Az NB I-ben szereplő Kisvárda labdarúgócsapata adománygyűjtést indított a fizetésükből kieső ukrán labdarúgók és családjuk támogatására – számolt be a német Deutsche Welle. A csapat különleges kapcsolatot ápol Ukrajnával, hiszen a határ közel helyezkedik el a városhoz.

A Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila és csapata is erős szálakkal kötődik a háború sújtotta szomszédos országhoz. Az első csapat játékosainak csaknem egyharmada onnan származik, az ifjúsági csapatoknál pedig az ukrajnai születésű futballisták teszik ki a játékosok majdnem felét. Emellett Révész egy ukrajnai fociakadémia működtetésében is közreműködik.

Amikor a háború kitört, a klubvezető tudta, hogy sok ukrajnai játékos nem fog fizetést kapni, ezért adománygyűjtésbe kezdett, amely során tartós élelmiszereket és főleg készpénzt gyűjtött, hogy támogassa őket. Eddig mintegy 10 000 euró gyűlt össze, amivel több mint 70 labdarúgó családját segítették. A pénzt egy harmadik fél gyűjti össze, majd osztja szét, miután egy bizottság megvizsgálta a klub által támogatott családok szükségleteit.

– Ez a pénz csak átmeneti segítség, nem oldja meg az életük valódi problémáit, csak egy kicsit jobbá és könnyebbé teszi a dolgokat – mondta Révész a DW-nek. – De számunkra ez a helyes út. Az igazi segítséget az jelenti, ha pénzadományokat kapunk, amelyeket továbbíthatunk nekik. A pénz, amit összegyűjtünk, kisebb anyagi támogatás, amit valóban tudnak használni. Bizonyos esetekben arra is felhasználhatják, hogy ide (Magyarországra) eljussanak.

“Nem tudtuk betenni a csapatba, annyira mélyen érintették a történtek”

Ami a Kisvárda ukrán játékosait illeti, a háború megsemmisítően hatott rájuk. A védő, Anton Kravcsenko annyira feldúlt, hogy nem tud játszani. A szülei egy Donyecktől nyugatra fekvő régióban élnek. Azt mondták neki, hogy nem költöznek el és készek ott meghalni. Révész tiszteletben tartja Kravcsenko helyzetét.

– Kravcsenko szülei Dnyipropetrovszk régióban élnek – magyarázta a sportigazgató. – Kezdetben nem voltak ott harcok, de mostanra ez megváltozott, így talán át kell gondolniuk a dolgokat. De most úgysem tudjuk őt használni, hiszen ő is megbetegedett. Egyszerűen nem tudtuk a játékost mostanában betenni a csapatba, annyira mélyen érintették a történtek.

A Kisvárda ukrán játékosai közül a kapus Artem Odintsov mindkét szülője és a húga is Donyeckben rekedt.

Nem tudom, hogyan fogalmazzam meg szavakkal – mondta Odintsov a DW-nek. – Nagyon nehéz, amikor beszélsz velük és éjjel-nappal csak azt mondják: “jól vagyunk, óvatosak vagyunk”. Az első néhány nap különösen kemény volt, de most már megértettem, hogy ez a munkám. Csak ez van nekem és a teljes koncentrációmat kell adnom arra a két órára, amig egy-egy meccs tart. A mérkőzés vagy az edzés után már másra is gondolhatok – mondta a hálóőr.

“Nem fognak tudni visszatérni, új életet kell kezdeniük”

A kisvárdai csapathoz folyamatosan érkeznek Ukrajnából az utánpótlás-játékosok és családjaik is. Eddig több száz ukrán ifjúsági játékos érkezett a városba. Vannak, akik maradnak, míg mások továbbállnak budapesti, soproni vagy más magyar városok csapataihoz.

Úgy döntöttünk, hogy ezt az erőfeszítést a saját költségvetésünkből finanszírozzuk és majd később aggódunk azon, hogyan próbáljuk meg kompenzálni a veszteséget. Most ez a prioritás, mert fontos, hogy a rászorulóknak új lehetőséget adjunk. Már most is rengeteg olyan ember van ebben a városban, akinek az otthonát lebombázták. Nem fognak tudni visszatérni, új életet kell kezdeniük. Ez egy új korszak kezdete lesz számukra – tette hozzá Révész Attila.

Újpest: Kádár összeveszett az edzőjével, kikerült a keretből