futotta az irányításom alatt, 17 gólt szerzett, külföldre tudott szerződni, és kifizetődtek a nehezebb pillanatok is. Én sosem az az edző voltam, aki annyit mondott a játékosnak, ha gyengébben ment neki, hogy “nem baj” (magyarul – a szerk.), hanem mindig többet és többet vártam el. Ez biztos, hogy bántott játékosokat, úgy érezhették, hogy utazom rájuk, de szerintem a többségük megértette, mit akarok. Elismerem, biztos vannak játékosok, akik nem kedvelnek. De az egy jó visszajelzés volt, amit olyan játékostól kaptam, aki másik NB I-es klubhoz igazolt. Ő azt mondta, most, hogy máshol edz és máshol játszik, már látja, mit is akartam valójában elérni azzal, hogy kritizáltam, kiabáltam és próbáltam motiválni. Az őszinteség nem mindig kifizetődő és nem is egy egyszerű dolog. Több játékosom is felhívott vagy üzent, hogy elköszönjön, ennek pedig nagyon örültem. Én továbbra is bízom bennük, viszont már nem leszek ott, hogy esetleg engem okoljanak, ha valami nem jól sül el… (mosolyog – a szerk.).

“Amikor a végén jött Leonardo…”

Mi a legszebb emléke az elmúlt majdnem hét évből?

Alighanem a két kupagyőzelem, de azért nem könnyű választani. A Neftci elleni hazai EL-meccs, de még a Sevilla elleni párharc is ide kívánkozik. És persze a Fradi elleni derbik, főleg, amiket megnyertünk. 

A legrosszabb pillanat vagy időszak?

Az alighanem ez az idény, minden szempontból. De a Ferencváros ellen sem szerettem kikapni, meg annak sem örültem, amikor 3-1-re vezettünk és két vicces góllal kiegyenlítettek. Na és persze az ominózus meccs, amikor a végén jött Leonardo…a Fradit és a vezetőit azonban mindig is tiszteltem, a legnagyobb ellenfélként tekintettem rájuk. Nagy Fradi nélkül nincs nagy Újpest és ez fordítva is igaz. Szerettem borsot törni az orruk alá, de mindig is elismertem az ott zajló munkát. Az pedig jól esett, amikor például Kubatov Gábor dicsérően beszélt rólam és nem csak edzőként, de emberként is megadták nekem a tiszteletet. 

Volt olyan edző, aki ellen különösen nehéz volt meccselni?

Az elején a DVSC és Kondás Elemér okozta a legnagyobb nehézséget, jó csapata volt, amely ellen nehéz volt felkészülni. Nyilván ide tartozik Thomas Doll, aki ellen sok derbit vívhattam. Ellene azért is volt nehéz, mert néha nem éppen megszokott dolgokat húzott meg, mint amikor vagy öt támadóval küdte a pályára a csapatát. Szergej Rebrov pedig a csapata fegyelmezett stílusa miatt okozott nehézséget. De minden egyes ilyen ellenféltől tanul is valamit az ember, ezért hálás is vagyok nekik. A legkeményebb ellenfél azért a Gera Zoltán és Hajnal Tamás-féle Ferencváros volt, ott nehéz volt bármit is kitalálni ellenük. Rebrovval nem annyira a “szép játék” dominál, sokkal eredménycentrikusabb a futball, ez pedig Európában is sikerre vezethet – ilyen volt egyébként a Marko Nikolic vezette Vidi is.  

“Az NB I-ben is el tudnám képzelni magam majd edzőként”

Mit gondol, hová vezethet így az Újpest útja?

Sok múlik majd a szerencsén is, de abban biztos vagyok, hogy nem fog kiesni a csapat. Ha összeáll a keret, akkor megint az európai kupaszereplésért harcolhat majd, ha nem, akkor nehéz idők jöhetnek megint. Kell, hogy a megfelelő erősítés is sikerüljön, mert ennek a hiánya most is problémát okozott. És persze kell, hogy normalizálódjon a helyzet, csökkenjen a feszültség, hogy visszatérjenek a szurkolók. Nyilván mindezt a jelenlegi szituációban nem egyszerű elképzelni azért. 

Önnek mi a terve most?

Pihenni akarok, akár hosszabb ideig is, hat és fél évet azért csak végigdolgoztam… aztán majd meglátjuk, mit hoz az élet. Kedvelem Magyarországot, Budapestet, még akkor is elképzelhető, hogy ideköltözik a családom, ha esetleg mégis másik országban vállalok munkát. Ha megfelelő ajánlatot kapok, akár az NB I-ben is el tudnám képzelni magam majd edzőként.

Szurkolóként azért kimegy majd az Újpest meccseire?

Biztosan. És végre én is kritizálhatom az Újpestet és az edzőjét (mosolyog – a szerk.)…

Annyit áruljon még el, hogy ez az interjú közel 7 év után miért nem magyarul készült el…?

Tudom, engem is bánt picit a dolog ennyi idő után. Értem a szavak nagy részét, én is tudok jópár kifejezést, megértetem magam, ha kell. De valahogy úgy alakult, hogy Újpesten a stáb, a játékosok, de még a vezetők egy jelentős része is külföldi volt, így inkább az angolt használtuk, nem voltam rákényszerülve igazán a magyarra. Egyébként Víg Péter edző mondta is, hogy talán jobb is, ha nem beszélek magyarul, olyan borzalmas a kiejtésem…

DUDÁS GÁBOR