Paks – Diósgyőr 4-2

Osztermájer Gábor (Paks):Győzni szerettünk volna, a csapat nagyon akart, ez pedig látszott is. Nem játszottunk tökéletesen, de jól fociztunk, melynek köszönhetően begyűjtöttük a három pontot. Még egyszer mondom, nagyon akartuk a sikert, így most egy kicsit lépéselőnyben vagyunk, de azért mi sem így kalkuláltunk, ami a többi pályát illeti. Az elmúlt időszakban mindig nagy akarattal és lelkesedéssel játszottunk, ma erre tudtunk rátenni még egy lapáttal. Egyetlen egyszer vesztettünk az újra indulás óta, mégis negyven ponttal a kiesés elkerülésért játszunk az utolsó fordulóban. Nem baj, megbirkózunk vele! A megfelelő regenerálódás miatt roppant fontos a ma este, illetve a holnapi nap. A megfelelő motiváció is elengedhetetlen a következő napokra, de eddig mindig mindent megtettünk. Örülök, hogy ilyen – csak magyar – csapattal dolgozhatok. Boldog vagyok, hogy ennyien kijöttek a stadionba, és ők is mindent megtettek a sikerét. (paksifc.hu)

Feczkó Tamás (DVTK):Gratulálok a Paksnak, nagyon jól játszottak! Az a csapat amelyik három gólt kap pontrúgás után, az nem érdemel mást, csak vereséget. Mindegy hány gólt szerez, hány helyzetet alakít ki, ennek nem lehetett más a vége, szinte egész évben nem kaptunk ennyi gólt pontrúgást követően. A paksiak úgy mentek bele a mérkőzésbe, hogy nem ismertek elveszett labdát, minden játékszituációban vagy labdát, vagy embert találtak. Ebben a helyzetben így kell csinálni, voltak nekünk is ilyen mérkőzéseink, remélem, az utolsó is ilyen lesz. Nagyon sok játékpercet kaptak a saját nevelésű fiataljaink, ma is megállták a helyüket. Két céllal vágtunk neki a munkának, stabil középcsapatot akartunk kialakítani, ne kelljen az utolsó pillanatig izgulni a bennmaradás miatt, ezt teljesítettük. Emellett minél több fiatalt akartunk beépíteni. A ma pályára lépő hármas idén közel 1500 percet kapott, ami jó, de az eredmény a legfontosabb, az pedig elmaradt. Jó szezon van a hátunk mögött, amit az utóbbi eredmények beárnyékolnak. Ha az utolsó találkozón győzünk, akkor teljesen más lelkiállapotban mehet el a csapat és a szurkolótábor is nyári pihenőre. (dvtk.eu)

Mezőkövesd – DVSC 0-1

Kondás Elemér (DVSC):Nagyon fontos három pontot szereztünk. Gratulálok a játékosoknak, az első perctől az utolsóig segítették egymást, amikor tudtak, játszottak is. A Mezőkövesd nagyon jó csapat, veszélyes volt. Egymásért is küzdöttünk, néha szerencsénk volt, mint ahogy az ellenfélnek is. Élvezetes találkozó volt a külső szemlélő számára. Ha nem ebben a pozícióban lennénk, akkor jobb játékot várnék, de most elégedett vagyok.

Kuttor durván kifakadt: “Nyugodtan indulhat az Európa Ligában az, akit az MLSZ megjelöl”

Kisvárda – Puskás Akadémia 1-1

Bódog Tamás (Kisvárda):Gratulálunk a Puskásnak, de ők se tudják, hogyan szerezték azt a gólt, szerintem még most is tanakodnak, hogy hogyan találták el. De ilyen a futball, ezért szép, ezért izgalmas, ezért szeretjük. Nincs semmi gond, a hétvégén van egy mérkőzésünk, azon le fogjuk rendezni a bennmaradást. (M4 Sport)

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): – Nagyon fontos volt ez az egy pont számunkra. Másra készültünk, problémánk volt a középpályán, nem voltunk aktívak, kevés lehetőséget alakítottunk ki. A játékkal nem vagyok megelégedve, többet vártam, de nagyon örülök az egy pontnak.  (M4 Sport)

Honvéd – Kaposvár 4-2

Pisont István (Honvéd):Két vereség után vártuk ezt a mérkőzést, így mindenképp nyerni szerettünk volna. Jól is kezdtünk, próbáltunk az ellenfél térfelén labdát szerezni és bejátszani a védelem mögé. Törekedtünk arra, hogy birtokoljuk a labdát, építsük fel a játékot és fejezzük be a támadásokat. Az első húsz percben a kontra végén Gazdag Dániel révén ez sikerült, majd nem úgy sikerültek a dolgaink, ahogy azt reméltük. Egy pici türelmetlenséget éreztem, ezt meg kellett beszélnünk a szünetben. A második gól egy felszabadultságot adott volna a csapatnak, így törekedtünk a megszerzésére, de a végjáték nem sikerült. Egy pontrúgás után feljött a Kaposvár és több olyan hibákat vétettünk, különösen a második kaposvári gól előtt, amelyek nem voltak benne a mérkőzésben. Azt gondoltuk, hogy 3–1-nél már megvan a meccs és nyugodtan játszhatunk, de nehézzé tettünk magunk számára, hiszen majdnem kiegyenlített az ellenfél. A végén pedig egy katarzis született Kukoc góljával. (rakoczifc.hu)

Disztl László (Kaposvár): – Jól kezdtünk, az első húsz percben többet birtokoltuk a labdát, de egy megpattanó lövésből gólt kaptunk. A második Honvéd gólnál pedig pont ápolták a belső védőnket, így nem tudtunk kilépni a lövő játékosra. A második félidőben egy olyan játék alakult ki, ahol előbb kiegyenlítettünk, majd két góllal ellépett az ellenfél. Ebből sikerül visszajönnünk a meccsbe és benne volt a levegőben a pontszerzésünk. Két nagy lehetőségünk volt az egyenlítésre, de a végén egy kontrából gólt kaptunk, mikor már mindent egy lapra feltéve támadtunk. Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, amelynek feszült volt a vége. Azt viszont nagyon nehezményezzük, hogy az ellenfél egyik külföldi játékosa folyamatosan szidta a kispadunkat, de a játékvezetők még nem is figyelmeztették. (rakoczifc.hu)