Tímár Krisztián csapata ősszel az osztrák, a fehérorosz és az észt válogatottat megelőzve csoportja élén végzett az Eb-selejtező első felvonásán, és ezzel továbbjutott a tavaszi elitkörbe. A csapat most visszatér Győrbe, az őszi sikerek helyszínére, hogy megmérkőzzön három elitkörös ellenfelével, az izraeli, a skót és a török válogatottal – írja az mlsz.hu.

A tétmérkőzések óta öt felkészülési mérkőzést játszott a magyar csapat, az olaszok ellen novemberben egyszer nyert (3-1), egyszer vereséget szenvedett (0-1), a bosnyákokat februárban előbb 6-2-re legyőzte, majd 0-0-s döntetlent játszott a két csapat, végül az elitkörös főpróbán 3-2-re nyertünk a dánok ellen Spanyolországban.

Az elitkör első mérkőzését szerdán 19:30-kor játssza le együttesünk az ETO Parkban, az ellenfél Izrael válogatottja lesz, amely ősszel Moldovát és Ciprust legyőzve, a hollandok mögött a második helyen végezve harcolta ki a továbbjutást.

Az elitkörös torna tétje óriási, hiszen tornagyőzelem esetén bejuthatunk Európa nyolc legjobb csapata közé, ami az aktuális ellenfelektől függetlenül hatalmas bravúr lenne egy magyar U19-es válogatottól – nyilatkozta Tímár Krisztián szövetségi edző. – Az elitkörben már minden csapat nagyon erős, ráadásul egy rendkívül kiegyensúlyozott csoportba kerültünk. Akár egyetlen gyengébb meccs is a továbbjutásába kerülhet bármelyik válogatottnak, ezért kulcsfontosságú, hogy végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsunk a tornán.

Úgy érzem, a török, az izraeli és a magyar válogatott között szinte semmilyen különbség nincs a csapatok erősségét tekintve, kizárólag az aktuális forma, a pillanatnyi teljesítmény, és a játékosok sikeréhsége, motiváltsága fogja eldönteni az eredményeket a pályán.

Az eddigiekben a legnagyobb erényünk az volt, hogy minden ellenfelünkre sikerült ráerőltetnünk az akartunkat: letámadásra építő, kezdeményező, megalkuvást nélküli támadófutballt játszottunk még a legerősebb riválisok ellen is. Abban bízom, hogy ezt az erősségünket az elitkörös mérkőzéseken is ki tudjuk domborítani.

A ma megjelent interjúnk Tímár Krisztiánnal:

Interjú: “A mai 18 évesek az NB II-t tartják reális célnak, mert az NB I-ben telítettek a pozíciók” – Európa legjobb 8 csapata közé vezetné a magyar fiatalokat a megszállott edző

A válogatott keret itthon játszó tagjai múlt héten már együtt készültek Telkiben, a hét elején csatlakoztak hozzájuk a külföldi kerettagok, így az első meccset megelőző napokban, hétfőn és kedden már teljes létszámban készült a csapat.

A magyar válogatott elitkörös kerete:

Kapusok: Senkó Zsombor (Juventus), Molnár Zsombor (Vasas)

Védők: Szujó Attila (DVSC), Csinger Márk (SPAL), Alaxai Áron (Puskás Akadémia), Török Kevin (Lecce), Debreceni Ákos (Szeged)

Középpályások: Kovács Mátyás (MTK Budapest), Horváth Artúr (MTK Budapest), Bényei Ágoston (DVSC), Benczenleitner Barna (Honvéd-MFA), Kerezsi Zalán (Honvéd-MFA), Lucas Mario Simut (Haladás), Nagy Olivér (Soroksár), Biben Barnabás (Szentlőrinc), Sztojka Dominik (Vasas)

Támadók: Horváth Rajmund (Haladás), Gera Zalán (FTC), Németh Dániel (Lendava), Vancsa Zalán (MTK Budapest)

A torna programja:

2022.03.23., 16:00: Törökország-Skócia – Gyirmót, Alcufer Stadion
2022.03.23., 19:30: Izrael-Magyarország – Győr, ETO Stadion

2022.03.26., 16:00: Törökország-Izrael – Győr, ETO Stadion
2022.03.26., 19:45: Magyarország-Skócia – Gyirmót, Alcufer Stadion

2022.03.29., 18:00: Magyarország-Törökország – Győr, ETO Stadion
2022.03.29., 18:00: Skócia-Törökország – Gyirmót, Alcufer Stadion