Kedden hivatalossá vált, hogy a szokásos 23 fős keretek helyett 26 játékost nevezhetnek a szövetségi kapitányok a 2020-ról idén nyárra halasztott Európa-bajnokságra, így mondhatni jelentősen bővül a kapitányok merítési lehetősége a kontinenstorna előtt.

Marco Rossinak azonban egyelőre “csak” bő keretének névsorát kellett bejelentenie, a hivatalos ceremónia előtt azonban az MLSZ már közzétette a 30 kiválasztott nevet.

E szerint az OTP Bank Liga gólkirályjelöltje, a paksi Hahn János mellett Schön Szabolcs (nemrég igazolt az MTK Budapesttől Amerikába), a Puskás Akadémia védője, Spandler Csaba és a Ferencváros második számú kapusa, a címeres mezben legutóbb öt éve szerepelt Bogdán Ádám is ott van a bő Eb-keretben.

Ahogy korábban már többször elmondtam, főként azokra a játékosokra számítok, akik oroszlánrészt vállaltak az Eb-kijutásból és a Nemzetek Ligája-feljutásból – összegzett az mlsz.hu-nak Marco Rossi. – Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy többségük többnyire játékban legyen, rendszeresen játsszon a klubjában.

Az egyetlen kivételt Szoboszlai Dominik jelenti, aki januári klubváltása óta nincs játékban, azonban jelenleg ő az elsőszámú tehetségünk, a válogatott egyik kulcsembere. Ha június 1-ig megfelelő állapotban lesz, akkor számítani fogok rá a szűk keretben is. Ha viszont nem, akkor kénytelenek leszünk visszaengedni klubjához.

A válogatott OTP Bank Ligában játszó játékosai, és akiknek a klubkötelezettségei már véget értek, május 17-én kezdik meg a felkészülést Telkiben. A teljes keret pedig május 24-től Ausztriában fog edzőtáborozni 10 napig, majd június 4-én Ciprus, június 8-án pedig Írország ellen játszik felkészülési mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban. A csapat Marco Rossi kinevezése óta most először tölthet együtt ennyi időt egy huzamban.

A legfontosabb feladatunk, hogy formában tartsuk a játékosokat, ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy egy teljes szezon ér most véget, amely során komoly terhelést kapott a legtöbb játékos – fogalmazott a szövetségi kapitány. – Éppen ezért külön kihívást jelent, hogy fizikálisan megfelelő szinten tartsuk, de ne is terheljük túl őket. Ausztriában valószínűleg kicsit nagyobb hangsúlyt kap majd a fizikai terhelés, de alapvetően a taktikán, a szervezettség javításán és az automatizmusok minél erősebb kialakításán lesz majd a hangsúly az edzések során. Emellett a csapategységet is szeretnénk tovább javítani, ami már most is kitűnő, de mint mindent, úgy ezt is lehet még fokozni.

Az ausztriai edzőtábor végére kell kijelölnöm azt a 26 játékost, akikre az az Európa-bajnokságon is számítok, vagyis a mostani keretből 3 mezőnyjátékos és egy kapus nem tud majd velünk tartani a világ legjobb csapatai ellen játszandó csoportmérkőzéseinkre.

A magyar válogatott bő Eb-kerete:

Kapusok: Bogdán Ádám (Ferencvárosi TC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)

Védők: Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC), Orbán Willi (RB Leipzig), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahçe FK)

Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Belgrád), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencvárosi TC), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)

Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (SC Freiburg), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (1.FSV Mainz 05), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK Budapest)

Rossi kemény válaszai Dzsudzsákról és a keretről: “Soha nem voltam, vagyok és leszek nagyarcú”