Dibusz: "Ez nagyon kevés volt", Loki: "Moutari nem szeret visszajárni védekezni"

A Fradi kapusa szerint mélyen tudásuk alatt teljesítettek a Debrecen ellen, Bényei Balázs pedig kijelentette, hogy a DVSC idei célja csak a bennmaradás lehet.
Csakfoci Admin 2017. augusztus 7., hétfő 8:58
A Fradi kapusa szerint mélyen tudásuk alatt teljesítettek a Debrecen ellen, Bényei Balázs pedig kijelentette, hogy a DVSC idei célja csak a bennmaradás lehet.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. augusztus 7., hétfő 8:58

Mint ismeretes, zsinórban harmadszor is 0-0-s végeredménnyel zárult a DVSC és az FTC bajnokija, ezúttal vasárnap, a Nagyerdei Stadionban játszottak gólnélküli döntetlent a riválisok.

A találkozót követően két játékos is nyilatkozott a csakfoci.hu-nak.

 

"A szurkolók is többet vártak, mi is"

A két edző közül Herczeg András volt az elégedettebb, vezetőedzőtök, Thomas Doll viszont úgy fogalmazott, ritkán ennyire kritikus, ezúttal viszont nagyon elégedetlen volt. Szurkolói szemmel nézve mennyire láttad jó meccsnek a mai összecsapást?

- Jó meccsnek nem mondanám, bár a második félidőben viszont mindkét csapat próbált támadni, voltak veszélyes kontrák, hol az egyik, hol rögtön utána a másik kapu előtt adódott helyzet. Összességében viszont nem mondanám izgalmas, közönségszórakoztató mérkőzésnek, egyet kell értenem vezetőedzőnkkel. Mélyen a tudásunk alatt teljesítettünk, nem erre számítottam én sem. Korábban nyilatkoztam, hogy erősebb csapat vagyunk a Debrecennél, de ezt a pályán is be kellett volna bizonyítanunk - nyilatkozta a DVSC - FTC 0-0-ra végződött vasárnap esti bajnoki után Dibusz Dénes, a vendégek kapusa a csakfoci.hu-nak.

Hol érezted a hiányosságokat? Hátul viszonylag stabilak voltatok...

- Így van, bár volt pár helyzete a Debrecennek, de azt azért nagyon nehéz lenne elérni, hogy az ellenfél ne kerüljön a kapunk elé. Hiányoztak a helyzeteink, a második félidőben volt egy oldalhálónk, de nem voltak ziccereink, nem jutottunk el az ellenfél kapujáig, így azért nehéz mérkőzést nyerni.

A szurkolók a meccs után keményen hangot adtak annak, hogy nagyon elégedetlenek. Mi a véleményed erről?

Mi sem vagyunk elégedettek a teljesítményünkkel, ők is többet vártak, ahogyan mi is. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nagyon kevés volt, az egyetlen pozitívum, hogy nem kaptunk ki, egy pontot szereztünk. Ennél sokkal többet várhat el tőlünk mindenki, teljesen érthető volt a szurkolók csalódottsága.

Négy forduló után veretlenek vagytok, egy győzelem mellett három döntetlent könyvelhettetek el eddig. Ezzel mennyire vagy elégedett?

- Mindhárom döntetlenünkben több volt, úgy érzem, vagy a Puskás Akadémia elleni, vagy a mai meccset mindenképp meg kellett volna nyernünk, arról nem is beszélve, hogy az Újpest elleni találkozó elején is ott voltak a helyzeteink. Mi tehetünk azért a legtöbbet azért, hogy ezeket a döntetleneket győzelemre váltsuk.

A tavalyi idényben a sokak számára csalódást keltő negyedik helyen zártatok, aminél idén biztosan jobbat szeretnétek. Erősebb az idei Fradi, mint a tavalyi?

- Átalakult a keret, formálódik a csapat, mindig vannak sérültek, nem tudtunk még a legerősebb kezdővel kiállni egyszer sem. Biztos vagyok benne, hogy jobbak leszünk, de ezt be is kell bizonyítanunk.

Múlt héten 5-0-ra kiütöttétek a Mezőkövesdet, változott-e valami a heti munkában, éreztétek-e a hatását annak meccsnek?

- Ugyanúgy dolgoztunk, nem tett minket elbizakodottá az 5-0. Egészséges önbizalmat adott, ami azonban a mai mérkőzésen egyáltalán nem látszott. Győzelem után kell legjobban észnél lenni, nem szabad elszállni, amiről szerintem nincs is szó, de ez a mai produkció tényleg csalódást keltő volt.

"Nem lehet más célunk, mint a bennmaradás"

- Masszívan, stabilan fékeztük meg a Fradi támadóit, a hajrá kivételével nem igazán tudtak helyzetbe kerülni - kezdte értékelését Bényei Balázs, a DVSC nyáron igazolt, 27 éves hátvédje a vegyes zónában. - A széleken próbáltuk meg megbontani az ellenfelet, tudtuk, hogy a jobb oldaluk fegyelmezettebb, Moutari viszont nem szeret visszajárni védekezni. Az érzéseim felemásak, hiszen sok veszélyes helyzetet alakítottunk ki, viszont csalódás, hogy egyáltalán nem tudtuk kihasználni ezeket. Úgy érzem, a sikertelenség egyelőre nincs hatással a csapat hangulatára, remélhetőleg a teljesítményünk is átfordul majd az eredményesség felé.

A jól teljesítő játékos a csakfoci.hu-nak elmondta, a Fradi ellen szerzett egy pont a végelszámolásnál nagyon értékes pont lehet, viszont úgy gondolja, az ilyen hazai meccseket, amin nekik áll a zászló, könyörtelenül "be kellene húzniuk".

A szezonra vonatkozó célokat tekintve nem kerget hiú ábrándokat a védő.

Jelenlegi helyzetünket elnézve nem lehet más célunk, mint a bennmaradás, amelyből alapemberként, jó játékkal szeretném kivenni a részemet.

ÓHÁZY BÁLINT

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz