Fotó: facebook.com/mezokovesdzsory

NB I: Pintér "jó nevű klubból" erősíthet: "A magyar játékosok nehezen engednek a fizetési igényükből"

Hétfőn a Mezőkövesd Zsóry FC is megkezdte a felkészülést a tavaszi folytatásra. Hagyacki József ügyvezető és Pintér Attila vezetőedző sajtótájékoztató keretében beszélt az igazolásokról és tervekről.
Nyikes Zoltán 2021. január 5., kedd 16:40
Fotó: facebook.com/mezokovesdzsory
Hétfőn a Mezőkövesd Zsóry FC is megkezdte a felkészülést a tavaszi folytatásra. Hagyacki József ügyvezető és Pintér Attila vezetőedző sajtótájékoztató keretében beszélt az igazolásokról és tervekről.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. január 5., kedd 16:40

Hagyacki az igazolásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy több játékossal is tárgyalásban áll a klub, vannak, akikkel előrehaladott állapotban vannak az egyeztetések, a sorsuk hamarosan eldőlhet. A célkitűzésekről elmondta, hogy a 3. és a 12. hely között nagy harc várható tavasszal, bízik benne, hogy a Mezőkövesd a középmezőny stabil tagja lesz és nem lesznek kiesési gondjai.

Ezt követően Pintér Attila vezetőedző vette át a szót, aki kiemelte, három hetük van arra, hogy minél jobb állapotba kerüljön a csapatuk, itt gondolniuk kell arra is, hogy az új játékosokat a lehető leghamarabb be tudják építeni.

– Véleményem szerint ugyanazt a munkát kell folytatnunk, amit elkezdtünk, azon dolgozunk, hogy mentálisan és erőnlétben is előre lépjünk – hangsúlyozta a tréner, aki emlékeztetett rá, hogy az érkezését követően azt mondta, meg kell próbálni minél előbb elmozdulni a kiesőzónából és a csapat ezt a feladatot teljesítette. Elmondta, az a cél, hogy a jelenlegi pozíciót megtartsák, hiszen a játékosok nagyon mély gödörből álltak talpra. Az új labdarúgókkal szeretnék tovább építeni az együttest, hogy a következő bajnoki szezonban még előrébb tudjanak majd lépni.

Pintér Attila elmondta, hogy a vírusveszély miatt nem szabad külföldi edzőtáborban gondolkodni, ráadásul helyben minden adott az eredményes munkához, hiszen fedett műfüves csarnok és három nagyon jó minőségű füves edzőpálya is a rendelkezésükre áll, így meg sem fordult a fejében, hogy edzőtáborba vonuljanak.

– Azt gondolom, hogy vigyázni kell mindenkire, úgy érzem, a legjobban akkor tudjuk megvédeni a játékosokat a világban tomboló járványtól, ha itthon maradunk. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy minél kevesebb labdarúgónkat érintse a betegség. Emellett az észszerűség is azt diktálta, hogy maradjunk, mivel a háromhetes felkészülésből 3-4 napot elveszítenénk az utazással. Úgy gondolom, a csapatnak sokkal fontosabb, hogy a taktikai elemeket begyakoroljuk, ehhez pedig ez a 3-4 nap nagyon sokat fog számítani – emelte ki a vezetőedző.

Pintér Attila vezetőedző arról is beszélt, hogy milyen posztokra érkezhetnek labdarúgók. Elmondta, hogy középcsatár pozícióban szeretnék megerősíteni a keretet, tárgyalásban állnak olyan játékossal is, aki vasárnap még bajnoki mérkőzést játszott.

Tudni kell, hogy a Mezőkövesd költségvetése behatárolt, de Tállai András elnök mindent megtesz a keret megerősítésért. Minden poszton két azonos képességű labdarúgóra van szükség, hiszen itt van a koronavírus-járvány is.

Azt látjuk, hogy jelenleg az utánpótlásunk nincs olyan szinten, hogy onnan fel tudjuk tölteni a keretet,

nekünk viszont szükségünk van arra, hogy az adott posztokra két azonos képességű játékosunk legyen, ezt próbáljuk most megoldani – hangsúlyozta a szakember, aki hozzátette, vannak olyan új futballisták, akik orvosi vizsgálaton vesznek részt és ha az előzetesen megbeszélt feltételek mellett szerződést tudnak velük kötni, akkor a napokban leigazolják az érintetteket. Elmondta, hogy van közöttük olyan, aki jó nevű klubból érkezik, de van válogatott kerettagságig eljutó játékos is, a lényeg az, hogy a csapatnak hasznos tagja tudjon lenni. Hozzátette, kényszerhelyzetben vannak, hiszen télen a játékospiac nem olyan erős, mint nyáron, de megpróbálják azokat kiválasztani, akikkel hosszútávon is lehet majd számolni.

Hagyacki József elmondta, hogy igyekeznek leigazolni azokat a játékosokat, akiket Pintér Attila javasol erősítésként, akár magyar, akár külföldi labdarúgóról van szó. Hangsúlyozta,

nagyon nehéz magyar futballistákat szerződtetni, mert a fizetési igényeikből nagyon nehezen engednek, a Mezőkövesd pedig ezeket az igényeket nem tudja és nem is akarja kielégíteni.

Elmondta, hogy egy külföldi játékost a mai viszonyok között reálisabb áron lehet a csapathoz szerződtetni, jelenleg pedig magyar és külföldi labdarúgókkal is egyeztetnek, a későbbiekben dől el, hogy kikkel tudnak majd megállapodást kötni.

Pintér Attila ehhez kapcsolódóan hozzáfűzte, hogy szeretne minél több magyar játékost szerződtetni, de jelenleg úgy ítéli meg, hogy azok a magyar futballisták, akik a csapat hasznára lehetnének, a klub számára megfizethetetlenek. Hozzátette, olyan labdarúgókat fognak igazolni, akiket a klub meg tud fizetni és szakmailag is megfelelnek az elképzeléseknek - olvasható a mezokovesdzsory.hu oldalon.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz