FTC-Vasas 18:00

Thomas Doll (FTC): – Azt tapasztalom, hogy a csapatban mindenki nyerni akar. A bajnoki cím és a Magyar Kupa elhódítása a legfőbb cél, ugyanakkor meg kell érteniük, hogy a trófeák nem hullanak csak úgy az ölükbe. Ezekért kőkeményen meg kell harcolniuk. A küzdőszellem mellett pedig elengedhetetlen a fegyelmezettség, anélkül tényleg semmire sem mehetünk.

Több játékosunk is sérülés után térhet vissza, az újak egyre jobban beépülnek, szóval ha most sem emelkedik a játékunk színvonala, nem lesz sikeres és minőségi a futballunk, akkor valóban nagy bajba kerülünk. Bízom benne, hogy megváltozik a széljárás, és ismét ünnepelhetünk a közönséggel.

(m4sport.hu)

Doll hosszabb nyilatkozata, amelyben a mostani rossz szereplésről is hosszabban beszélt ITT – kattints.

Michael Oenning (Vasas): – Az előző mérkőzésekhez képest mindenképpen más lesz azért, mert nem áll olyan sok információ a rendelkezésünkre az ellenfélről, mivel a Ferencváros a Videoton elleni találkozó után várhatóan olyan változtatásokat eszközöl, amiket a pályán eddig nem láthattunk. Ez azonban csak részben érdekes számunkra, mivel arra kell majd ügyelnünk, hogy a saját tervünket hajtsuk végre a mérkőzésen. Mindig örülünk annak, ha a Groupamában játszhatunk, mivel egy jó stadionban, jó gyepen mérkőzhetünk meg egy jó ellenfél ellen, így a motiváció kérdése fel sem merülhet. (vasasfc.hu)

DVSC-Diósgyőr 18:00

Herczeg András (DVSC): – Az biztos, hogy a Diósgyőr nem véletlenül áll a tabella harmadik helyén. Olyan együttesről beszélünk, amely rá tudja kényszeríteni akaratát az ellenfeleire. Bódog Tamás egy nagyszerű társaságot kovácsolt össze, amely agresszív, jó felfogásban játszik. Védekezésben és támadásban is csapatként kell funkcionálnunk, illetve szervezetten kell futballoznunk. Szeretnénk minél több párharcot megnyerni, és lehetőleg minél kevesebb labdát veszíteni a kilencven perc során. Azt gondolom, a hétvégi, Veres Rivne elleni edzőmérkőzésen a játékosok jól megoldották a feladatukat, mindenki élvezte a játékot. Bízunk benne, hogy át tudjuk menteni az akkor nyújtott teljesítményt a borsodiak ellen is. Biztos vagyok benne, hogy egy fantasztikus hangulatú légkör uralkodik majd a Nagyerdei Stadionban, hiszen mind a két szurkolótábor a csapata mögött van. Egy éles, kiélezett, harcos meccset várok a Diósgyőr ellen. (dvsc.hu)

Bódog Tamás (Diósgyőr): – Idegenben fogunk játszani, de élvezni fogjuk a hazai pálya előnyét. Biztos vagyok benne, hogy sok szurkolónk fog minket elkísérni és a debreceniek is szép számban látogatnak majd ki. Egy jó hangulatú mérkőzés lesz és bízom benne, hogy a két csapat fel fog nőni majd a feladathoz, ezért érdemes lesz kijönni a stadionba. Nem döntetlenért megyünk, most is arra készülünk, hogy a három pontot hazahozzuk. (dvtk.eu)

Mezőkövesd-Balmazújváros 18:00

Radványi Miklós (Mezőkövesd): – Csak a három pont megszerzése számít ezen a hétvégén elfogadhatónak.

Most már nincs mellébeszélés, három pontot kell szerezni, ezzel visszarázódnánk a régi kerékvágásba. Egész héten nagyon motivált a csapat, ég bennük a tűz, hogy megmutassák, jobb csapat vagyunk annál, ahogyan az elmúlt hetekben teljesítettünk.

Tudjuk, hogy ez egy úgynevezett “hatpontos” meccs lesz egy agresszív ellenféllel szemben, de én is agresszív csapatot küldök csatába. Olyan labdarúgók kapnak szerepet, akik megküzdenek a győzelemért, akik az utolsó percig harcolnak majd. Remélem a szurkolók ismét a csapat mellé állnak és szép estét tudunk nekik szerezni. (mezokoveszsory.hu)

Horváth Ferenc (Balmazújváros): – Ez egy rangadó lesz a térségben, annak minden hozamával együtt. Ezért az ilyen találkozók mindig háromesélyesek. Mi mindent el fogunk követni azért, hogy a mérkőzés végén legyen okunk az örömre. Úgy vagyok vele, hogy az utolsó három bajnokinkon jól játszottunk, de pont nélkül maradtunk, s most csak nyerjünk, még ha nem is lesz annyira szép és jó a játékunk. (balmazfoci.hu)

Újpest-Puskás Akadémia 20:30

Nebojsa Vignjevic (Újpest):Ellenfelünk együttesében is sok új játékos található, hiszen a felcsútiak sem tétlenkedtek az átigazolási szezonban. Amellett, hogy a friss igazolásaik technikás játékosok, biztos vagyok benne, hogy extrán motiváltak lesznek ellenünk. Ugyanakkor hazai pályán fogunk futballozni, így csak az lehet az elfogadható, ha a győzelemért játszunk, persze az üres lelátók ezt egy kicsit megnehezíthetik. Az elmúlt két hétben erősebbek és motiváltabbak lettünk, fontos számunkra a győzelem.

Pintér Attila (Puskás Akadémia):Tisztában vagyunk az Újpest gyengeségeivel és erősségeivel is. Mindent el fogunk követni, hogy begyűjtsük a három pontot, hiszen ebben a tizenkét csapatos bajnoki rendszerben minden győzelem aranyat ér. A játékosokat a héten megpróbáltuk felkészíteni a zárt kapus találkozóra, hogy minél jobban alkalmazkodni tudjanak a körülményekhez, és minél eredményesebben tudjunk futballozni.

Hozzá kell tennem, nem könnyű feladat, hiszen üres lelátók előtt kell minél jobb mérkőzést játszani, mert a televízió előtt ülő szurkolókat ki kell szolgálni. Játékosként volt ilyenben részem, higgyék el, nem egyszerű dolog.

(ujpestfc.hu)