Ionel Ganea részben igencsak megrázó interjút adott a ProSportnak, amelyben hat hónap hallgatás után beszélt arról a tragédiáról, amely idén érte családját. Májusban közúti balesetet szenvedett, amelyben súlyosan megsérült kétéves fia, Alexandru Ioan is. A kisfiú hetekig küzdött az életéért a marosvásárhelyi kórházban, de júniusban sajnos a szervezete feladta a harcot.
A beszélgetés során Ganea kitért idősebb fiára, Georgéra is, aki korábbi román utánpótlás-válogatott játékos, és egészen tegnapig az NB I-ben, az Újpestnél futballozott, amikor is klubja bejelentette, hogy szerződést bontott vele.
A még a szerződésbontás előtt nyilatkozó Ganea szerint fia helyzete azután romlott meg (volt) csapatánál, hogy az Újpestnél edzőváltás történt. Az új szakmai stáb már nem számolt vele, és az édesapa úgy véli, ennek nem kizárólag szakmai okai vannak. Állítása szerint a 26 éves csatár - aki 37 meccsen 0 gólig és 4 gólpasszig jutott támadóként - azért került parkolópályára, mert román nemzetiségű.
Hála Istennek George egészséges, de ott is vannak problémák. Vezetőségváltás volt, nincs stabil edző, és nem igazán szeretik őt, mert román. Ezt hallottam azoktól, akikkel még kapcsolatban állok Magyarországon. Nehéz neki lehetőséget kapnia csak azért, mert román. Még fél évig él a szerződése, de reméljük, sikerül megállapodni, és elengedik. Minek tartanák? Olyan filozófiájuk van, amilyennel nagyon ritkán találkoztam
– nyilatkozta Ionel Ganea.