Doll elbeszélgetett játékosaival: „Néhányan nem ütötték meg a Fradi színvonalát”

A német tréner szerint kár azzal foglalkozni, hogy két évvel ezelőtt milyen jól ment a csapatnak. Doll megérti a szurkolók dühét, és tudja, hogy senki sem akar ilyen gyenge futballt nézni.
Budai László 2017. szeptember 9., szombat 9:25
A német tréner szerint kár azzal foglalkozni, hogy két évvel ezelőtt milyen jól ment a csapatnak. Doll megérti a szurkolók dühét, és tudja, hogy senki sem akar ilyen gyenge futballt nézni.
Szerző: Budai László 2017. szeptember 9., szombat 9:25

Hét forduló alatt mindössze tíz pontot gyűjtött Thomas Dollal a Ferencváros ebben a szezonban. A zöld-fehérek gyengébb teljesítményét a német vezetőedző sem tagadja, aki játékosaival is elbeszélgetett a rossz szereplés miatt.

"A trófeák nem hullanak az ölükbe"

Az utóbbi hetekben mutatott futballunkkal semmit sem nyerhetünk. Ez tény. Elbeszélgettem a játékosokkal, mert szükségesnek éreztem, hogy tisztázzunk néhány alapvető kérdést.

Azt tapasztalom, hogy a csapatban mindenki nyerni akar. A bajnoki cím és a Magyar Kupa elhódítása a legfőbb cél, ugyanakkor meg kell érteniük, hogy a trófeák nem hullanak csak úgy az ölükbe. Ezekért kőkeményen meg kell harcolniuk. A küzdőszellem mellett pedig elengedhetetlen a fegyelmezettség, anélkül tényleg semmire sem mehetünk - mondta Doll az M4 Sportnak adott interjújában.

Thomas Doll azonban a Vasas elleni összecsapás előtt bizakodó, és úgy látja, hogy ha az angyalföldieket sem sikerül megverniük, akkor tényleg ki lehet jelenteni, hogy nagy gödörben van a Fradi.

- Több játékosunk is sérülés után térhet vissza, az újak egyre jobban beépülnek, szóval ha most sem emelkedik a játékunk színvonala, nem lesz sikeres és minőségi a futballunk, akkor valóban nagy bajba kerülünk. Bízom benne, hogy megváltozik a széljárás, és ismét ünnepelhetünk a közönséggel.

Azt is látni kell, hogy az utóbbi időben néhány játékosunk nem ütötte meg azt a színvonalat, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a Ferencvárosban játszanak. Persze a fiataloknak is időt kell adni a kibontakozásra, de ezen a szinten türelmi időből van a legkevesebb. Sajnos múlik az idő: Hajnal, Gera, Leandro vagy Böde sem lesz fiatalabb. Ezért kár azzal foglalkozni, hogy két éve ilyenkor milyen jól ment a játék.

"Borzasztó volt átélni"

A Fradi mérkőzésein egyre többször harsan fel az „Auf wiedersehen” rigmus, amellyel a tréner távozását követelik a szurkolók. Doll azonban bízik benne, hogy hamarosan szerencsésebb lesz.

- Nagyon jól tudom, milyen a labdarúgás lélektana. Játékosként is tapasztaltam, hogy egy pillanat alatt megváltozik a széljárás. Úgy érzem, a szurkolók és köztem mindig is kölcsönös volt a tisztelet és a megbecsülés. Amikor néhány hónapja megnyertük a Magyar Kupát, akkor is nehéz helyzetben voltunk, de együtt kikászálódtunk a gödörből.

Három és fél év alatt hét trófeát gyűjtöttünk be, ez nagy siker, de megértem a drukkereket. Senki nem akar ilyen gyenge focit látni. Debrecenben rosszul játszottunk, a Paks ellen itthon megint csak gyengék voltunk. Vezetőedzőként borzasztó volt átélni ezeket a mérkőzéseket.

Elégedetlen voltam, de csak ismételni tudom, a fociban gyorsan változhat a széljárás, talán végre nekünk kedvezhet. Az én motivációm cseppet sem változott. Ugyanolyan lelkesedéssel és győzni akarással vágok neki minden egyes ütközetnek, ahogy eddig is tettem. Véget ért a kéthetes szünet, végre ismét pályára léphetünk, és reményeim szerint tisztul majd a kép.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz