Bognár György durva eltiltást kapott az MLSZ-től, miután visszafogta magát: "Üvöltve tiltakozott"

Április végéig eltiltotta a szövetség Bognár Györgyöt, aki a kispadnál, majd kiállítása után a játékoskijáróban és az öltözőfolyosón is a játékvezetőkkel veszekedett a Mezőkövesd elleni bajnokin.
Dudás Gábor 2021. március 9., kedd 18:34
Április végéig eltiltotta a szövetség Bognár Györgyöt, aki a kispadnál, majd kiállítása után a játékoskijáróban és az öltözőfolyosón is a játékvezetőkkel veszekedett a Mezőkövesd elleni bajnokin.
Szerző: Dudás Gábor 2021. március 9., kedd 18:34

Ahogy arról beszámoltunk, a Paks edzője, Bognár György nélkül fejezte be a Mezőkövesd elleni bajnokiját, miután reklamálásért a elküldte a kispadtól a játékvezető. Mindez mindössze egy nappal azután történt, hogy a szakvezető nyilvánosan is bejelentette, hogy visszafogja magát, és a továbbiakban nem kíván a játékvezetőkkel foglalkozni.

Olvastad már?
Pintér: "Bognárral ilyen a vérmérsékletünk, reméljük, nem fogunk szívinfarktust kapni" – edzői nyilatkozatok
Szombaton két mérkőzést játszottak le az NB I 25. fordulójából - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Elolvasom

Azonban a Mezőkövesd elleni történet az mlsz.hu beszámolója szerint ezzel nem ért véget, a szövetség szerint Bognár kiállítása után is tovább reklamált.

"Bognár György a március 6-i Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC bajnoki mérkőzés 93. percében kapott sárga lapos figyelmeztetése után sértő kifejezést használt a játékvezetők személyére, ezért a játékvezető kiállította.

A szakvezető ezt követően a játékoskijáróban a tartalék-játékvezető személyére használt sértő kifejezést, majd a mérkőzés lefújása után az öltözőfolyosón többször sportszerűtlenül, üvöltve tiltakozott a játékvezetők működése ellen.

Bognár György ezzel a Fegyelmi Szabályzat 22.§ 1. és 2. bekezdésében meghatározott fegyelmi vétségeket követte el, előbbi vétség 1-6, utóbbi 3-8 mérkőzésre szóló eltiltással büntethető" - írja a portál, és az is kiderül, hogy

Bognár mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 5 soron következő NB I-es férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A tréner így egészen április végéig nem ülhet majd csapata kispadjára, a Ferencváros, az MTK, a DVTK, a ZTE és a Honvéd elleni bajnokit lesz majd kénytelen kihagyni.

A Paks nem sokkal később hivatalosan is jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen.


A további fegyelmi döntések:

NB I

Soós László kit manager (Újpest) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő NB I-es férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NB II

Mocsi Attila (Haladás) 2 és Szivacski Donát (Vasas) 3 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

NB III

Göblyös Dániel Tamás (Komárom) 1, Balogh László (Iváncsa) 5, Molnár Martin Tibor (Sajóbábony) 1, Madarász János (Putnok) 2, Kavtaradze Nodar (Mezőkövesd) 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnokimérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

Weitner Ádám vezetőedző (Sopron) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 3, Vígh Ferenc vezetőedző (Sajóbábony) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 4 soron következő NB III férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Női nagypályás bajnokságok és kupák

Bicsák Krisztina (ZTE) 2 soron következő női felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

Roza László technikai vezető (Hatvan) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB II női felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Női és férfi futsal bajnokságok és kupák

Barabás Ádám (Kistarcsa) 4 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.
Két sárga lapos figyelmeztetés utáni, határozat nélküli eltiltás

Tóth Dániel (Kecskemét), Mayer Milán (Szekszárd), Farkas Norbert (Tiszakécske), Sramkó Ronáld (Putnok) és László Krisztián (Jászberény) 1-1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás,

Varga Bence Lajos (Szigetszentmiklós), Zsoldos Áron (Hidegkút), Reith Renátó (Pécsi EAC) és Tóth Dávid (ELTE) 1-1 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás,

Kiss Gréta Anett (Tolna-Mözsi) 1 soron következő női felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás, Micskó Márk technikai vezető (Szekszárd) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB I-es női felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz