Edzőmeccsek: 13 év után újra pályára lépett a kispesti legenda, döntetlent játszott az MTK – összefoglalók

A Honvéd negyedik meccsén is vereséget szenvedett, az MTK döntetlent játszott a szlovákiai Nagymihály ellen felkészülési mérkőzésen.
Csakfoci Admin 2018. június 30., szombat 19:04
A Honvéd negyedik meccsén is vereséget szenvedett, az MTK döntetlent játszott a szlovákiai Nagymihály ellen felkészülési mérkőzésen.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. június 30., szombat 19:04

Felkészülési mérkőzés

Honvéd - Beitar Jerusalem 0-1 (Sirostein 56.)

Honvéd: Gróf – Cukovic, Kamber, Santacroce (Vadócz 46.) – Holender (Kovács N.), Pilik, Bamba (Heffler 65.), Gazdag (Lukács 76.), Uzoma (Kukoc 65.) – Danilo (Májer 76.), Abraw (Cipf 46.).

Negyedóra elteltével komolyabb helyzet egyik csapat előtt sem adódott a Telkiben megrendezett zárt kapus Honvéd-Beitar Jerusalem felkészülési mérkőzésen.  A 17. percben Gazdag Dániel 17 méterről lőtt kapura, azonban izraeli kapus gond nélkül fogta a próbálkozását. A félidő felénél a vendégek is helyzetbe kerültek, de Gróf védett. Az első félidő végéhez közeledve mindkét csapat előtt adódtak kisebb lehetőségek, és egyikből sem született gól, így 0-0-al vonultak pihenni a felek.

A fordulás után Supka Attila cserélt, és az olasz Fabiano Santacroce helyett 13 év után újra a Honvéd mezében pályára lépő kispesti legenda, Vadócz Krisztián állt be. A 49. percben kis híján megszerezhette volna a vezetést a Honvéd, azonban a cseh próbajátékos, Tomas Pilik 10 méterről eleresztett lövését bravúrral ütötte ki az izraeli kapus, ami Uzoma elé pattant, aki egyből tüzelt, de egy védőben elakadt a labda. Hét perccel később egy jobb oldali izraeli szöglet után Bamba fejelte a magasba labdát, ami Sirostein elé került és a kapu baloldalába lőtt (0-1.) A találkozó végéhez közeledve a kispestiek mindent megtettek az egyenlítésért, azonban ez nem sikerült, így negyedik meccsén is nyeretlen maradt a Honvéd.


Felkészülési mérkőzés

MTK - Nagymihály 1-1 (Evgen Szelin 34.)

MTK: Kicsak – Ikenne-King, Gengeliczki, Szelin – Polgár, Vass Á, Vass P, Schafer, Bognár – Kulcsár, Lencse

Az első félidőben az MTK kezdeményezőbben lépett fel a Nagymihály ellen. Az első helyzetre a 18. percig kellett várni, Bognár passzából Lencse ugratta ki Kulcsárt, de a lövését blokkolták a védők. A 34. percben Vass Ádám szögletéből Evgen Szelin fejjel volt eredményes (1-0). A vezető gól megszerzése után az MTK tovább nyomott, Bognár bombája a felső lécen csattant. Két perccel később egy a védők mögé bejátszott labdából egyenlíteni tudtak a szlovákok, így 1-1-el mentek pihenni a csapatok.

A második játékrészben ismét az MTK dominált és helyzeteket dolgozott ki, de rendre állta a sarat a Nagymihály kapusa. A 65. percben Gréczi a kapufát találta el, majd a 87. percben ziccerben vitte a labdát, de a szlovák kapus jó ütemben lépett ki, s így maradt az 1-1-es végeredmény.


Felkészülési mérkőzés

FC Lokomotiva Kosice - Kisvárda 0-1 (Vári 11. - büntetőből)

Kisvárda: Felipe (Minca) - Lukjancsuk (Zanko), Parcvanija, Vári B. - Lucas (Mitosevics) - Melnik (Kovácsréti), Karaszjuk, Misic, Protics - Ilics (Sassá), Sinder

Sérülés miatt többen otthon maradtak a kisvárdaiak közül, viszont a védelem jobb oldalán bemutatkozik az ukrán Pavlo Lukjancsuk.A 23. percben Brana Ilics szép cselek után büntetőt harcolt ki, amit Vári Barnabás váltott gólra (0-1). A szünetben pályára lépett az új igazolás, a román kapus, Mihai Minca is. A 70. percben Matija Misic nagyszerű átadása után Kovácsréti Márk a lécre lőtte a labdát, ami után a gólvonalra vágódott, így maradt az 1-0-s kisvárdai győzelem – írja a kisvardafc.hu.


Felkészülési mérkőzés

Újpest - Trinec 3-3 (Tischler 36., Novothny 67., Litauszki 72., ill. Buchvaldek 23., Janosík 84., Omasta 86.)

Újpest: Banai – Angyal, I. Mané, Pávkovics, Szűcs, Cseke, Kálnoki-Kis, Angelov, Balázs, Nagy D., Tischler.

Az Újpest két próbajátékossal, a szombathelyi Angyal Zsolttal és a francia Guingamp II-től érkező Idrissa Manéval a kezdőben játszott a cseh másodosztályú Trinec ellen felkészülési mérkőzést. A lila-fehérek már a 23. percben hátrányba kerültek Buchvaldek találatának köszönhetően, amire a 36. percben Tischlernek volt válasza, így a félidő 1-1-re végződött.

A második félidőben Novothny vezetéshez juttatta az Újpestet, majd Litauszki növelte az előnyüket a 72. percben. A hajrában viszont két gólt is kaptak két perc alatt: előbb Janosík a 84. percben, majd Omesta a 86. percben talált be, amivel kialakult a 3-3-as végeredmény.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz