Rossi kemény válaszai Dzsudzsákról és a keretről: "Soha nem voltam, vagyok és leszek nagyarcú"

Így válaszolt Marco Rossi szövetségi kapitány az újságírói kérdésekre, miután kihirdette a magyar válogatott bő keretét a nyári Európa-bajnokságra.
Dudás Gábor 2021. május 6., csütörtök 14:25
Így válaszolt Marco Rossi szövetségi kapitány az újságírói kérdésekre, miután kihirdette a magyar válogatott bő keretét a nyári Európa-bajnokságra.
Szerző: Dudás Gábor 2021. május 6., csütörtök 14:25

Mint ismeretes, Marco Rossi szövetségi kapitány, illetve az MLSZ csütörtökön kihirdette a magyar válogatott egyelőre bő, 30 fős keretét a nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra. A kerethirdetést követően Rossi több kérdésre választ adva és sok témát érintve nyilatkozott.

A keret összeválogatásáról

- Minden egyes játékost követünk - azokat, akik Magyarországon játszanak, és nyilván azokat is, akik külföldön játszanak. Úgy hiszem, egyetlen hétvége sem telik el anélkül, hogy én és a munkatársaim meg ne néznénk 30 mérkőzést. Az Andorra elleni mérkőzést március 31-én játszottuk, most már május 6-át írunk, tehát 36 nap elteltével elmondhatom, hogy olyan eget rengető változások nem történtek, nem indokoltak az utolsó mérkőzésünket követően, az, hogy ezeket a játékosokat hívom keretbe, egy alaposan megfontolt döntés. Sokszor elmondtam már, milyen kritériumok alapján válogatom ki a játékosokat, és továbbra is ezek döntenek.

Miért nem lett Dárdai Márton kerettag?

- Ezt már korábban is elmagyaráztam, nekem 2018 óta egy vesszőparipám, hogy a munkatársaimmal minden egyes magyar játékost figyelemmel követünk. Tehát önök szerint én nem figyeltem Dárdai Mártonra? Kevés mérkőzése volt még csak a Bundesligában. Két-három mérkőzésen nem játszhatott, mert volt némi fizikai problémája. De vele is kapcsolatban vagyunk, rá is kérdeztünk, hogy akar-e játszani a magyar válogatottban, és még várjuk a válaszát. Tehát, amikor ő eldönti ezt, és nyilván emellett dönt, akkor eldönthetjük, hogy behívjuk-e.

Dzsudzsák Balázs behívásán gondolkodott?

Megint vissza kell lépnem egyet. Esetleg nem volt világos, amit olaszról magyarra tolmácsolnak? Én úgy hiszem, hogy azok a kritériumok, amelyek alapján döntünk, már jó ideje világosak.

Ezért is gondolom, hogy ha tisztában vannak a kritériumaimmal, tudják, hogy milyen választ adok erre a kérdésre. Én mindig is olyan szabályokról beszéltem, amelyek világosak, átláthatóak, és amelyek alapján már hosszú ideje eldöntjük, hogy milyen játékosokat hívunk a keretbe. Ezektől nem fogok eltérni, még ha nyilván egyszer-kétszer kivételt tehetek. Most a kivételem Szoboszlai, de gondolom valamennyien egyetértenek velem, hogy ő talán a legnagyobb tehetség, aki most Magyarországon rendelkezésünkre áll és igyekszünk alaposan megnézni, hogy az Eb-mérkőzések előtt behívható-e. Ezen kívül semmi más változó nincs.

Szoboszlaival szemben milyen elvárások vannak?

- Én általában optimista vagyok, így Dominik esetében is. Különben nem hívtam volna a keretbe. Én nagyon bízom benne, hogy a csapattal közösen is edzhet majd az edzőtáborban, és nagyon bízom benne, hogy az edzőmérkőzések alatt megfelelő játékot tud majd nyújtani. De nyilván senki nem tudja pontosan megjósolni, hogy rendelkezésünkre állhat-e majd az Eb-n. Most kezdi az egyesületénél, a csapattársaival elkezdeni az edzéseket. Annyit tudok, hogy fájdalmat már nem érez, nagyjából az erőnléte 90 százalékát tudja most nyújtani. Ezen kívül semmit nem tudok, és őt is, ahogy a csapat többi tagját is az edzések során fogjuk kiértékelni.

Vésztartalék van, ha Szoboszlai nem játszhat az Eb-n?

- Vannak erre elgondolásaim.

Nevethetnékem támadt, mert a kérdésekből adódóan nekem az a meggyőződésem, mintha hajlanának arra, hogy figyelmen kívül hagyják, hogy milyen csoportban játszunk majd.

Nyilván látták, hogy olyan 15 portugál, francia és német játékos volt a BL-elődöntőkön a pályán. Én magyar játékost nem vettem észre. Mit akarok ezzel mondani? Azt igazából, hogy technikailag olyan játékosokkal szemben kell pályára lépni, akikkel szemben különleges teljesítményt kell nyújtanunk. Erre törekszünk. Megpróbálunk kényelmetlen ellenfelek lenni a számukra, kellemetlen meglepetéseket okozni a számukra, mert hogyha csak és kizárólag technikai szinten próbálnánk velük versenyezni, akkor mi húznánk a rövidebbet.

A bő vagy a szűkített keret összeállítása a nehezebb?

- Azt gondolom, hogy egyformán nehéz mind a két kerethirdetés. Nyilván június elsején már azokat a játékosokat kell felsorolnunk, akik a végleges keretet képezik. Azt nagyon sajnálom, hogy ha kapust kell otthon hagyni, de hát ez is része lehet a munkánknak. Úgy hiszem, hogy az lesz a legnehezebb feladatunk, hogy a csoportkörünkben meglévő ellenfelekkel játszunk.

A keretszűkítés kapcsán a csakfoci.hu kérdezte a kapitányt: mivel azelőtt nem játszik még mérkőzéseket a válogatott, hogyan dönt majd, arról, melyik négy játékos kerül ki?

- Nagyon egyszerű: az edzések alapján. Most vagy megegyezünk abban, hogy kellenek az edzések, vagy ha nem, akkor mondjunk is le az edzésekről. Ez alatt a 15 nap alatt meglesznek a megfelelő szempontok is, tehát tudjuk mérlegelni a játékosokat is. Nyilván az adott helyzethez mérten is, hogy ki az, aki hasznos lehet, és ki az, aki kevésbé. Sok tesztelésen és mérésen mennek át a játékosaink, majd mindezek a tükrében határozzuk meg, hogy milyen formában, milyen állapotban vannak a játékosaink. Vannak napi terheléses vizsgálatok, amelyek szavatolják, hogy végül azonos szinten, azonos formában legyenek, amikor a mérkőzésre elérnek. Nyilván van, aki fáradtabban érkezik, mert többet játszatták a megelőző időszakban. 

Az új arcok behívásáról

Bolla Bendegúzt már korábban a keretbe hívtam, de aztán volt valamilyen erőnléti problémája, amit egy orvosi vizsgálat követett, és emiatt nem játszhatott. Őt régóta követjük és figyelemmel kísérjük, és tisztában vagyunk azzal, hogy abszolút méltó a figyelmünkre. Ami Hahn Jánost illeti, nyilván aki az NB I-ben 22 gólt lő, magára vonja a figyelmünket. Ő egy nem jellegzetes, atipikus játékos, egy center. Második ék is lehet, ék is lehet, tehát ő az, aki a védővonal mögött is teret tud magának kialakítani, tehát nagyon jó mélységben az akciók kialakítására is. Azért is hívtam a keretbe, mert szeretném látni, hogy hogyan edz a válogatott többi csapattársával. Ami Schönt illeti, ő mindenképpen nagyon pozitív teljesítményt nyújt. Nagyon gyors, kiváló bal oldali játékos, és meglátjuk, hogyan hozza magát a többi csapattársával az edzések során.

Bogdán Ádám lehetőségéről

- Már ősszel gondolkodtam a behívásán, amikor Kovácsik Ádámmal nehézségek támadtak. Tóth Balázzsal is számoltunk, aki nagyon sokat fejlődött az elmúlt időben. Bogdán egy olyan játékos, aki már része volt a magyar válogatottnak, tehát már eleve mérlegeltük a lehetőségét ősszel is, hogy keretbe hívjuk. Ugye négy mérkőzésen játszott a Ferencvárosban és kiváló formában van, nagyon jó a hozzáállása és nagyon nagy segítséget nyújt a csapattársainak. Egy olyan pillanatban sikerült védenie, amikor a Ferencváros nem volt 1000 százalékban motivált és mégis alig kapott gólt, azt hiszem, hogy kettőt a négy mérkőzésen. A teljesítménye mindenképpen meggyőző volt ezeken a mérkőzéseken.

Könyves Norbert kimaradásáról

- Norbert mindenképpen egy olyan játékos, aki meghálálta a bizalmunkat, Szerbiában egy nagyon fontos gólt lőtt. De novembertől megszakításokkal játszott, sok fizikai problémával kellett küszködnie, és a vírus miatt is egészségügyi problémái voltak. Ha nem játszol, akkor nehéz arra számítani, hogy a keretbe hívunk. Szoboszlai esetében kivételt tettem, de ez egy kivétel, és nem több - mondta Rossi, aki Bese Barnabás kimaradását is a játékhiánnyal magyarázta. 

A Ciprus és Írország elleni felkészülési mérkőzésekről

- Mindenekelőtt azt szögezném le, hogy minden tiszteletem Ciprus és Írország válogatottjaié, de tudjuk, hogy nincsenek azon a szinten, mint az Eb-csoportkörünk ellenfelei. Én szerettem volna topcsapattal megmérkőzni, felkészülési mérkőzésként is. De nem sikerült egy közös, megfelelő dátumot találni, ezért játszunk Ciprussal és Írországgal szemben, akik mondjuk középcsapatok, szemben azokkal, akikkel később kell megküzdenünk. Nyilván ezt a futballszezont meghatározta a világjárvány. Bízunk benne, hogy az edzőtáborban elegendő megőrző jellegű, erőnlét-megtartó jellegű edzéseken fogunk részt venni. Nem lehet a végtelenségig pörgetni a játékosokat, mert már így is stressz alatt vannak, és ki vannak facsarva. Megpróbáljuk mindenesetre technikai, taktikai és fizikai szempontból is a maximumot nyújtani, hogy a mérkőzéseken a legjobb állapotban lépjünk pályára.

Arról, hogy visszatérhetnek a szurkolók az Eb-re

- Gyakorlatilag már csaknem másfél éve tart ez a világjárvány, amely nagyon sok tragédiát is okozott. A labdarúgásban ez olyan helyzethez vezetett, hogy a szurkolók nem vehetnek részt a mérkőzéseken, ami nyilván megviselte magát a labdarúgást is mindenféle szempontból. Én úgy hiszem, hogy gyönyörű élmény lesz visszatérni a mi stadionunkba, a mi szurkolóinkkal, és kívánom, hogy már az első sípszótól kezdve a lefújásig támogassanak bennünket, akármitől függetlenül is, de nem hiszem, hogy e tekintetben bármi gond lesz. Úgy hiszem, hogy ha a szurkolóink látják, hogy a csapatunk a maximumot nyújtja, szervezetten lép pályára és van benne küzdeni akarás. és minden egyes labdáért megharcol, még akkor is, hogyha az eredmény esetleg nem olyan fényes, akkor elégedettek lesznek.

Előny az, hogy többet pihenhetünk, mint az Eb-riválisok?

- Úgy gondolom, hogy a mérkőzések száma, ami a játékosaink lábában van, nem tér el nagy mértékben az ellenfeleinkétől. Nyilván az ellenfeleink olyan magas szintű mérkőzéseken játszottak, hogy elképzelhető, hogy kicsit fáradtabban érkeznek, mert azért ezek a mérkőzések egyrészt fizikai megerőltetéssel, másrészt egy óriási lélektani stresszel is járnak, szemben mondjuk egy magyarországi bajnoki mérkőzéssel. Tehát ebből a szempontból elképzelhető, hogy valamelyest frissebbek, kipihentebbek leszünk, mint az ellenfeleink, de hát ne felejtsük, hogy olyan ellenfelekről van szó, akik megszokták, hogy stabil teljesítményt nyújtanak topligákban, tehát nem szabad elbíznunk magunkat.

Milyen elvárások vannak a játékosokkal szemben Portugália, Franciaország és Németország ellen?

Soha nem voltam, nem vagyok és soha nem is leszek nagyarcú.

Nehéz azt elképzelni, hogy ez ellen a három csapat ellen pontot szerzünk, ami persze nem jelenti azt, hogy nem fogunk rá törekedni! Nyilván mindent megteszünk, hogy pontokat szerezzünk, bármelyikükkel szemben, de őszintén szólva ez nem egy egyszerű feladat. Tehát mit várok a játékosaimtól? Azt várom, hogy fejlődést lássak, haladást lássak abban a tekintetben, hogy hogyan állnak hozzá a mérkőzéshez, hogyan olvassák a játékot, és hogy önbizalommal meccseljenek. És fontos, hogy a mi munkánkban is bízzanak, mert csak a munka révén, a figyelem révén lehet javulni és győzedelmeskedni.

A magyar válogatott bő Eb-kerete:

Kapusok: Bogdán Ádám (Ferencvárosi TC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)

Védők: Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC), Orbán Willi (RB Leipzig), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahçe FK)

Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Belgrád), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencvárosi TC), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)

Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (SC Freiburg), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (1.FSV Mainz 05), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK Budapest)

Olvastad már?
Százmilliókat kereshetnek az NB I-es klubok az Eb-vel - 25 játékos, aki ott lehet a nyári tornán
Reálisan számolva nyolc NB I-es csapat kereshet súlyos milliókat a nyári Európa-bajnoksággal, ha a papírforma szerint egy vagy több játékosuk is eljut a kerettagságig. A csakfoci.hu NB I-es körképe a potenciális résztvevőkről és arról, mennyire járhatnak jól anyagilag is a klubjaik.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz