Bőle Lukács második szezonbeli gólját szerezte, mindkétszer az MTK ellen talált be. Ő kezdte az összecsapás értékelését.

– Az MTK a mérkőzés elején sokat birtokolta a labdát, de mi készültünk erre. Nagyon jól zártuk a területeket, nem is alakítottak ki olyan helyzetet, amiből veszélyesek lehettek volna. Nekünk volt több ilyen lehetőségünk is, örülök, hogy ezekből két gólt is tudtunk szerezni. Úgy érzem, megérdemelten győztünk.

Bár a győzelemnek örül, Bőle számára nem jelent többet egy Örökrangadó, mint bármelyik NB I-es rangadó.

Nem akarok rástresszelni egy mérkőzésre. Nem nézem azt, hogy most a Vidi, az Újpest, vagy az MTK ellen játszunk. Próbálom minden meccsen kivenni a részem a csapat munkájából.

Az utóbbi időben egyre több kritikát kapó játékos gólja ellenére sem érez elégtételt.

Nem olvasgatok fórumot, kommenteket. A szurkolók egyik héten magasztalnak, a másik héten – ha rosszabbul megy a játék – szidnak. Ez így természetes. Próbálok magamra koncentrálni.

Úgy érzem, hogy most elindultam egy jobb úton. Eddig nem olyan volt a teljesítményem, mint amit vártam saját magamtól. A Diósgyőr elleni meccsen már jobban játszottam, ma szintén, úgyhogy remélem, hogy ez minél tovább kitart.

Torghelle Sándor önkritikát gyakorolt, de méltatta az ellenfél teljesítményét is.

– Előrefelé semmit sem csináltunk. Csak a védekezésről szólt ez a mérkőzés. Ha megnézzük a 90 percet, szerintem egyszer vagy kétszer lőttünk kapura.

Ilyen játékkal nemcsak a Ferencváros ellen, semmilyen csapat ellen nincs esélyünk.

A Fradi velünk szemben taktikusan játszott: lezárták a széleket, nem tudtunk mögéjük kerülni. Megérdemelték a győzelmet.

Ezzel szemben a szezonban eddig elért eredményekre büszkén tekint vissza.

Elégedett lennék, ha ezen a helyen (4. – szerk.) végeznénk a bajnokságban. Tizenhárom mérkőzést játszottunk ebben az évben, nagyon sokat kell még tennünk annak érdekében, hogy ezt a helyezést megőrizzük. Például azt, hogy nem úgy játszunk, mint ma.

Az ellene irányuló szurkolói rigmusokra is kitért.

– Nincs azzal nekem semmi problémám, hogy az édesanyámat veszik a szájukra, vagy azt kiabálják be, hogy a saját nememhez vonzódom. Azért csinálják, hogy felidegesítsenek, vagy kizökkentsenek, de csinálják csak!

Addig jó, amíg foglalkoznak velem, mert az azt jelenti, hogy még ott vagyok a pályán.

Sigér gólja

Igen tetszetősre sikerült Sigér első bajnoki gólja a Ferencvárosban! ⚽👏Védhetetlen! 💪 (2-0 a Fradi javára)A meccset itt nézhetitek élőben: bit.ly/2RthHXQ

Közzétette: M4Sport – 2018. november 3., szombat

Sigér Dávid távoli bombája döntötte el a mérkőzést – és nemcsak a játék szempontjából jött jókor.

– A menyasszonyomnak holnap lesz a születésnapja, ráadásul a huszonötödik, úgyhogy kapóra jött most ez a gól, neki szeretném ajánlani. – kezdte a középpályás az értékelést. – Az előre-játékunk szerintem hatékonyabb volt, és féken tudtuk tartani az ő támadóikat. Négy ponttal vezetjük a tabellát, megnyugodni azonban nem szabad, mert aki megnyugszik, az egyből a kárát látja. Itt elég egy-egy meccsre kihagyni, és megbüntet az ellenfél.

A mérkőzést a helyszínen tekintette meg Marco Rossi szövetségi kapitány, akinek értesüléseink szerint már a mérkőzés előtt figyelmébe ajánlották Sigért. A játékos azonban még nem álmodozik a válogatottról.

Én egyelőre a klubon belüli teendőimre próbálok koncentrálni, itt szeretnék sikereket elérni. Ami Marco Rossit illeti, maximum a gólommal hívhattam fel magamra a figyelmét. Nem mondom, hogy ez volt az egyik legjobb mérkőzésem, de örülök neki, hogy győztes meccsen sikerült fontos gólt szereznem.

Végezetül azt is elárulta, hogy éppen az elmúlt hetekben játszott el először az első Fradi-színekben szerzett gól gondolatával.

– Az ideigazolásomkor még nem abban gondolkoztam, hogy mikor fogok gólt szerezni. Csak azon gondolkoztam, hogy hogy tudnék úgy teljesíteni, hogy bekerüljek a kezdőbe, és alapemberré váljak. Onnantól kezdve, hogy ez eljött, már elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy mikor lesz meg az első találatom is.

NB I: A Fradi nyerte az örökrangadót – videó, tabella